Társoldalunk:

Grosics Gyula: Az Aranycsapattal fekszem és ébredek

2009.03.27. 17:20

Már több mint fél évszázada, hogy az Aranycsapat vereséget szenvedett a berni világbajnoki döntőben, ám a magyar válogatott legendás kapusát, Grosics Gyulát máig nem hagyja nyugodni, hogy a világ akkori legjobb csapata 3-2-re kikapott a németektől. "Ha lehetne, visszacsinálnám" - vallotta be egy hatalmas sóhajt követően a Fekete Párducként világhírűvé lett játékos, akit szülei papnak adtak volna, s talán épp ezért volt ő az első kapus, aki fekete mezt öltött magára. A tavalyi műtétek és betegségek után láthatóan újra életvidám Grosics Gyula máig nagyon büszke, hogy tagja volt az akkori idők legjobb csapatának, s amikor ma, 83 évesen labdarúgó-mérkőzést lát, arra gondol, hogy legszívesebben beállna a kapuba.

A budapesti Grosics Gyula Általános Iskolában 15 újbudai kötődésű sportolót és edzőt tüntettek ki, s a csütörtöki ünnepségen megjelent az intézmény névadója is. Amikor az Aranycsapat legendás kapusa belépett a sportiskola tornatermébe, az összegyűlt diákok óriási örömujjongásban törtek ki, amikor pedig távozni készült az ünnepélyről, nem engedték el egykönnyen - a 83 esztendős legenda legalább 100 autogramot osztott ki az iskolásoknak.

- Mindig ilyen nagy örömmel fogadják a gyerekek? - kérdeztük Grosics Gyulát.
- Jó pár éve járok ide, az összes iskolai ünnepségen részt vettem, aztán sor került a névadóra. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmomban sem gondoltam volna, hogy 2008-ban iskolát neveznek el rólam, s hogy a kisgyerekek rajongásig odalesznek értem. Jólesik ez. Ha volt balsiker a pályafutásom alatt, akkor a gyerekek szeretete ezt feledteti velem.

- Immáron 57 éve lett olimpiai bajnok Helsinkiben, 56 éve volt a 6:3, és 55 éve a berni világbajnoki döntő. Milyen gyakran gondol vissza ezekre az időkre?
- Ha lenne bennem olyan szándék, hogy néhány mérkőzést, eseményt, utazást, a látott világot el akarnám felejteni, ez akkor sem sikerülne, mert este, ha lefekszem, akkor a labdarúgással, az Aranycsapattal alszom el. Reggel, ha felkelek, akkor vele ébredek. Ma már gondolatban végigélem azokat az éveket. Minél idősebb leszek, mindig több és élesebb emlék jut az eszembe. Kisgyerekkoromból is feltűnnek olyan események, amikre soha nem gondoltam, de most újra előjönnek. Kívánom minden sportolónak, de különösen a labdarúgóknak, hogy idősebb korukban nekik is legyenek emlékeik, melyekre vissza lehet gondolni. Amikor labdarúgó-mérkőzést nézek, legszívesebben a következő pillanatban beállnék a kapuba, annak ellenére, hogy tudom, ez fizikailag megoldhatatlan. A sportolók életét, különösen a fiatalságukat a sporttal járó fáradtság és lemondások, s az ebből következő eredmények és sikerek töltik ki, 15-20 éven keresztül egészen biztosan. Az ekkor szerzett rengeteg élmény, a világ megismerése éppen elég és maradandó emléket nyújt. Én nagyon gazdagnak érzem magam. Egy dologra nagyon büszke vagyok, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a maga korában hosszú időn keresztül a világ legjobb csapata volt.

- Ha egy meccset kiválaszthatna és megmutathatná a gyermekeknek, melyik lenne az?
- Jaj-jaj, van egy pár, amit magam is szívesen végignéznék. Nem tudnék kiválasztani egyet-kettőt. Négy és fél éven keresztül veretlenül játszottunk. A legfontosabb mérkőzésen, az '54-es világbajnokság döntőjében sajnos vereséget szenvedtünk. És nem is a vereség fáj, hanem az, hogy nem mi lettünk világbajnokok. Olyan sportoló még nem született, aki ne szenvedett volna vereséget, mint ahogy nekünk is kijárt egy vereség, csak a legrosszabbkor jött.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Grosics Gyula autogramja ma is felbecsülhetetlen érték 
(még több fotó)

- Hogy kaphatott ki ez a csapat?
- Történt néhány váratlan dolog, ami befolyásolta a csapat játékát, formáját. Az uruguayiak elleni hosszabbításos elődöntő után lekéstük a vonatot és hajnalban értünk vissza a szállásra, nagyon megterhelő nap volt. A téren, ahová a szállodai ablakok nyíltak, minden évben július első szombatján népünnepélyt tartottak, ami azt jelentette, hogy fúvós zenekarok, dalárdák vonultak föl, ezért nem tudtunk aludni a döntő előtti éjszaka. Amit pedig végképp nem terveztünk, hogy végig esett a mérkőzés alatt. A pálya csúszós, sáros volt, ezt a németek jobban bírták, már csak azért is, mert könnyebb ellenfelek ellen kerültek be a döntőbe. Ha lehetne, visszacsinálnám.

- Ha az Aranycsapatra gondol, akkor ma is ez jut az eszébe, nem a megannyi siker?
- Főként ez a berni döntő jut eszembe, mert pályafutásomnak ez a legfájóbb pontja. Felülírja még a 6:3 feletti boldogságot is. Számomra óriási tragédia volt az a nap, az a mérkőzés. Nagy csalódást okoztunk a magyaroknak, határon belül és kívül is. A világban is úgy szerepelt a magyar válogatott, mint annak a világbajnokságnak a biztos győztese, így mindenkit váratlanul ért a vereség. A mai napig nem tudok megküzdeni ezzel.

- Minden másképp alakult volna, ha megnyerik a döntőt?
- Ha ott nyer a magyar csapat, akkor az én életemben nem következett volna be 1955: egy 13 hónapig tartó ÁVH-s eljárás kémkedés gyanújával, ami nagyon nehéz időszak volt. Akkor két évig nem kerülhettem be a válogatottba. '49-ben sem lehettem válogatott, ugyanúgy az ÁVH épületében, az Andrássy út 60-ban kötöttem ki, mert disszidálni akartam, de megbuktunk.

1954-es vb-döntő, Bern: Magyarország - NSZK 2-3


- Mikor jött el az az idő, amikor már legendaként beszéltek az Aranycsapatról?
- A hetvenes években vált legendává az Aranycsapat, a világon mindenhol, ahol játszottunk, a csapatnak óriási sikere volt. Amikor már befejeztem a labdarúgást, nagyon sok helyre eljutottam, és még mindig éreztem, hogy az Aranycsapat játéka mennyire megnyerte a közönség tetszését. Egy ország labdarúgásában 100 évente, ha egyszer előfordul, hogy 4-5 világklasszissal rendelkező csapat alakuljon ki és érjen el olyan sikereket, amilyeneket mi elértünk. Nem is tudok még egy ilyet. Ott vannak például a brazilok, akiknél nagyszerű a futball és mindig a világ élvonalába tartoztak, de egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy négy világklasszis játsszon a csapatukban, mint nálunk Puskás, Kocsis, Bozsik és Hidegkuti. Kiemelkedő képességű játékosok voltak - élükön Puskás Öcsivel -, akik nagy részben járultak hozzá a csapat szerepléséhez, de a kiegészítő játékosok is nagyon komoly játékerőt képviseltek, maga a csapat volt világklasszis és olyan eredménysorra képes, amely nem ismételhető.

- Ha a csapat tagjai a nyolcvanas években születtek volna, most mire lennének képesek?
- Tudom, hogy sem technikailag, sem taktikailag, sem játékrendszer vonatkozásában nem hasonlítható össze az akkori és a mostani futball, de hitem és meggyőződésem: az Aranycsapat most is, ugyanolyan eredményekre lenne képes, mint akkor. A játéktudást nem lehet elvenni, azt csak alkalmazni kell az adott helyhez, időhöz és körülményekhez.

