Társoldalunk:

Londonban juthat BL-döntőbe a Barcelona

2009.05.06. 8:15

A Real Madrid legyőzésével spanyol bajnokságot lassan kipipálhatja az FC Barcelona, de a katalánok számára ezzel még nem fejeződött be a kemény feladatok sora: a Chelsea elleni BL-elődöntő visszavágóján megint idegenben kell bizonyítania az együttesnek. A tét a döntőbe kerülés mellett az angol hegemónia megtörése lesz - és van, aki a labdarúgás és az antifutball összecsapásaként fogja fel a találkozót.

A Chelsea ugyanis az első, barcelonai mérkőzésen nem sokat törődött a támadásokkal, hanem elsősorban azzal foglalkozott, hogy megállítsa a katalánok rohamait - és mindezt sikerrel tette, hiszen a Camp Nouban 0-0-s eredmény született. Mindez persze azt jelenti, hogy leszámítva az újabb gól nélküli döntetlen és a tizenegyesrúgások lehetőségét, a londoniaknak a visszavágón a továbbjutáshoz mindenképpen be kell találniuk. A Barcelona hívei pedig úgy vélik, hogy csapatuk számára éppen ez az ideális, hiszen ha a Kékek kicsit is kinyílnak, akkor Lionel Messiék ezt könyörtelenül kihasználják.

A vendégek számára ugyanakkor kissé aggasztó, hogy a csapat védelme tartalékos lesz a Stamford Bridge-en: Rafael Márquez sérülés, Carles Puyol pedig eltiltás miatt nem léphet pályára. A védelem tengelyében így Gerard Piqué mellett alighanem az uruguayi Martín Cáceres szerepel majd, bár egyes spanyol források nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy Josep Guardiola az elefántcsontparti középpályást, Yaya Tourét viszi hátra.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Barca védőinek nehéz dolguk lesz a rendkívül erőszakos Didier Drogbával, és a vendégek számára a pontrúgások, illetve a beívelések jelentik majd a legnagyobb veszélyt: a Real Madrid is két fejesgólt ért el az El Clásicón a katalánok ellen.

Ijesztő hír lehetett a barcelonaiak számára, hogy Thierry Henrynak ki kellett hagynia a hétfői edzést, de a hírek szerint térdsérülése nem komoly, és ott lesz a kezdők között a Chelsea ellen.

Ami a londoniakat illeti, Guus Hiddink az első találkozón az eltiltott balhátvéd, Ashley Cole nélkül is remekül megoldotta Messi semlegesítését, és Cole most visszatérhet a csapatba - vagyis a portugál José Bosingwa ismét megszokott posztján, a védelem jobb oldalán játszhat.

Forrás: AFP

A holland tréner a hét végi, Fulham elleni bajnokin kipróbálta a 4-4-2-es formációt, a csatársorban Drogbával és Nicolas Anelkával, ami remekül működött, de a legtöbb szakértő biztos benne, hogy Anelka a Barca ellen a kispadon kezd majd. Kulcsfontosságú ugyanis, hogy az angolok megállítsák a vendégek középpályáját, és megakadályozzák Xavit, illetve Andrés Iniestát a szervezésben - ez a feladat alighanem Michael Essienre, illetve John Obi Mikelre hárul majd.

A Chelsea egyébként immár 17 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a Bajnokok Ligájában, és utoljára 2006. február 22-én kapott ki a BL-ben a Stamford Bridge-en - az ellenfél akkor is az FC Barcelona volt. A katalánokat az előző két idényben egyaránt angol csapat búcsúztatta a sorozatból, ráadásul tavaly a Manchester United ellen hasonló körülmények között játszottak: az első meccsen hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el, a visszavágón pedig 1-0-ra kikaptak az Old Traffordon. A Barcánál nagyon bíznak abban, hogy a történelem ezúttal nem ismétli önmagát.

A két csapat eddig összesen tizenkét alkalommal találkozott egymással, ebből ötször a spanyolok, négyszer pedig az angolok diadalmaskodtak, és három döntetlen született.

A várható kezdőcsapatok:
Chelsea: Petr Cech - Branislav Ivanovic, John Terry, Alex, Ashley Cole - Michael Essien, John Obi Mikel - Michael Ballack, Frank Lampard, Florent Malouda - Didier Drogba.
Barcelona: Victor Valdes - Daniel Alves, Gerard Pique, Martin Caceres, Eric Abidal - Xavi, Yaya Toure, Andres Iniesta - Lionel Messi, Samuel Eto'o, Thierry Henry.
játékvezető: Tom Henning (norvég)

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK