Vágólapra másolva!
Bernd Schuster, a Real Madrid edzője úgy látja, csapatának semmi esélye sincs a győzelemre Barcelona ellen, a spanyol bajnokság El Clasicónak is nevezett szombati szuperrangadóján. A német szakember azután mondta ezt, hogy a Real vasárnap 4-3-ra kikapott a Sevillától, amely Schuster szerint megérdemelten győzte le a királyi gárdát.

Az efféle nyilatkozat még akkor is szokatlan egy mindenkori Real Madrid-edzőtől, ha a blancók vitathatatlanul nincsenek csúcsformában mostanában, nem úgy a Barcelona, amely a múlt szombati rangadón 4-0-ra kiütötte a Valenciát. Schuster éppen emiatt gondolja úgy, hogy a Nou Campban számukra nem teremhet babér. "A Barcelona elleni mérkőzés kevésbé foglalkoztat, mint a szezon bármely másik találkozója, ugyanis lehetetlennek tartom, hogy otthonukban legyőzzük a katalánokat. Elsöprő lendületben vannak, biztos vagyok benne, hogy ez az ő évük lesz" - mondta a listevezetőről Schuster, akinek menesztéséről már hetek óta cikkezik a spanyol sportsajtó.

A Real Madrid vasárnap zsinórban másodszor kapott ki a Primera Divisiónban, a Sevilla 4-3-ra győzött Bernabeuban, és megelőzte a tabellán immár csak ötödik címvédőt. Schuster ennek ellenére nem tett szemrehányást a játékosainak, sőt, úgy érzi, az andalúzok ellen visszatért a csapat küzdőszelleme. "Nem fogok lemondani, mert a játékosok mindent megtesznek a siker érdekében, és valamennyien mögöttem állnak. Csupán arra van szükségünk, hogy forduljon a szerencsénk, és akkor a győzelmek is ismét jönni fognak" - mondta a szakvezető, majd kérdésre válaszolva hozzátette: a Sevilla elleni kudarcot nem a balszerencsének tulajdonítja, hiszen Real a csak a második félidőben játszott jól, ez pedig nem elég. Ugyanakkor úgy véli, 3-3-nál inkább nekik állt a mérkőzés, ám fölényüket Robben kiállítása miatt nem tudták érvényesíteni.