Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur a nyáron lecserélte válogatott kapusát, Paul Robinsont, aki a Blackburn Rovershez szerződött, a helyére pedig a brazil Gomes érkezett a PSV Eindhoventől. A dél-amerikainak eleinte nem nagyon ment a védés Londonban, ám az utóbbi időkben egyre jobb teljesítményt nyújt, a csapat mestere, Harry Redknapp ennek ellenére többször is hangsúlyozta: szeretne még egy kapust igazolni, hogy versenyhelyzetet teremtsen.

A Spurs második számú kapusa szintén nyáron érkezett, a spanyol César Sánchezt a csapat akkori edzője, Juande Ramos szerződtette, de Redknapp benne nem igazán bízott. A jelek szerint Césarnak nem kell tovább a Tottenham kispadján ücsörögnie, hiszen klubja mindenben megegyezett a Valenciával, és már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie. A spanyol klubnak azért van szüksége egy rutinos kapusra, mert brazil Renan a hét végén megsérült, és előreláthatólag két hónapig nem léphet pályára, Timo Hildebrandont pedig januárban adták el a TSG Hoffenheimnek.

Ami pedig a Tottenhamet illeti, Redknappnek természetesen máris megvan a kiszemeltje, a Chelsea olasz kapusát, Carlo Cudicinit szeretné leigazolni. Cudicini Petr Cech érkezése óta csak második számú kapus a Stamford Bridge-en, és nem lenne ellenére a klubváltás, ráadásul viszonylag olcsón megszerezhető: az angol lapok úgy tudják, hogy a Spursnek mindössze egymillió fontot kellene fizetnie.

További átigazolási hírek
A Tottenham Hotspur legújabb kiszemeltje az Internazionale argentin hátvédje, Nicolás Burdisso. A Hamburger SV a Stade Rennes kameruni középpályásával, Stéphane Mbiával erősítene. Az Arsenal érdeklődik a VfB Stuttgart védője, Serdar Tasci iránt. A Napoli védője, Mirko Savini a Palermóba igazolt. A Villarreal kiszemeltje a Chelsea francia balszélsője, Florent Malouda. A Hull City csatára, Marlon King a Middlesbrough-ba tart. Az Internazionalét az Udinese svájci középpályásával, Gökhan Inlerrel hozták kapcsolatba. Az Everton kölcsönvenné a Werder Bremen portugál csatárát, Hugo Almeidát.

www.infosport-focivilag.hu