Vágólapra másolva!
Az olasz bajnok Internazionale már most megkezdte az erősítést a következő szezonra. A Genoa két játékosa, az idén eddig 20 gólt termelő Diego Milito és a védekező középpályás létére már 6 gólnál járó Motta jövőre José Mourinho csapatát erősíti.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt, már a bajnoki címet ünnepelheti az Inter, de eközben a klubvezetők szorgalmasan dolgoznak a csapat további erősítésén. Az argentin Milito és a brazil Motta több millió euróért és Robert Acquafrescáért cserébe került Milánóba.

"Nehéz és fájdalmas döntés volt" - mondta Enrico Preciozi, a Genoa elnöke a TeleNordnak. A piros-kék klub az Atalanta idén 12 gólig jutó csatárát, Floccarit szerezte meg az argentin válogatott támadó pótlására.

Az Internek szüksége volt egy gólerős támadóra, hiszen a gólkirályi címre pályázó Ibrahimovicon kívül nem nagyon akad befejező csatára, miután Adriano szerződést bontott az olasz klubbal tavasszal. A két-két bajnoki gólig jutó 35 éves Cruz és 34 éves Crespo nem tekinthető hosszútávú megoldásnak.

A milánóiakhoz kapcsolódó hír még, hogy a Florentino Pérez, a Real Madrid legesélyesebb elnökjelöltje, José Mourinhot nézte ki a királyiak leendő edzőjének, miután Arsene Wenger megszerzése meghiúsult.