Vágólapra másolva!
A topligák többségében még téli szünet van, csak a spanyol bajnokságban léptek pályára a csapatok, Angliában pedig az FA-kupa küzdelmei adták a programot. E heti álomcsapatunk tagjait értelemszerűen ebből a két sorozatból válogattuk, és a kupaküzdelmeknek köszönhetően védelmünk meglehetősen érdekesen állt össze.

Kapus
Asier Riesgo (spanyol, Recreativo Huelva): Nem akármilyen teljesítménnyel nyitotta az esztendőt a Recre kapusa, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csapata 3-1-re legyőzze a Numanciát. Riesgo ugyanis a mérkőzés során két tizenegyest is hárított: előbb Barkero, majd Gorka Brit lövését védte.

Hátvédek
Andoni Iraola (spanyol, Athletic Bilbao): A baszk együttes közel állt ahhoz, hogy otthon kapjon ki az RCD Espanyoltól, azonban a hajrában a csapat jobbhátvédje pontot mentett. A pontrúgásnál előremerészkedő Iraola ráadásul rendkívül látványos mozdulattal, ollózva juttatta a labdát a hálóba.

Michael Nelson (angol, Hartlepool United): Az FA-kupa harmadik fordulójának egyik legnagyobb meglepetését a harmadosztályú Hartlepool okozta, amely az élvonalban szereplő Stoke Cityt búcsúztatta. A mérkőzés legjobbja a hazaiak középhátvédje, Nelson volt, aki nem csak az ellenfél támadóit állította meg, hanem a vezető gólt is ő szerezte.

Peter Clarke (angol, Southend United): Fantasztikusan ünnepelte 27. születésnapját az angol harmadosztályú Southend United középhátvédje, hiszen a Chelsea elleni kupamérkőzésen az utolsó percben ő egyenlített, és csapata így harcolta ki az újrajátszás lehetőségét. Emellett még egy kapufát is fejelt.

Hérita Ilunga (kongói, West Ham United): A West Hamnek a bajnokságban nem nagyon megy, így felértékelődik az FA-kupában a Barnsley ellen aratott 3-0-s győzelme. A londoniak már a tizedik percben megszerezték a vezetést balhátvédjük, Ilunga találatával, akinek ez volt az első gólja a West Ham színeiben.

Középpályások
James Milner (angol, Aston Villa): A birminghami gárda is sikerrel vette az akadályt az FA-kupa harmadik fordulójában, és ezért elsősorban jobbszélsőjének mondhat köszönetet. Milnert nem pihentette a csapat mestere, Martin O'Neill, és a középpályás két gólja továbbjutást ért a Villának.

Yaya Touré (elefántcsontparti, FC Barcelona): A katalánok továbbra is magabiztosan menetelnek a Primera Divisiónban, még ha az év első bajnokiját kicsit nyögvenyelősen is nyerték meg a Mallorca ellen. A csapat sztárjai ezúttal nem villogtak, viszont a középpályán Touré óriási mezőnymunkát végzett, ráadásul az utolsó percekben fantasztikus gólt is szerzett.

David Silva (spanyol, Valencia): Az Európa-bajnok középpályás a hét végén tért vissza a Valencia kezdő tizenegyébe sérülését követően, és remek játékkal bizonyította, hogy tökéletesen visszanyerte formáját. A ballábas játékos ezúttal most nem a szélen, hanem amolyan játékmesterként futballozott, és két góljával nagyban hozzájárult az Atlético Madrid elleni győzelemhez.

Albert Riera (spanyol, Liverpool): A liverpooliak a Preston North End elleni FA-kupa-mérkőzésén a fő figyelem Steven Gerrardra irányult, aki nem is futballozott rosszul, azonban Rierának sikerült átvennie a főszerepet. A spanyol balszélső ugyanis bődületes gólt rúgott, megszerezve ezzel a vezetést csapatának.

Csatárok
Robin van Persie (holland, Arsenal): Az Ágyúsok az FA-kupában ezúttal nem hibáztak, és a Plymouth Argyle 3-1-es legyőzésével magabiztosan jutottak a következő körbe. A mérkőzés legjobbja az Arsenal holland támadója volt, aki két és fél gólt ért el, hiszen a vendégek öngólját is az ő beadása előzte meg.

Andy Johnson (angol, Fulham): Gera Zoltán együttese is ott van a következő fordulóban az FA-kupában, pedig a londoniaknak idegenben kellett pályára lépniük. A Sheffield Wednesday ellen Johnson hozta a meccset a Fulhamnek, hiszen a csatár kétszer is betalált - a győztes gólt percekkel a lefújás előtt szerezte.

www.infosport-focivilag.hu