Vágólapra másolva!
Végeláthatatlan tömeg, a városi rendőrség összesítése szerint mintegy 750 ezer barcelonai tódult az utcákra csütörtök este, hogy közösen ünnepelje a város futballcsapatának szerdai Bajnokok Ligája-győzelmét.

"Olé, Olé, campeones!, Barca, Barca y Barca!" (Olé, olé, bajnokok!, Barca, Barca és Barca!) kiabálták az örömittas szurkolók, miközben a Rómából hazatérő csapat nyitott buszon rótta az utcákat mintegy három órán keresztül. A Manchester Unitedet 2-0-ra legyőző futballisták útja a Camp Nouba vezetett, ahol több mint 90 ezer drukker gyűlt össze.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7PpgzPKyOeZr4dIF


"Visca el Barca! Visca Catalunya!" (Éljen a Barca! Éljen Katalónia!") üdvözölték a drukkereket az egyenként mikrofonhoz járuló játékosok, nemzetiségtől függetlenül katalán nyelven. A főszereplők a pályára vonultak, és magukkal vitték a BL, a bajnokság és a spanyol kupa megnyeréséért járó három trófeát.

A francia hírügynökség beszámolója szerint Lionel Messi, a csapat argentin támadója pajkos kisgyerekként ugrándozott, fején a katalán vörös sapkával úgy nézett ki, mintha a Hófehérke és a hét törpéből lépett volna elő. A világ- és Európa-bajnok Thierry Henry szinte összenőtt a frissen megszerzett kupával, ragaszkodását azzal indokolta: már csak ez hiányzott ahhoz, hogy egy igazán nagyszerű legyen a pályafutása.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gwRB4ljFUP1KqOW1


Az ünneplés a stadionban konfettiesővel és a "We are the champions" ("Mi vagyunk a bajnokok") taktusaival zárult.