Vágólapra másolva!
Felkészülési mérkőzésen találkozott egymással a Hannover és a Milan csapata, és bár Huszti Szabolcs góljával még a német csapat vezetett, az olaszok végül 3-2-re győztek.

A Hannover otthonában több mint 40 ezer néző volt kíváncsi a találkozóra, és a hazai drukkerek a 10. percben Huszti Szabolcsot ünnepelhették, a magyar középpályás ugyanis kiharcolt egy büntetőt, és bár Dida elsőre védett, a kipattanót Huszti belőtte.

A Hannover bátran játszott, és bizony Dida többször is nagyot védett, igaz a Milannak is megvoltak a helyzetei, főleg Inzaghi révén, aki egy ízben a kapufát is eltalálta. A szünetben beállt Kaká, és a brazil is benne volt az egyenlítést eredményező akcióban, amit Sevcsenko fejezett be egy remek lövéssel.

Két perccel később már a Milannal volt az előny, Antonini beadása után Inzaghi közelről helyezett a kapuba. A piros-feketék idei leggyengébb pontja a védelem, ez a Hannover ellen is bebizonyosodott (bár a Milanban most debütáló, viszont az EU-n kívüliekre vonatkozó szabályok miatt csak a következő idényben bevethető Thiago Silva a tudósítások szerint jól mozgott), Hanke egy nagy helyezkedési hibát kihasználva 2-2-re módosította az állást, de ismét jött Inzaghi, aki Seedorf parádés labdáját is gólra váltotta.

A Hannover még eljutott egy lesgólig, Inzaghi pedig a sokadik elrontott zicceréig, de az eredmény már nem változott, 3-2-re nyert a Milan.

felkészülési mérkőzés:
Hannover - Milan 2-3 (1-0)
Hannover, 40 231 néző
v.: Rafati (német)
Hannover: Enke (Balogun, 85.) - Pinto, Eggimann, Fahrenhorst, Rausch - Rosenthal (Zizzo, 65.), Balitsch (B. Schulz, 70.), C. Schulz, Huszti (Smideback, 85.) - Forssell (Hanke, 46.), Stajner (Bruggink, 65.).
Milan: Dida (Kalac, 46.) - Bonera (Jankulovski, 46.), Senderos (Hurtado, 46.), Thiago Silva, Antonini - Beckham (Seedorf, 46.), Emerson (Cardacio, 77.), Flamini - Ronaldinho (Kaká, 46.) - Sevcsenko (Darmian, 65.), F. Inzaghi.
gól: Huszti (10.), Hanke (74.), illetve Sevcsenko (53.), F. Inzaghi (55., 76.)