Vágólapra másolva!
Tóth Balázs súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett az Albánia és Málta elleni szombati, illetve jövő szerdai világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdai nyilvános edzésén.

"Egyelőre annyit tudunk, hogy elsőre komolynak tűnik, de mindenképpen megvárjuk az estét. A kedden megsérült Fehér Csaba kiesése miatt behívott Vadócz Krisztián az ő posztján is tud játszani. Tóthnak ez a sérülése már a klubjánál is megvolt, s most kiújult" - mondta Erwin Koeman szövetségi kapitány a Szusza Ferenc-stadionban tartott tréninget követő sajtótájékoztatón.

Indoklása szerint Vadócz, az Osasuna középpályása eredetileg azért maradt ki a keretből, mert mostanában kevés játéklehetőséget kapott klubjában.

A soron következő tiranai összecsapásról a holland szakavezető megjegyezte, hogy mindenki számára nehéz ellenfél idegenben az albán csapat, de a magyar válogatott így is győzelemért utazik oda. Ehhez profi hozzáállást vár játékosaitól. Hozzátette: fejben már megvan a kezdőcsapata, de csak szombaton hirdeti ki azt.

"Ez nehezebb meccs lesz, mint a svédországi volt, mert az albán csapat nagyon leszűkíti a területet, így kevés helyünk lesz játszani. Továbbá senki ne feledje, hogy az albánok gól nélküli döntetlent értek el Portugáliában, én ezt az eredményt most azonnal aláírnám a csoport legerősebb tagjával szemben" - méltatta az ellenfelet Koeman, aki a mostani tréninggel már elégedettebb volt, mint a keddivel.

Fülöp Márton és Juhász Roland várakozásai:


A 80 perces edzésen a bemelegítést követően a gyors, egyérintős, szélen vezetett támadásokat, majd az oldalváltásokat gyakorolták a futballisták. Ebben különösen Torghelle Sándor volt elemében, aki a pontos beadások után háromból háromszor betalált. A tréning második felében - melyet Gyepes Gábor már kihagyott sérült bokájának pihentetése miatt - szűk területen való labdatartás szerepelt a programban, majd kétkapus játék és kapura lövések következtek. A válogatott pénteken utazik el Albániába.