Vágólapra másolva!
Autóbalesetet szenvedtek Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United vezetőedzőjének unokái, mielőtt a szakember kedden győzelemre vezette csapatát az Arsenal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Darren Ferguson, a skót tréner fia elmondta: tízéves gyermekét, Charlie-t még éjszaka megoperálták, jelenleg az intenzív osztályon fekszik, a hatéves Grace sérülés nélkül megúszta az esetet, édesanyjuk szintén kórházban van, ugyanakkor egyikük sincs életveszélyben.

A rendőrség közleménye szerint a család autója, amelyben az édesanya és a két gyermek ült, Macclesfieldben karambolozott egy másik személygépjárművel, a sérülteket csak a tűzoltók segítségével tudták kiszabadítani.

Brit lapértesülések szerint a MU vezetőedzője a találkozó előtt azon is gondolkodott, hogy családtagjaihoz siet, de megnyugtatták, szerettei nincsenek életveszélyben, így leült a kispadra, és 3-1-es győzelemre vezette tanítványait, akik ezzel bejutottak a fináléba.