- A magyar kapusok még ma is jónak számítanak nem csak a fociban, de más sportágban is - kapusnemzet lenne a magyar?
- Nem hiszem, hogy ezt így ki lehetne jelenteni, de az igaz, hogy minden labdajátékban, ahol kapura játsszák a játékot, mindig akadtak Európa- és világklasszis kapusaink. Ehhez a poszhoz kell egy különleges adottság, ami talán nem minden országban van meg ennyi sportolóban.

- Figyeli a magyar focit, követi az eredményeket?
- Hogyne figyelném. Számomra a magyar labdarúgás nem azért jelent problémát, merthogy a játékosaink technikailag nem lennének képesek kiemelkedő teljesítményre, hanem azért, mert óriási fogyatékosságaik vannak a fejükben és a szívükben. Olyan tartozékokban, amelyeket nem lehet tanulással pótolni. Adott a tehetség, a helyzet, a lehetőség, minden adott ahhoz, hogy a magyar reménységek sokkal jobb eredményeket érjenek el, mint manapság teszik.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Büszke rá, hogy tagja lehetett a világ legjobb csapatának
(még több fotó)

- Mégis, sokak szerint megmozdult mostanában valami.
- Várjunk még egy kicsit, egy-egy eredményből nem vonok le messzemenő következtetéseket. Hogy egy ország labdarúgása dicsérhető legyen, ahhoz hosszabb időszak alatt kell teljesíteni. Van a mai magyar labdarúgásban is négy-öt-hat tehetséges játékos, de idő kell, hogy bizonyítsanak

- A játékosokon vagy az edzőkön múlik a siker - vagy annak a hiánya?
- Kizárólag a játékosokon múlik, és nem a válogatottban, hanem a klubcsapatban mutatott hétköznapi munkájuk és hozzáállásuk döntő. Egy sor olyan morális feltétel van, ami hozzásegíti a játékost a sikerekhez. Nekem itt vannak hiányérzeteim, mert tényleg sok tehetséges labdarúgó van, nagyszerű technikával a pályán. Inkább a körülményekre kellene sokkal nagyobb figyelmet fordítani. Megtiszteltetés egy labdarúgó számára, hogy istenadta tehetségéből eredően komoly eredményeket tud elérni, és ezzel meg kell tisztelje a nézőket.  A magyar labdarúgás mai állapotát visszajelzi a pályákon a lelátók látványa. Ilyen teljesítménnyel nem lehet kicsalni a nézőket, de nem akarom minősíteni a labdarúgást.

- Ön közelről szemlélte az elmúlt 50 évet - mi változott, mikor volt a fordulópont?
- Ez egy több évtizedes folyamat, szerintem 1970-ben kezdődtek a magyar labdarúgás problémái, olyan kísérőjelenségekkel, mint például - ki kell mondani - a bundák sorozata. Azt mondja a focista, minek készüljek, úgyis megbeszéltük már az eredményt. A másik, hogy pénzközpontúvá vált a labdarúgás is, mint oly' sok más emberi tevékenység. Főleg a nyugati profi világban hihetetlen nagyságrendben osztogatják az - egyébként arra érdemes - játékosoknak a pénzt. Nálunk azért ez nem egészen így van, de vannak más szempontok is. A labdarúgásban a nemzetközi sikerek egy egész nemzet sikerei, ezt azért tudomásul kellene venni, és ennek szellemében kellene hozzáállni a mérkőzésekhez.

- Most akkor újabb 50 évet kell várnunk egy magyar Aranycsapatra?
- Valószínűleg. A mai generáció nem hiszem, hogy képes olyan eredményekre, mint Puskásék. Persze lehet, máshogyan lesz, mert holnap megszületnek a jövő világbajnokai - ha ők is így akarják, és ez utóbbin van a hangsúly.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK