Vágólapra másolva!
Az éllovas Internazionale három góllal nyert a vendég Reggina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Hiába tartott nehéz mérkőzéstől José Mourinho a sereghajtó Reggina ellen, a listavezető Inter vezetőedzőjének legfeljebb annyi oka volt az idegeskedésre, mint egy alsóbb osztályú csapat elleni könnyű edzőmérkőzésen, a milánóiak ugyanis tíz perc alatt eldöntötték a találkozót.

A 6. percben Stankovic Balotelli labdáját sarokkal továbbítva ugratta ki az előrehúzodó Cambiassót, aki közelről a jobb alsó sarokba pörgetett, majd öt percre rá a Mancini buktatásáért megítélt büntetőt Ibrahimovic zúzta ugyanoda.

A kétgólos előny birtokában a továbbiakban természetesen már nem szakadt meg az Inter, fölénye azonban így is megkérdőjelezhetetlen volt, Ibrahimovic több helyzetet is kihagyott még az első félidőben, hogy aztán a szünet után mégis belője a szépszégdíjas harmadik Inter-gólt: a svéd csatár a 58. percben tisztára játszotta magát a tizenhatosnál, majd finom mozdulattal, ballal a labda alá nyesve emelt át a kapus fölött.

A másik milánói csapat, az AC Milan nem tudott nyerni Nápolyban, győzött viszont az Udinese ellen a Genoa, amely így már csak négy pontra van lemaradva a dobogós David Beckhamék mögött.

Serie A 29. forduló:
Internazionale - Reggina 3-0 (2-0)
gól: Cambiasso (6.), Ibrahimovic (10., 58., az elsőt 11-esből)

Bologna - Cagliari 0-1 (0-1)
gól: Acquafresca (45.)

Chievo - Palermo 1-0 (1-0)
gól: Luciano (45+1.)
piros lap: Cassani (36., Palermo)

Fiorentina - Siena 1-0 (0-0)
gól: Mutu (72.)

Genoa - Udinese 2-0 (2-0)
gól: Sculli (60.), D. Milito (93.)
piros lap: Sanchez (72., Udinese)

Lecce - Atalanta 2-2 (1-1)
gól: Caserta (9., 91., a másodikat 11-esből), illetve Padoin (30., 48.)

Torino - Sampdoria 1-3 (1-2)
gól: Bianchi (29.), illetve Pazzini (8.), Sammarco (24.), Cassano (69.)

SSC Napoli - AC Milan 0-0

Az állás:
1. Internazionale 29 54-21 69
2. Juventus 29 51-23 62
3. AC Milan 29 51-28 55
4. Genoa 29 39-27 51
5. Fiorentina 29 39-29 49
6. AS Roma 29 44-41 46
7. Cagliari 29 34-29 42
8. Palermo 29 39-38 42
9. Lazio 29 39-41 41
10. Atalanta 29 35-33 40
11. SSC Napoli 29 33-33 37
12. Catania 29 30-34 37
13. Udinese 29 38-41 36
14. Sampdoria 29 31-36 36
15. Siena 29 23-32 31
16. Chievo 29 25-36 30
17. Bologna 29 31-47 26
18. Torino 29 26-45 24
19. Lecce 29 26-48 24
20. Reggina 29 22-48 20