Vágólapra másolva!
Sallói István, az Újpest labdarúgócsapatának sportigazgatója továbbra is biztos benne, hogy William McStay lesz a klub új vezetőedzője, akitől azt várják, hogy a Skóciában már bevált módszereket sikeresen ülteti át a magyarországi gyakorlatba.

A tervek szerint az Újpest McStay szerződtetése mellett egy együttműködési megállapodásra is készül a Celtic FC-vel, amelynél a skót szakember legutóbb a tartalékcsapatot irányította. Joe Böröcz, az Újpest nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: "Kedden utazom Skóciába, szerdán pedig valószínűleg minden részletkérdés tisztázódik, úgyhogy akkorra várható az edző hivatalos kinevezése."

McStay múlt hétfőn érkezett Magyarországra, azóta Bükfürdőn tartózkodik a csapat edzőtáborában. Böröcz múlt kedden arról számolt be, hogy azon a héten várható a megállapodás, a szerződés aláírásával azonban meg akarják várni az európai szövetség (UEFA) véleményezését, mert szeretnék elkerülni, hogy a nemzetközi indulás, azaz az Európa Ligában való szereplés az UEFA szabályaiba ütközzön. Az UEFA ugyanis tiltja a gazdaságilag vagy szakmailag összefonódó klubok indulását egyazon kupasorozatban.

A The Scottish Sun múlt pénteki cikkében arról írt, hogy az UEFA nem támogatja McStay újpesti szerepvállalását, ám a Celtic közben már kinevezte a tartalékcsapat új edzőjét, Neil Lennont. A bulvárlap szerint ha a két csapat nem talál valamilyen megoldást - például azt, hogy az Újpest állja a tréner fizetését -, akkor a Skóciában igen nagyra tartott utánpótlásedzőnek haza kell térnie Glasgow-ba.

Sallói István, az Újpest sportigazgatója az [origo] megkeresésére cáfolta a skót lap értesülését, hiszen még nem érkezett meg az UEFA állásfoglalása. "A szövetség válasza szerdáig biztosan megérkezik, s éppen azért találkoznak a felek - Joe Böröcz, Willie McStay és a skót klub képviselői - Skóciában, hogy megvitassák, milyen további adminisztrativ lépésre van szükség."

A sportvezető szerint biztos, hogy McStay lesz az Újpest vezetőedzője: "Ha kell, mi álljuk a fizetését, ezzel egyáltalán nincs probléma. Persze jó lett volna, vagy jó lenne, ha a szerződtetését bele tudnánk építeni a két klub közötti együttműködésbe, ám az UEFA válaszától függetlenül mindenképpen őt szeretnénk vezetőedzőnek."

Kérdésünkre, hogy nem félnek-e Újpesten attól, hogy végül úgy járnak McStayjel, mint a Fehérvár Matthäusszal, Sallói egyértemű nemmel válaszolt: "Más a helyzet, hiszen nálunk az együttműködés szándéka minden fél részéről megvan. Bízom benne, hogy most már tényleg lezárul az ügy, és hivatalosan is McStay lesz az Újpest új vezetőedzője."

A sportigazgató szerint nem azért jön McStay, mert jobb edző lenne a csapattal ezüstéremig jutó, pár hete menesztett Szentes Lázárnál. "Nem az a lényeg, hogy jobb-e, hanem az, hogy más szemléletet hozhat a csapathoz. Belülről nehezebb látni a magyar futball hibáit, kívülről érkezvén ő másképp fog a csapatra tekinteni. A Celticnél van egy sok éve felépített rendszer, ami működik, és nem kísérletezgetnek, hanem tudatosan építik fel a klubot. Tudják, miért van egy edzés vagy éppen kettő, s abban bízunk, hogy a skótokkal való együttműködés eredményeképp ezt a tudományos hátteret is magunk mögött tudhatjuk majd."

A Celtic hátterével - mint azt Sallói elmondta - nagy előrelépés várható az újpestiek fejlődésében, mert a skótoknál például öt ember dolgozik azon, hogy vizsgálja a játékosok "számokra lefordított" edzéseredményeit, míg Magyarországon az edzők még csak nem is ismerik az efféle módszereket. Az Újpestnél már régóta alkalmazzák a Pro Zone meccselemző rendszert, ám a Celticnél módszerei ennél sokkal komplexebbek.

Forrás: MTI

"A Celticnél mindenre van sporttudományos magyarázat, hogy ki miért esett vissza akár csak a meccs egy bizonyos periódusában, s megvan a módszer arra, hogy miképp kell minden egyes játékost megfelelően felkészíteni. Mi a sporttudomány területén szeretnénk előrelépni, hiszen úgy látjuk, hogy ezen a téren elszaladt mellettünk a futballvilág. Nem véletlen, hogy például az AC Milannál még egy 40 éves játékos is ki tudja hozni magából a maximumot. A tehetség és a technikai tudás ma már nem elég, hanem alapkövetelmény, fontos a laboratóriumi háttér is, hogy még jobb legyen a játékosok fizikai teljesítménye. A magyar kluboknál nincsen erőnléti edző, nincs fizioterapeuta, az itteni szakemberek autodidakta módon tanulják az értékelések elkészítésének a módjait. A skótok ezzel szemben rengeteg adatot gyűjtenek és folyamatosan elemzik azokat. Mi még ott tartunk, hogy annyit elemzünk, amit a szemünkkel látunk. A Celticnél minden egyes játékosra lebontják az analízist, s nem csak a nagycsapat, hanem a tartalékok, az U19-esek és az U17-esek is egyéni edzéstervvel rendelkeznek. Van, akinek a bal lábát, míg másnak a bicepszét kell erősítenie - nem az történik, hogy ugyanúgy készül az egész csapat az edzéseken" - beszélt a magyar élvonal és a Celtic közötti különbségekről Sallói.

"Jelenleg arról szól a megállapodás, hogy folyamatosan jönnek a specialisták, és mi is küldhetünk ki embereket Skóciába, akik megtanulják az elemzéskészítést" - tette hozzá.

Sallói kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy McStay nem csupán edző, hanem - brit példára - egy komplexebb feladatokkal ellátott menedzser lesz, ám rövid távon természetesen az is elvárás lesz, hogy jó legyen az Újpest. "Az egész rendszert segít nekünk átalakítani, modernizálni. Ő már végigjárta a szamárlétrát a legfiatalabb korosztályoktól a felnőttekig, és mindent tud a edzői szakmáról."