Vágólapra másolva!
Éppen egy hét múlva, azaz jövő kedden jelentik be, hogy ki lesz a labdarúgó Soproni Ligában sereghajtó REAC vezetőedzője.

Egyes sajtóinformációk szerint eldőlt, hogy az énekesként ismertté vált Hevesi Tamás ülhet a kispadra a tavaszi szezontól, ugyanakkor Kutasi Róbert klubmenedzser ezt cáfolta. Amint azt az MTI-nek elmondta, Hevesi az egyik jelölt, de még nem született döntés.

"Ma Forgács József és Hevesi Tamás másfél órás, amolyan ismerkedő beszélgetést folytatott, de ilyenből még lesz egypár. A klub elsőszámú vezetője éppen egy hét múlva, az egyesület évzáró ünnepségén kívánja bejelenteni, hogy a január 5-én kezdődő felkészülést kinek az irányításával kezdi meg a csapat" - mondta Kutasi. Hevesi Tamás jelenleg a női NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője.

Az őszi szezon után 16., azaz utolsó helyezett REAC vezetősége november elején menesztette Aczél Zoltánt, majd ideiglenesen, a téli szünetig Nagy Sándort bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával.