Társoldalunk:

Az Aranylabda után is van élet, csak ritkán sikeres

2009.06.20. 13:06

Az elmúlt 20 esztendőben a France Football aranylabdáját kiérdemelt labdarúgók közül Lothar Matthäus azon kevesek egyike, akiknek teljesítménye az elismerést követően sem esett vissza, még jó ideig hasonlóan magas színvonalon játszottak. Más kérdés, hogy edzőként közülük senki sem tudott igazán komoly sikert elérni. Legalábbis eddig...

A következő szezontól szinte biztosan a fehérvári csapatot irányító Lothar Matthäus 1990-ben kapta meg a France Football által odaítélt díjat, mégpedig teljesen megérdemelten: abban az esztendőben világbajnoki címre vezette a nyugatnémet válogatottat, és a tornán csapata egyik legjobbja volt.

Hogy teljesítménye ezt követően sem esett vissza, azt jól mutatja, hogy a következő évben holtversenyben második lett, a FIFA World Player ankétján pedig 1991-ben diadalmaskodott, vagyis abban az esztendőben ő számított a világ legjobb játékosának.

Hosszú karrierjének ekkor a felénél járt, de a sikerek a folytatásban sem kerülték el: 1992-ben hazatért a Bayern Münchenbe, a bajorokkal négy bajnoki címet nyert, 1999-ben BL-döntőt játszott, a válogatottnak pedig még a 2000-es Európa-bajnokságon is tagja volt.

Az aranylabdások sorában őt követő Jean-Pierre Papin a Bayernben csapattársa is volt Matthäusnak, azonban a francia csatár számára a France Football trófeáját követően sok sikert már nem hozott a sors. Fél évvel később az AC Milanba igazolt, de ott nem szerepelt tartósan a kezdő tizenegyben (bár dicsőséglistájára két olasz bajnoki cím így is felkerült), és később a Bayernben is csak kiegészítő embernek számított.

De még rosszabbul járt az 1992-es nyertes, Marco van Basten, akinek tulajdonképpen a hattyúdalát jelentette ez a diadal: karrierjéből már csak fél év volt hátra, visszatérő sérülései miatt ugyanis 1993 nyarán visszavonult. Az 1996-os kontinenselső, Matthias Sammer is mindössze 12 bajnoki mérkőzésen lépett pályára azt követően, hogy 1996 decemberében Párizsban megkapta a díjat - neki is a sérülései jelentették labdarúgó-pályafutása végét.

Jó néhány olyan győztes akadt az elmúlt 20 esztendőben, aki számára a France Football elismerése karrierjének csúcspontját is jelentette, mivel utána már nem tudott hasonlóan magas színvonalon teljesíteni. Az 1993-as győztes Hriszto Sztoicskov másfél évvel később a Parma kedvéért otthagyta az FC Barcelonát, de az olaszországi kaland nem jött be a számára - egy év elteltével ismét a katalánoknál futballozott, de már nem számított meghatározó játékosnak.

Később még eljátszogatott Szaúd-Arábiában, Japánban illetve az Egyesült Államokban (az MLS-ben a Chicago Fire-rel bajnokságot is nyert), de ez azért nem ugyanaz a szint. Az 1999-ben csodált Rivaldo a következő szezonban még fantasztikusan futballozott (gondoljunk csak a 2000-2001-es idényben a Valenciának rúgott mesterhármasára, amivel a BL-be lőtte a Barcát), de 2002-es klubváltása nem jött be, a Milannál nem találta a helyét, és ezután már "csak" Görögországban villogott - jelenleg pedig Üzbegisztánban kergeti a labdát.

Rivaldo az Olimpiakosznál sem spórolt a látványos gólokkal:


Michael Owennek
sem hozott sok szerencsét a 2001-ben megkapott aranylabda: az angol csatár Liverpoolban ugyan ontotta a gólokat, de miután a Real Madridba igazolt, megakadt a karrierje, idén pedig a Newcastle Uniteddel kiesett a Premier League-ből. Menedzserei jelenleg éppen azon dolgoznak, hogy csapatot találjanak neki: ugyan ingyen igazolható, de fizetési igényei sokakat elriasztanak.

Andrij Sevcsenkónak is egy klubváltás "tett be": a Milanban a 2004-es diadal után is jól játszott, de miután a Chelsea-be igazolt, mintha nem is ugyanarról a focistáról lenne szó. Az előző szezonban kölcsönben megint a milánóiaknál szerepelt, de egyetlen gólt sem ért el a bajnokságban... Szintén a piros-feketék tagja a 2005-ös év legjobbja, Ronaldinho, de játékában ő is csak ritkán idézi azt a teljesítményt, amiért négy éve teljesen megérdemelten megkapta a trófeát, és sokak szerint Fabio Cannavaro sem tudta ugyanazt a játékot nyújtani a Real Madridban, mint amiért 2006-ban megkapta a kitüntető címet.

Persze nem törvényszerű, hogy valakinek a teljesítménye visszaessen az elismerés után. Az 1997-es győztes Ronaldónak egy rendkívül súlyos sérülést követően is sikerült felállnia a padlóról, és 2002-ben megint elhódította a France Football trófeáját, Zinedine Zidane pedig csak az 1998-as diadalt követően lett igazi világklasszis, és egészen 2006-os visszavonulásáig ott volt a topon. A pályafutását idén befejező Luis Figo (2000) és Pavel Nedved (2003) kifejezetten magas színvonalon játszott azt követően is, hogy Európa legjobbjának választották - az ő karrierjükben semmilyen törést vagy visszaesést nem jelentett a díj.

Forrás: Getty Images

Százforintos kérdés lenne a Vágó-műsorban: hány aranylabdás látható a képen?

Külön érdekesség, hogy a világ egykori legjobbjai mit kezdtek magukkal visszavonulásuk után. Az elmúlt két évtized díjazottjai közül a mostani szezon előtt nyolcan visszavonultak, de közülük csak hárman nem próbálták ki magukat edzőként: Roberto Baggio, Zidane, illetve George Weah. A libériai csatár inkább a politikai pálya mellett döntött, és 2005-ben elindult hazájában az elnökválasztáson, ahol nem ő lett a befutó. Zidane sportvezetői karrierje pedig most kezdődik, hiszen ő lett a Real Madrid régi-új elnökének, Florentino Péreznek a tanácsadója.

Ami a többieket illeti, mind dolgoztak, dolgoznak edzőként, több-kevesebb sikerrel. A legtöbb trófeát éppen Matthäus nyerte, hiszen neki van egy szerb és egy osztrák bajnoki aranyérme is, más kérdés, hogy Sammer német bajnoki címével azért egyik sem ér fel. Sammer ráadásul a Borussia Dortmunddal az UEFA-kupa döntőjéig is eljutott, jelenleg pedig a Német Labdarúgó Szövetség alkalmazásában dolgozik amolyan utánpótlás-koordinátorként.

Papin a Strasbourgot feljuttatta a francia élvonalba, de a Lensszal kiesett onnan; Sztoicskov a bolgár válogatottnál és a Celta Vigónál is csak rövid időt töltött az eredménytelenség miatt; Van Basten pedig a holland válogatottat ugyan kivezette egy vébére és egy Eb-re, de csapata mindkét tornán elmaradt a várakozásoktól, az Ajax Amsterdamtól pedig egy sikertelen szezon után távozott.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK