Társoldalunk:

Ingyen is lehet sztárfocistát szerezni

2009.01.18. 13:15

Az elmúlt napokban másról sem lehetett olvasni a nemzetközi labdarúgással kapcsolatban, mint hogy a Manchester City milyen csillagászati összeget lenne hajlandó kifizetni az AC Milannak Kakáért. Pedig Jean-Marc Bosmannak köszönhetően nem minden transzfer jár pénzmozgással, az elmúlt évtizedben sztárjátékosok egész sora váltott ingyen klubot.

Decemberben múlt 13 esztendeje, hogy megszületett a történelmi jelentőségű Bosman-szabály, amelynek egyik következménye az lett, hogy a lejárt szerződésű futballistákért klubjuk nem kérhet átigazolási díjat, így ezek a játékosok ingyen igazolhatnak más csapathoz. A szabály jelentősége csak lassan tudatosult az egyesületekben és a játékosokban is, bár már rögtön az első években akadt néhány labdarúgó, aki ennek köszönhetően igazolt más csapatba.

Az első igazán nagy visszhangot kiváltó Bosman-transzferre azonban egészen 1999-ig kellett várni, amikor is a Liverpool angol válogatott középpályása, Steve McManaman ingyen szerződött a Real Madridhoz. McManaman akkor 27 éves volt, Madridba igazolása pedig elsősorban azért számított nagy szenzációnak, mert a Real - kihasználva, hogy egyetlen fontot sem kellett fizetnie a játékosért - fejedelmi fizetést ajánlott a focistának, minek köszönhetően McManaman a világ legjobban kereső labdarúgója lett. A liverpooli drukkerek egy része azóta is árulónak tartja McManamant, amiért ilyen körülmények között hagyta el a Vörösöket (hiszen két évvel korábban az FC Barcelona közel 13 millió fontot fizetett volna érte), később azonban kiderült: nem kell ahhoz klubot váltani, hogy egy focista fizetésemelést kapjon, és McManaman akkori bére ma már egyáltalán nem számít kiemelkedőnek.

Két évvel később egy másik, a Bosman-szabályt kihasználó átigazolás rázta meg az angol labdarúgást: 2001 nyarán Sol Campbell ingyen hagyta ott a Tottenham Hotspurt, visszautasítva a klub szerződésajánlatát, amely pedig az egyesület történetének legjobban fizetett focistájává tette volna. Már önmagában ez is elég lett volna ahhoz, hogy kivívja a Spurs híveinek ellenszenvét, de Campbell tovább tetézte a dolgot azzal, hogy a klub legnagyobb riválisához, az Arsenalhoz írt alá (pedig pár hónappal korábban a Tottenham klubújságjában kijelentette, hogy soha sem szerződne az Ágyúsokhoz). Amikor a transzfer nyilvánosságra került, Campbell még halálos fenyegetéseket is kapott, és az igazi Spurs-hívek mind a mai napig csak Júdásként emlegetik.

Campbell később egyébként hasonló módon hagyta el az Arsenalt 2006-ban, ami részben annak köszönhető, hogy Arsene Wenger következetesen tartja magát ahhoz a politikához, hogy 30 éven felüli focistáknak mindig csak egy szezonra szóló új szerződést ajánl. Van akinek ez megfelel, és így például Dennis Bergkamp évről évre új kontraktust kötött egészen visszavonulásáig, de akadtak, akik ebbe nem mentek bele, és így ingyen távozhattak. 2004 nyarán Sylvain Wiltord az Olympique Lyonba igazolhatott a Bosman-szabálynak köszönhetően, két évre rá pedig Robert Pires került íly módon a Villarrealba - és mind a ketten jól futballoztak új klubjukban. Egy harmadik francia, Mathieu Flamini viszont nem ezért távozhatott ingyen az Arsenaltól tavaly nyáron: Wenger őt szívesen megtartotta volna, de az AC Milan által ajánlott fizetés túl csábító volt a középpályás számára.

Nem csak az Arsenal, hanem a Bayern München sem hajlandó belemenni bérversenybe, legyen szó bármelyik focistájáról, ennélfogva a bajoroktól is jó néhány labdarúgó ment el anélkül, hogy a klub egyetlen eurót is kapott volna érte. 2007 nyarán például Claudio Pizarro (Chelsea) és Haszan Szalihamidzsics (Juventus) is így igazolt máshová, de az ő esetükben azért erősen feltételezhető, hogy a müncheniek túlságosan nem is marasztalták őket. Nem úgy Michael Ballackot, aki 2006 nyarán tulajdonképpen pályafutása zenitjén használta ki, hogy lejárt a szerződése Münchenben. A középpályás klubjának mindegyik ajánlatát visszautasította, hogy aztán aláírjon a Chelsea-hez - amely természetesen csillagászati fizetéssel honorálta a németet.

A Real Madrid is meglepően könnyen enged el ingyen focistákat, akik aztán új csapatuknál jól megállják a helyüket. Az Internazionale hívei például áldhatják a madridi egyesület vezetőségének szakmai szűklátókörűségét amiatt, hogy nem hosszabbítottak szerződést Estebán Cambiassóval, akit így 2004 nyarán pénzmozgás nélkül szerezhettek meg a Realtól. Az argentin rövid időn belül alapember lett Milánóban, és a világ egyik legjobb védekező középpályásává nőtte ki magát, miközben Madridban éppen ez a pozíció vált hiányposzttá.

Forrás: EPA

Egy évvel később Luis Figo szintén ingyen igazolt az Interhez a Real Madridtól, 2007 nyarán pedig a brazil balbekk, Roberto Carlos nem kapott új kontraktust a Santiago Bernabéu stadionban, a Fenerbahcénál viszont kapva kaptak az alkalmon. Persze a Real is igazolt már ingyen a Bosman-szabálynak köszönhetően, de a madridiaknak ez sem sikerült túl jól: 2007 nyarán így szerezték meg az FC Barcelonától Javier Saviolát, aki azonban nem váltotta meg a világot a Bernabéuban, viszont kiemelkedő fizetést vehet fel.

Bezzeg a katalánoknak sokkal jobban bejött egy hasonló transzfer, pedig amikor 2004 nyarán leigazolták a Celtic svéd csatárát, Henrik Larssont, akkor kevesen gondolták, hogy a támadó több lesz kiegészítő embernél, aztán mégis óriási szerepet játszott abban, hogy a Barca 2006-ban megnyerte a BL-döntőt. A finálé volt az utolsó meccse a klub színeiben, és csereként beállva két gólpasszt is adott.

www.infosport-focivilág.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK