Társoldalunk:

Büntetőt védett a Hannover középpályása, harmadszorra már nem állt fel a Real

2008.12.07. 17:31

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover egy góllal kikapott a Wolfsburg vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A magyar válogatott játékost a 79. percben lecserélték. A 80. percben a Hannover kapusa, Florian Fromlowitz kapott piros lapot a tizenhatoson belül, utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. Mivel a hannoveriek korábban kihasználták három cserelehetőségüket, egy középpályás, Jan Rosenthal állt be a kapuba. A futballista óriási bravúrral a kapufára ütötte Dzeko tizenegyesét.

Ha a mérkőzések csak 45 percig tartanának, akkor a Hamburg lenne a Bundesliga sereghajtója, az egyébként az élmezőnyhöz tartozó együttes ugyanis idén rendre átalussza a meccsek első félidejét. Kölnben azonban sikerült levetkőznie szünet előtti gátlásait a Martin Jol együttesének, amely Petric két góljával ezúttal fél óra alatt eldöntötte a találkozót. A horvát támadó előbb Jansen bal oldali beadása után, kiszorított helyzetből bólintott a léc alá, majd egy Mathijsen által megcsúsztatott labdát birkózott a kapuba.

A fordulás után akár meg is duplázhatta volna előnyét a HSV, de Olic mindkét ziccert elpuskázta, így a 83. percben még felcsillanhatott a remény a Köln előtt, miután egy kapu előtti tusakodást követően Novakovic 11 méterről a bal alsóba helyezett. Az utolsó percekben azonban hazai rohamok helyett Mathijsen fejelt még egy kapufát, a Hamburg pedig megnyerte a meccset, és négy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Hoffenheimmel szemben.

Bundesliga, 16. forduló:
VfL Wolfsburg - Hannover 96 2-1 (1-0)
gól:
Zaccardo (32.), Misimovic (63.), illetve Stajner (59.)
kiállítva: Fromlowitz (80., Hannover)

1. FC Köln - Hamburger SV 1-2 (0-2)
gól:
Novakovic (83.), illetve Petric (15., 31.)

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 34 pont (41-22)
2. Bayern München 34 (37-22)
3. Bayer Leverkusen 31
4. Hertha BSC 30 (23-20)
5. Hamburger SV 30 (25-24)
6. VfL Wolfsburg 26 (34-23)  
7. FC Schalke 04 26 (23-15)
8. Borussia Dortmund  26 (25-18)
9. VfB Stuttgart 24
10. Werder Bremen 23
11. Eintracht Frankfurt 19 (23-28)
12. 1. FC Köln 19 (17-24)
13. Hannover 96 16
14. Arminia Bielefeld 13 (14-26)
15. Karlsruher SC 13 (15-28)
16. Energie Cottbus 12
17. VfL Bochum 11 (18-28)
18. Bor. Mönchengladbach 11 (17-33)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK