Vágólapra másolva!
A Barcelona lesz a címvédő Manchester United ellenfele a Bajnokok Ligája május 27-ei, római fináléjában, miután a hazai gól nélküli összecsapást követően 1-1-es döntetlent ért el a Chelsea otthonában az elődöntő szerdai visszavágóján, így idegenben lőtt góllal jutott tovább. A londoniak a ghánai Michael Essien bombagóljával szereztek vezetést, és egészen a 93. percig továbbjutásra álltak, amikor Andres Iniesta találatával az Eric Abidal kiállítása miatt tíz emberrel küzdő Barcelona egyenlített, s ezzel kiharcolta a döntős szereplést.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Chelsea - Barcelona 1-1 (1-0)
London, Stamford Bridge, 40 ezer néző
v.: Tom Henning Övrebö (norvég)
Chelsea: Cech - Bosingwa, Alex, Terry, A. Cole - Essien, Ballack - Anelka, Lampard, Malouda - Drogba (Belletti, 72.).
Barcelona: Valdes - Alves, Touré, Pique, Abidal - Busquets (Krkic, 85.) - Xavi, Keita - Messi, Eto'o (Sylvinho, 97.), Iniesta (Gudjohnsen, 95.).
gól: Essien (9.), illetve Iniesta (93.)
piros lap: Abidal (66.)
összesítésben: 1-1, továbbjutott a Barcelona, idegenben lőtt góllal

Előzmények: az odavágón elmaradt a Barca-show

A semleges drukkerek többsége vélhetően arra vágyott, hogy az FC Barcelona legyen a Manchester United ellenfele a május 27-ei, római BL-döntőben, hiszen ez esetben két rendkívül gólratörő együttes mérné össze erejét, s a tavalyi aranylabdás Cristiano Ronaldo és a díjról még csak álmodozó Lionel Messi különcsatája is pikánsnak ígérkezne. A MU az Arsenalt viszonylag könnyedén, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta, a másik ágon azonban sokkal szorosabb volt a fináléért zajló verseny.

Sokan azt várták, hogy Josep Guardiola edző katalán csapata már hazai pályán jól elveri a Chelsea-t, ám a londoniak már-már tökéletes védekezéssel 0-0-ra hozták az odavágót. Hogy a Barca mégis nagymestere a gólvágásnak, azt a Real Madrid elleni El Clasicón be is mutatta, hiszen a fővárosban 6-2-re elpáholta az ősi riválist, s ezzel gyakorlatilag megnyerte a spanyol bajnokságot. Jól tudták azonban Messiék, hogy ez nem biztos, hogy kielégíti a Barca-híveket, akik - csakúgy, mint a játékosok - 2006 után ismét BL-serlegre vágynak.

A fogadóirodák szerint hangyányival több esély volt a vendéggyőzelemre, mint a hazai sikerre (az egyik nagy iroda 2,3-szoros pénzt kínált a Barca-diadalért és 2,75-szörösét adta volna a tétnek, ha a Chelsea nyer).

A Chelsea játékosai a tavaly történtek miatt talán mindenkinél jobban akarták a BL-döntőt, ahová 12 hónapja sikerült ugyan bejutniuk, ám ott kikaptak 11-esekkel - éppen a most is finalista Manchester Unitedtől. Az előző hat kiírásban ötször is elődöntőt játszottak a londoni Kékek, ám csak 2008-ban sikerült az utolsó előtti akadályt is venniük (az utolsót pedig még sohasem). A gárda 30 év körüli játékosai számára - Guus Hiddink vezetőedző szerint - az idei talán már az utolsó lehetőségek egyike az európai kupaelsőség megszerzésére, a éppen ezért - így a holland tréner -Frank Lampard, Didier Drogba, Michael Ballack és Nicolas Anelka is kettőzött erővel fog küzdeni szerda este.

A Chelsea már 17 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a Bajnokok Ligájában, utoljára 2006. február 22-én kapott ki a BL-ben a Stamford Bridge-en, s az ellenfél akkor épp az FC Barcelona volt. A Barcának akkor kijött a lépés az angol riválissal szemben, de csak akkor, az utóbbi négy évben ugyanis három másik alkalommal egyaránt szigetországi klub ejtette ki a katalánokat: 2005-ben épp a Chelsea, 2007-ben a Liverpool, 2008-ban pedig a Manchester United. Igaz, 2006-ban a szintén angol Arsenalt legyőzte a Barcelona a fináléban.

Első félidő: Essien elcsendesítette a szenvedő Barcát

Az első percek csendes játszadozása után váratlanul vezetést szerzett a Chelsea: Lampard rálőtte a labdát Touréra, a visszapattanó Essien felé szállt, aki 20 méterről, kapásból, ballal felső kapufás bombagólt lőtt (1-0).

Forrás: MTI
Essien ballal hatalmas gólt szerzett

A 22. percben 28 méterről, szabadrúgásból Alves rászúrta Cech kapujára, a labda a bal kapufa mellett suhant el. Pár másodperccel később - a másik oldalon - Drogba indulhatott volna meg egyedül a Barca kapuja felé, ha a kifutó Valdes kapus nem tisztáz előle testtel a 16-os vonalánál.

A 24. percben a 16-os bal szélénél Alves enyhén arcon vágta Maloudát, a bíró 11-est nem akart adni a Chelsea-nek, így inkább szabadrúgást ítélt a vonalról. Éles szögből Drogba veszélyesen rá is tekerte a labdát, amelyet szögletre ütött Valdes, a beívelt pontrúgást Terry épphogy mellé fejelte.

A Barcelona az első fél órában nem sok vizet zavart, nem így a vendégek védője, Alves, aki egy szabálytalanság után sárga lapot kapott, így idén ő biztosan nem fog BL-döntőt játszani.

Iniesta gyenge, és Xavi még gyengébb próbálkozása nem sok jót sejtetett a Barca számára, a Chelsea gyakori szögletrúgásai viszont egyre veszélyesebben csavarodtak középre. Meglepő volt az UEFA honlapján olvasható adat: Messiék a játékidő 62 százalékában birtokolták a labdát - sokra nem mentek vele az első 45 percben.

Második félidő: az emberelőny is kevés volt a fináléhoz

Egyik edző sem cserélt a szünetben, pedig a vendégekre ráfért volna egy kis vérfrissítés, Guardiola sztárjátékosai ugyanis ezúttal nem tudtak ütőképes csapatot alkotni - igaz, ennek az oka a tökéletes taktikával futballozó Chelsea volt.

Mindent elmond a katalánok meddő próbálkozásairól Alves "helyzete": egy szabadrúgás-komináció után a brazil hátvéd kapura akart lőni, ám úgy 30 méterrel elkerülte a labda a célt, a hazai drukkerek mosolyogtak is egy jót.

Az 52. percben Anelka szöktett Drogbát, aki ziccerhelyzetbe került, elsőre elpattant tőle a labda, de egy Puskást idéző visszahúzós csellel tisztára játszotta magát - majd lapos lövését védte Valdes. A kipattanót azonnal kapura küldte 16-ról Malouda, a labda az oldalhálót érte.

Az 56. percben Drogbát gyanús körülmények között lökték meg a büntetőterületen belül, a norvég bíró ezúttal sem látott szabálytalanságot.

Forrás: AFP
A londoniak szerint ez is büntető volt

A Barca továbbra is abban a tudatban támadott, hogy ha gólt lő, akkor 1-1-gyel, idegenben lőtt góllal döntőbe jut. Ennek megfelelően úgy vigyázott a kapujára a Chelsea, mintha kincs lett volna elrejtve a gólvonalon túl, a vendégek pedig próbálták áttörni a hazai védelmet, de nem sok sikerrel.

Mintegy fél órával a vége előtt Keita húzta kapura a labdát 13 méterről, ám semmi veszély nem volt a lövésében. A 65. percben Messi unta meg a Barca-góltalanságot, és távolról rászúrta - a hálótól még mindig legalább négy méterre volt a labda, de Guardiola legalább már megtapsolta az akciót.

A 66. percben aztán úgy tűnt, hogy ha 11-est nem is, de emberelőnyt azért csak kap a Chelsea. Hosszú Cech-kirúgás után Abidal mellett villámgyorsan elfutott Anelka, majd megbotlott a saját lábaiban, a bíró szerint felvágták, a visszajátszások szerint nem, de mivel a labdarúgás mai szabályai szerint előbbi (a játékvezető) dönt, ezért piros lapot kapott a Barcelona védője.

Tizenegy perccel később a Chelsea-bekk Alex csak sárgát kapott, ám számára ez is kiállítással ért fel, mivel eltiltás miatt így semmiképp nem játszhat a döntőben. Alves lőtte a szabadot, és úgy tűnt, fokozatosan csökken a mellé-fölé szálló labda és a kapufa közötti távolság - ezúttal már csak másfél méter volt.

Az utolsó percekben is folytatódott a "Tom Henning Övrebö nem ad 11-est" szappanopera, a norvég ugyanis Anelka esésénél és Pique kezezésénél sem mutatott a büntetőpontra. Meglehet, a 4-5 - Barca-kapu előtt történt - esetből nem volt mind 11-es, ám az utolsó mindenféleképpen!

A barcelonaiak azonban tudták, bármilyen gyatrán lőnek, ha a lefújásig betalálnak, készülhetnek a döntőre. S amikor a hazai drukkerek már a tavalyi BL-finálé római visszavágójáról beszéltek, tán már a Chelsea kupagyőzelmét is szóba hozták, akkor Messi legurított labdáját Iniesta 16 méterről a bal felsőbe csavarta, és ezzel az utolsó pillanatban belőtte a Bajnokok Ligája döntőjébe!

Forrás: AFP
A Barca játékosai 92 percen át bűnrosszul céloztak,
a hajrában aztán Iniesta egyszer pontos volt

A gól után Guardiola beszaladt a pályára ünnepelni, ám ezzel még nem volt vége, a mérkőzés (és a drámai hajrá) folytatódott. Volt még egy 11-es gyanús eset a Barca-kapu előtt, ami után Ballack majdnem megverte a játékvezetőt (néhány centiről üvöltött a fülébe ), a lefújás után Drogba még a kamerába is a - vélt vagy valós - igazát kiabálta, amiért meccs utáni sárgát kapott. A spanyolok alig hitték el, hogy sikerült gólt szerezniük, az angolok pedig földre rogyva búslakodtak.

Nyilatkozatok - Hiddink szerint ellopták a Chelsea-től a sikert

A Chelsea edzője, Guus Hiddink a mérkőzés után adott nyilatkozatában azt állította, hogy "ellopták" tőlük a győzelmet, igazságtalanság áldozatai lettek, s még soha nem látott ennyi hibát elkövető játékvezetőt. Szerinte legalább 3-4 büntetőt nem kaptak meg, s hozzátette: az ilyen fontos meccsekre tapasztalt bírókat kellene küldeni, akik a nagy bajnokságokban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Angliában vezetnek mérkőzéseket.

A Barcelona védője, Gerard Pique elismerte: egyik alkalommal, amikor az angolok tizenegyest reklamáltak, valóban kezéhez ért a labda, noha ő nem akart szabálytalankodni. "A bíró azonban úgy dönt, ahogy akar, s ezt tiszteletben kell tartani" - tette hozzá.

Forrás: AFP
Ballack (j) majdnem megverte a norvég bírót

A Barcelona edzője, Josep Guardiola úgy fogalmazott: meg tudja érteni, hogy a Chelsea csalódott a bíró miatt. Ugyanakkor abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy valóban büntetőt, büntetőket kellett volna-e adni csapata ellen. Elismerte, hogy a végén szerencséjük volt Iniesta góljával, s hihetetlen boldogságról beszélt. A Barcelona elnöke, Joan Laporta közölte: a római finálé a Manchester ellen álomdöntőnek számít, s ez jót tesz a focinak.

A The Sun című londoni bulvárlap egyébként még a meccs előtt azt írta, hogy elfogult lehet majd a bíráskodás, méghozzá a Chelsea kárára. Az UEFA ugyanis - legalábbis így vélte az újság - nem akar egy 100 százalékban angol döntőt, azaz hogy a Bajnokok Ligája római fináléjában a Manchester - mint tavaly - egy másik angol csapattal, a Chelsea-vel kerüljön szembe.