Társoldalunk:

Patthelyzet a FIFA 6+5-ös szabálya kapcsán

2009.05.15. 7:11

Lassan egy éve fogadta el a FIFA kongresszusa a szervezet elnökének, Sepp Blatternek azon javaslatát, amely az úgynevezett "6+5-ös szabály" bevezetését szorgalmazza, az ügyben azonban azóta sem történt sok minden. A FIFA szerint a szabály összeegyeztethető az európai joggal, az EU szerint pedig nem, arról nem is beszélve, hogy bevezetése aligha változtatna a nemzetközi labdarúgásban jelenleg uralkodó erőviszonyokon.

Blatter ötlete tulajdonképpen nem újdonság, sőt, ha jobban belegondolunk, akkor visszalépés a múlt felé, a FIFA első embere ugyanis azt találta ki, hogy ismét korlátozni kellene az egy klubban pályára küldött légiósok számát. Ez az 1995-ös Bosman-ügy előtt egy létező korlátozás volt, bő másfél évtizeddel ezelőttig a csapatok egyszerre maximum három külföldi játékost szerepeltethettek.

Az Európai Unió azonban ezt a szabad munkaerő-áramlás akadályozásának tekintette, és fokozatosan feloldotta a korlátozást: először csak az EU-n belülről érkezett focisták kerültek ki a hatáskör alól, majd pedig az EU-val együttműködési szerződést kötött országok sportolói is hasonlóan jártak. Lokálisan persze még mindig előfordul, hogy szabályok által kötelezik a csapatokat meghatározott számú, saját nemzetiségű labdarúgó szerepeltetésére (Oroszországban vagy Ukrajnában létezik ilyen korlátozás), ám a nemzetközi porondon ilyenről szó sincsen.

A FIFA által elfogadott tervezet szerint a kluboknak a 2012-13-as szezontól kezdve kellene legalább hat olyan játékost kezdő tizenegyükben szerepeltetni, aki pályára léphetne az adott ország válogatottjában. A megfogalmazás nagyon fontos, hiszen Blatter éppen ezzel akarja elkerülni, hogy azzal vádolják: nemzetiség szerint akarja megkülönböztetni, diszkriminálni a futballistákat.

Mert nem arról van szó, hogy például az angol kluboknál legalább hat angol focistának kellene szerepelnie a kezdők között - hanem hat olyannak, aki jogosult arra, hogy szerepeljen az angol válogatottban. Mert például, ha teszem azt az Arsenal kapusa, Manuel Almunia megkapja az angol útlevelet (mint ahogy annak a lehetősége fel is merült), akkor ő máris megfelel a fenti kategóriának, még ha a nemzetisége továbbra is spanyol marad...

Blatter úgy érvelt, hogy ezzel elősegítené, hogy az egyes klubokon belül inkább a játékosok nevelésével foglalkozzanak, ráadásul ebből a válogatottak is profitálnának. A példának természetesen az angol csapatot hozta fel, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra - mégpedig sokak szerint azért, mert a légiósok elárasztották a Premier League-et. Más kérdés, hogy ez az érvet a háromoroszlánosok alaposan megtorpedózták azzal, hogy a 2010-es világbajnokság selejtezőin eddig hibátlanul szerepeltek, és szinte biztosan ott lesznek dél-afrikai viadalon.

A FIFA mindenesetre nem adta fel a dolgot, és felkért egy szakértői csapatot arra, hogy megvizsgálja: valóban összeegyeztethetetlen-e a tervezet az EU előírásaival. Az Európai Ügyek Intézete (INEA) nevű szervezet öt alkotmányjogásza által készített tanulmány pedig úgy találta: a 6+5-ös szabály belefér az Európai Unió szabályrendszerébe.

A függetlennek mondott jelentés szerint ugyanis a 6+5-ös korlátozás maximum indirekt diszkriminációnak számít, hiszen nem közvetlenül a focista nemzetisége alapján korlátoz, hanem az alapján, hogy a játékos melyik válogatottban szerepelhetne - még ha tudjuk is, hogy az esetek többségében a kettő ugyanaz.

Az Unió viszont az INEA jelentése ellenére továbbra is úgy véli, hogy Blatter ötlete megvalósíthatatlan. Az Európai Bizottság művelődési, szakoktatási és ifjúságügyi főbiztosa, Jan Figel szerint nem lehet alkalmazni a szabályt az EU-n belül, ha pedig mégis bevezetik, akkor bármelyik profi futballista megtámadhatja a bíróság előtt - és minden bizonnyal neki lesz igaza. Más kérdés, hogy lenne-e olyan játékos, aki szembemenne a FIFA-val az ügyben.

Egyelőre tehát patthelyzet van a 6+5-ös szabállyal kapcsolatban, és nehéz elképzelni, hogy a felek módosítsanak az alapelképzeléseiken. Arról nem is beszélve, hogy ha valóban bevezetik a szabályt, az erőviszonyok aligha fognak változni: a leggazdagabb klubok továbbra is felvásárolják majd a legjobb focistákat, a különbség maximum annyi lenne, hogy egy adott országon belül a helyi labdarúgók árfolyama valamelyest nőne.

www.global-soccer.eu

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK