Társoldalunk:

Albán középpályással erősítene az Arsenal

2009.07.02. 7:36

Az Arsenal edzőjét, Arsene Wengert az elmúlt években sokat kritizálták amiatt, hogy szívesebben szerződtet tehetséges, ámde rendkívül fiatal futballistákat, mint olyan játékosokat, akik rutinjuk révén azonnal a kezdőcsapat tagjai lehetnek, azaz nem kell éveket várni arra, hogy erősségei legyenek a klubnak.

Idén nyáron aztán a francia szakember elmondta, hogy változtat a koncepción, és igyekszik majd olyan játékosokat szerződtetni, akik már letettek valamit az asztalra. A londoniak első új szerzeménye, az Ajax Amsterdamtól megvásárolt belga középhátvéd, Thomas Vermaelen beleillik ebbe a kategóriába, mert bár mindössze 23 éves, de már 100-nál több holland bajnoki áll mögötte, és az Ajax csapatkapitánya is volt.

A jelek szerint Wenger a középpályára is hasonló típusú focistát akar igazolni. Első számú kiszemeltje a Fiorentina brazil válogatottja, Felipe Melo volt, azonban a jelek szerint a londoni csapat róla lecsúszott, hiszen a Konföderációs Kupán is szerepelt labdarúgó a minap meghosszabbította szerződését. Az Arsenal figyelme így a hírek szerint Lorik Cana felé fordult. Az Olympique Marseille albán védekező középpályása júliusban tölti be 25. életévét, és posztján a Ligue 1 egyik legjobbjának számít, az OM-ben pedig csapatkapitány volt.

Cana állítólag szeretné más bajnokságban is kipróbálni magát, a Marseille pedig beletörődött abba, hogy kénytelen elengedni a középpályást, akiért a Hamburg ötmillió eurós ajánlatot tett, de érdeklődik iránta az Everton és a Tottenham Hotspur is.

További átigazolási hírek:
Az Udinese megszerezte a chilei Audax Italiano csatárát, Fabián Orellanát. A Bolton Wanderers a Portsmouth középpályásával, Sean Davisszel erősített. Az AS Monaco kapusa, Stéphane Ruffier 2013-ig meghosszabbította szerződését. A Stuttgart német lapértesülések szerint megegyezett a Hoffenheimmel Demba Ba megvételéről.

A Porto argentin középpályása, Luis González az Olympique Marseille-be igazolt. A Schalke 04 megszerezte az AEK Athén görög utánpótlás-válogatott középpályását, Vasziliasz Pliatszikaszt. A Hertha védőjét, Ahmed Fathit a Hamburg szemelte ki. A Bologna középpályása, Gabriel Mudingayi a Sevillában folytathatja pályafutását.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK