Vágólapra másolva!
A bolíviai labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn óriási meglepetésre 6-1-re legyőzte Argentínát, így Diego Maradona első vereségét szenvedte el a kétszeres világbajnok kispadján. A hazaiak hőse a három gólt szerző Joaquín Botero volt.

A mérkőzés előtt Bolívia utolsó előtti volt a tízes mezőnyben, tizenegy meccsen mindössze kilenc pontot gyűjtött be a házigazda. Az argentinok viszont a második helyen álltak a tabellán, és még úgy is favoritnak számítottak, hogy a tengerszint felett 3600 méteres magasságban fekvő La Pazban Bolívia mindig mindenkire veszélyes.

Marcelo Moreno már az ötödik percben bravúrt csikart ki Carrizo kapusból, aki a 11. percben már tehetetlen volt a hazai csatár pontos lövésével szemben.

Nem sokkal később Torrico döngette meg a lécet egy távoli bombával, majd életjelet adtak magukról az argentinok, Tévez és Messi összjátéka után kevés hiányzott a gólhoz. A 24. percben érkezett az egyenlítés, Luis González lökete megpattant, így a labda alaposan megtréfálta Arias kapust.

A 33. percben már ismét Bolívia vezetett, Javier Zanetti szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, amit Botero váltott gólra. Sőt, még a szünet előtt kétgólosra hízott a hazaiak előnye, Arias nagy kirúgásával Botero iramodott meg, majd középre ívelt, és a berobbanó Da Rosa a hálóba bólintott.

Bolívia - Argentína 6-1


Botero az 53. percben alakította 4-1-re az állást fejesből, és hogy teljes legyen az argentin összeomlás, arról a csereként beállt Di Maria gondoskodott, aki egy durva belépőnek köszönhetően gyorsan a kiállítás sorsára jutott.

Az argentinok alighanem azt várták, hogy minél hamarabb véget érjen a 40 ezer néző előtti rémálom, de Bolívia nem állt le, és előbb Botero tette teljessé a mesterhármast, majd Torrico akasztotta be a hatodik dugót, ezzel akkora pofont kapott a gárda, amire több mint hatvan éve nem volt példa.

Diego Maradona szövetségi kapitány irányítása alatt először vesztett pontokat az együttes, ráadásul ezt megelőzően utoljára 16 évvel ezelőtt kapott ki ilyen gólaránnyal, akkor a kolumbiaiaktól 5-0-ra.

A brazilok Luis Fabiano duplájának is köszönhetően könnyedén nyertek a sereghajtó peruiak ellen, míg a csoportot vezető paraguayi csapat az utolsó pillanatban mentett pontot Ecuadorban.

világbajnoki selejtezők, dél-amerikai zóna, 12. forduló:
Bolívia - Argentína 6-1 (3-1)
Bolívia: Arias - Ribeiro, Pena, Rivero, Reyes (Ignacio Garcia, 54.) - Reyes, Ronald Garcia (Walter Flores, 79.), Torrico, Da Rosa (Saucedo, 69.) - Botero, Marcelo Martins.
Argentína: Carrizo - Zanetti, Demichelis, Heinze, Papa - Luis Gonzalez (Angeleri, 69.), Mascherano, Gago, Maximiliano Rodriguez (Di Maria, 57.) - Carlos Tévez (Montenegro, 75.), Messi.
gól: M. Moreno (11.), Botero (33., 53., 65., az elsőt 11-esből), Da Rosa (44.), Torrico (86.), illetve Luis González (24.)
piros lap: Di Maria (63., Argentína)

Ecuador - Paraguay 1-1 (0-0)
gól: Noboa (64.), illetve Benitez (92.)

Chile - Uruguay 0-0

Brazília - Peru 3-0 (2-0)
gól: Luis Fabiano (18., 27., az elsőt 11-esből), Felipe Melo (64.)

kedden játszották:
Venezuela - Kolumbia 2-0 (0-0)
gól: Fedor (77.), Arango (81.)
kiállítva: Aguilar (27., Kolumbia)

Az állás:
1. Paraguay 24 pont
2. Brazília 21
3. Chile 20
4. Argentína 19
5. Uruguay 17
6. Kolumbia 14 (6-10)
7. Ecuador 14 (14-19)
8. Venezuela 13
9. Bolívia 12
10. Peru 7

Dél-Amerikából négy csapat vehet részt automatikusan a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon. Az ötödik helyezett a CONCACAF-zóna negyedikjével csap össze a vb-részvételért.