Vágólapra másolva!
Legalább 22 szurkoló vesztette életét, és több mint 130-an megsérültek vasárnap este az elefántcsontparti főváros egyik stadionjában, egy labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen támadt tülekedésben.

A tragédia az abidjani Houphouet-Boigny stadionban történt közvetlenül az elefántcsontparti és a malawi válogatott mérkőzése előtt. Dagobert Banzio sportminiszter szerint a kinnrekedt, jegy nélküli szurkolók megostromolták a sportlétesítmény egyik bejáratát, s ekkor leomlott az épület egyik fala, ami pánikot okozott. A rendőrség könnygázt vetett be a szurkolók ellen, s ez csak fokozta a riadalmat. A tülekedésben legalább 22 embert tapostak agyon, a sérültek száma pedig meghaladja a 130-at. A meccs idején ötvenezer szurkoló volt a sportlétesítményben.

A tragédia ellenére megrendezték a mérkőzést, amelyet a duplázó Didier Drogbával felálló hazai csapat nyert 5-0-ra.

Afrikában nem ritka, hogy a nemzeti büszkeséget nagyban befolyásoló sporteseményekre zsúfoltig megtelnek a lelátók, s a túl kevés létszámban jelen lévő rendőrök és biztonságiak sok esetben képtelenek megállítani a szurkolókat.