Vágólapra másolva!
Az izraeli labdarúgást Magyarországon még egy évtizeddel ezelőtt is csak egy kézlegyintéssel intézték el, pedig az ország futballja már akkor is minimum azonos szinten állt a magyarral. Egy időszakban a honi futballisták közkedvelt célpontja volt az izraeli bajnokság, a két ország válogatottja azonban mégis meglepően kevésszer találkozott eddig egymással - a szerdai összecsapás csak a negyedik lesz a sorban.

Ami az izraeli labdarúgást illeti, noha az önálló zsidó állam csak a második világháborút követően alakult meg, a sportág ottani története régebbre nyúlik vissza. Az egykori Palesztinából külföldre vándorolt labdarúgók több klubot is alapítottak Kelet-Európában, amelyek közül az osztrák Hakoah Vienna volt a legjelentősebb: ez a gárda 1925-ben bajnoki címet nyert.

A mai Izraeli Labdarúgó Szövetség elődje már 1925-ben létrejött, és az önálló Izrael megalapítása után meg is kezdte tényleges működését. Már az 1950-es vb-re is nevezett az ország, de akkor Jugoszlávia a selejtezők során simán búcsúztatta válogatottját. Izrael 1956-ban belépett az Ázsiai Labdarúgó Szövetségbe, így innentől kezdve az ázsiai kvalifikációs viadalokon indult.

Az 1968-as olimpiai részvétel után 1970-ben az ország mindmáig legnagyobb labdarúgósikerét érte el, amikor kijutott a világbajnokságra. Az izraeli válogatott nem is szerepelt rosszul Mexikóban: döntetlent játszott Svédországgal és a későbbi ezüstérmes Olaszországgal, és csak az Uruguay elleni vereség jelentette kiesését.

A politika azonban a további sikerek útjába állt: a környező országokkal kialakult konfliktusoknak köszönhetően 1976-ban Izraelt kizárták az Ázsiai Labdarúgó Szövetségből, így az 1982-es világbajnokág selejtezőitől kezdve válogatottja az európai zónában szerepelt, de az ország az UEFA-ba csak 1994-ben nyert felvételt. Az izraeliek azóta hivatalosan is tagjai az európai szövetségnek, így az Eb-selejtezőkön is indulnak.

A 2000-es Eb előtt például nem is sok hiányzott a kvalifikációhoz, hiszen csapatuk némi meglepetésre második helyen végzett csoportjában Spanyolország mögött, így pótselejtezőt játszott a dán válogatottal. A két mérkőzés előtt kevesen gondolták volna, hogy a szövetségi kapitánynak, Schlomo Scharfnak dicstelenül majd kell távoznia a válogatott éléről, ahol rekordideje, nyolc éve dolgozott. A pótselejtezők eredménye aztán kisebb lavinát indított el Izraelben: a dánok ugyanis a Szentföldön 5-0-ra diadalmaskodtak, ráadásul a meccs után hatalmas botrány robbant ki.

Ezt követően a később a Chelsea-nél is megfordult Avram Grant került a válogatott élére, és vezérletével az izraeliek a 2006-os vébé előtt megint csak közel kerültek a kijutáshoz. Hiába maradtak azonban veretlenek abban a csoportban, amelyben rajtuk kívül Franciaország, Svájc és Írország is szerepelt, ez is csak a harmadik helyre volt elegendő.

Ezt követően került a szövetségi kapitányi posztra Dror Kastan, aki jelenleg is irányítja a csapatot. Kastan klubszinten minden idők legsikeresebb izraeli edzője, hat bajnokságot és hat kupát nyert a Szentföldön, és rá várt az a feladat, hogy generációváltást hajtson végre a nemzeti csapatnál, hiszen a korábbi alapemberek közül már nem állt a rendelkezésére például Avi Nimni, Alon Harazi, Haim Revivo vagy éppen Ejal Berkovitz. Az is igaz persze, hogy az utánpótlás egyáltalán nem volt rossz, hiszen az izraeli U21-es válogatott 2007-ben például ott volt a korosztályos Európa-bajnokság nyolcas döntőjében.


Berkovitz és Hartson balhéja a West Ham edzésén

Ezen generáció egyik legnagyobb tehetségének a csatár Ben Sahart tartják, aki hivatalosan a Chelsea futballistája, és már pályára is lépett a londoniak első csapatában, de az utóbbi években rendre kölcsönadták, jelenleg éppen a holland De Graafschapban játszik. Amikor 2007-ben bemutatkozott a nemzeti csapatban, akkor ő volt az izraeli válogatott történetének legfiatalabb játékosa, de ezt a rekordot azóta már megdöntötték. Az FC Barcelona B csapatában szereplő Gai Assulin ugyanis tavaly még 17 éves sem volt, amikor a Chile elleni barátságos találkozón felhúzhatta a címeres mezt - tehetségekben tehát nincs hiány az izraeli labdarúgásban.

Sokak szerint egyébként az izraelieknek a mostani vb-selejtezők során szinte soha vissza nem térő esélyük van arra, hogy végre kijussanak egy nagy viadalra, hiszen a csoportbeosztásuk kifejezetten kedvező. Kétségtelen tény, hogy a csoportban egyetlen sztárcsapat sincsen, Izraelnek Görögországgal, Svájccal, Lettországgal és Moldovával kell megküzdenie, ami nem jelent megoldhatatlan feladatot.

Négy kör után a csapat veretlen, és a második helyen áll a görögök mögött, igaz, a 2004-es Európa-bajnokkal még nem játszott - a két válogatott márciusban találkozik. Az eddigi négy selejtezőn a Liverpool játékosa, Jossi Benajun volt a legeredményesebb focistájuk három góllal, aki a csapat legnagyobb sztárja: ő egymaga annyi találatot ért már el a válogatottban, mint a keret összes többi tagja együttvéve. De érdemes még odafigyelni a belga Lokerenben légióskodó csatárra, Omar Golanra is, aki a legutóbbi négy válogatott mérkőzésen három gólt ért el, és ő volt az a játékos, akinek a góljával az izraeliek 2007 novemberében 1-0-ra legyőzték az oroszokat Eb-selejtezőn.

Forrás: AFP

Lendületben az izraeliek legnagyobb sztárja, Jossi Benajun

Ami a magyar-izraeli futballkapcsolatokat illeti, már az ötvenes évek végén magyar szövetségi kapitány dolgozott az országban Mándi Gyula személyében, de magyar labdarúgók csak a kilencvenes évek elején szerződtek Izraelbe. Az első Bücs Zsolt volt, aki 1991-től egy éven keresztül játszott a Hapoel Tel-Avivban, a nagy áttörést azonban Sallói István hajtotta végre. Sallói a Honvédból szerződött a Beitar Jerusalembe 1994-ben, és akkor sokan azt mondták, hogy ezzel a klubváltással tönkretette karrierjét.

Ám éppen ellenkezőleg történt: a Beitarban Sallói elképesztő népszerűségre tett szert, bajnoki címeket nyert, és egy alkalommal az év játékosának is megválasztották Izraelben. Példája nyomán pedig az izraeli klubok egyre-másra szerződtették a magyar labdarúgókat, és volt időszak, amikor még a harmadik vonalban is játszott honfitársunk. A szövetségi kapitányok azonban rendre mellőzték az Izraelben szereplő magyarokat (egy-két kivételtől eltekintve), mondván, a bajnokság még az itteninél is gyengébb...

A két válogatottnak ez lesz a negyedik mérkőzése, igaz, a két ország olimpiai csapata már az 1968-as ötkarikás játékokon is találkozott egymással. Akkor a magyarok 2-0-ra nyertek, aztán 1992-ben az első hivatalos összecsapáson gól nélküli döntetlen született. Három évvel később az izraeliek győztek 2-0-ra, majd a legutóbbi mérkőzésen, amelyre 2000-ben a Fáy utcában került sor, a magyar csapat 2-1-re. Mind a három válogatott találkozót Budapesten játszották, így szerdán először fordul elő, hogy a magyar válogatott Izraelben lép pályára.

Az izraeli válogatott kerete:

Dudu Avatkapus1977. október 17RCD Mallorca40-
Liran Strauberkapus 1974. augusztus 20Maccabi Netanya8-
Nir Davidovicskapus1976. december 17Maccabi Haifa47 -
Dedi Ben Dajanhátvéd1978. november 22Maccabi Netanya16-
Klemi Sabanhátvéd 1980. február 17.Maccabi Netanya171
Dekel Kejnanhátvéd 1984. szeptember 15.Maccabi Haifa8-
Tal Ben-Haimhátvéd 1982. március 31.Sunderland AFC46 -
Joav Zivhátvéd 1981. március 16.SC Lokeren17 -
Avi Stroolhátvéd 1980. szeptember 18SC Lokeren8-
Gal Albermanközéppályás 1983. április 17.Mönchengladbach221
Maor Buzagloközéppályás 1988. január 14Maccabi Tel-Aviv7-
Biram Kijalközéppályás 1988. május 2.Maccabi Haifa5-
Moshe Ohajonközéppályás1983. május 25.Beitar Jerusalem11-
Jossi Benajunközéppályás1980. május 5.Liverpool FC6920
Salim Tuamaközéppályás1979. augusztus 9.Standard Liege111
Aviram Baruhjanközéppályás1985. március 20.Beitar Jerusalem71
Ben Saharcsatár1989. augustus 10.De Graafschap12 3
Itaj Sehtercsatár 1987. február 22.Maccabi Netanya- -
Roberto Colautticsatár1982. május 24Mönchengladbach126
Omer Golancsatár 1982. október 4.SC Lokeren306


Szövetségi kapitány: Dror Kastan.

www.infosport-focivilag.hu