Vágólapra másolva!
Guus Hiddink hosszabb távon is az angol Chelsea-nél maradhat, ha a szintén általa irányított orosz futballválogatott nem jut ki a 2010-es világbajnokságra.

A holland szakember eredendően csak rövid időre vállalta a kettős szerepet, mondván, hogy a Premier League bajnoki szezonjának zárultával ismét csak a szbornaja szakvezetői tisztét kívánja ellátni, a párhuzamos munkát tovább nem vállalja.

Most azonban úgy nyilatkozott, hogy esetleg mégsem Moszkva, hanem London mellett dönt, ha Oroszország nemzeti együttesét nem tudja kivezetni a dél-afrikai világbajnokságra.

"A Chelsea után ismét Oroszországra fókuszálok, élvezem az ottani munkát, de megállapodásunk záradéka szerint novemberben elválhatnak útjaink, ha a válogatott nem kvalifikálja magát a vb-re. Ebben az esetben az orosz szövetség másik vezetést választhat, nekem pedig le is út, fel is út" - nyilatkozta a pénteki Daily Expressnek Hiddink, aki először célzott ily módon rá, hogy a rövidtávú szerződést akár hosszabb idejű megállapodás is követheti a Chelsea-vel.

A holland szakember a londoni csapatnál a nem túl sikeres brazil Luiz Felipe Scolarit váltotta február közepén, s a Kékek az azóta lejátszott mind a hét meccsükön veretlenek maradtak, a Bajnokok Ligájában bejutottak a legjobb nyolc közé, a hazai bajnokságban pedig négy pontra csökkentették a hátrányukat az éllovas Manchester Uniteddel szemben.