Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a szurkolók viselkedése miatt 500 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, valamint arra kötelezte a másodosztályban szereplő Ferencvárost, hogy a következő hazai bajnokiját zárt kapuk mögött rendezze meg.

Az MLSZ honlapja szerint az MTK Budapest II elleni vasárnapi találkozón - amelyen a zöld-fehérek 2-1-es sikerükkel bebiztosították bajnoki címüket - a vendéghívek részéről rendzavarás történt, valamint diszkriminatív bekiabálások zavarták meg az összecsapást.

A Ferencváros ősszel négy, tavasszal pedig két alkalommal került a testület elé hasonló ügyben, így a klubot visszaesőként kezelték.

A bizottság Bernáth Csaba (Debrecen) korábbi, két mérkőzésre szóló eltiltását változatlanul fenntartotta. A hétvégi NB I-es fordulóban kiállított játékosok közül Maróti Bélának (Budapest Honvéd) egy, Kabát Péternek (Újpest) két, Pomper Tibornak (REAC) pedig három mérkőzést kell kihagynia.