Vágólapra másolva!
A máltai Hibernians és a montenegrói Mogren Budva összecsapásával máris megkezdődött a Bajnokok Ligája 2009-2010-es idényének selejtezője. A sorozat továbbra is az európai klubok egyik első számú bevételi forrása, ráadásul az UEFA idén ismét növelte a tétet, így a csoportkörbe jutás minimum hétmillió eurós bevételt jelent.

Amikor az Európai Labdarúgó-szövetség szakemberei és tanácsadói 1992-ben megálmodták a Bajnokok Ligáját, valószínűleg kevesen gondolták, hogy kereskedelmi szempontból ilyen sikeres sorozat születésénél bábáskodnak. A BL elődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupája szintén népszerű volt, de a csoportkör bevezetésével az UEFA, illetve a klubok hatalmas bevételi forrásra tettek szert a televíziós közvetítéseknek köszönhetően.

Az európai szövetség központilag rendelkezik a médiajogokkal, és az ebből befolyó összeg háromnegyedét osztják szét az induló klubok között. Egy részét garantáltan, az eredményektől függően, a többit pedig annak arányában, hogy az adott klubot nevező országban a közvetítési jogokat megszerző társaság mekkora összeget fizetett az UEFA-nak. Minél értékesebb tehát a nemzeti tévés piac, a klub annál több pénzt kap - a topligás egyesületek tehát mindenképpen jól járnak.

A Bayern jobban járt a Barcánál

Az egyes országokon belül a pénzt az alapján osztják, hogy a klub milyen helyezéssel kvalifikálta magát a BL-re - a bajnokcsapat nagyobb részesedést kap a tévéközvetítésekből befolyt összegből, mint a második vagy a harmadik. Így fordulhatott elő például, hogy az előző szezonban a Bayern München, amely már a negyeddöntőben búcsúzott, összességében többet keresett, mint a végső győztes FC Barcelona, köszönhetően annak, hogy a németországi tévés jogokért több pénzt fizettek az UEFA-nak, illetve a bajorok 2008-ban bajnokok voltak a Bundesligban, míg a Barca csak bronzérmes a Primera Divisiónban. Persze azért a katalánokat sem kell sajnálni, hiszen az ő bankszámlájukra is komoly összeg érkezett. Ha csak az eredmények által garantált pénzdíjat nézzük, akkor a Bajnokok Ligája legutóbbi győztese több mint 22 millió eurót kapott az európai szövetségtől.

A csoportkörbe jutás garantált 5,4 millió eurót jelent a kluboknak: a kvalifikáció hárommilliót ér, ezen kívül meccsenként 400 ezer eurót kap minden csapat. Ehhez jön még a győzelmekért 600 ezer euró, de még a döntetlenért is jár 300 ezer. Az egyenes kieséses szakaszban tovább emelkednek a díjak: a nyolcaddöntő kétmillió, negyeddöntő 2,5 millió, az elődöntő hárommillió, a döntőbe kerülés pedig négymillió eurót ért az előző szezonban a csapatoknak, míg a végső diadalért az UEFA hétmilliót fizetett. Az UEFA egyébként nem közvetlenül az egyesületeknek, hanem a nemzeti szövetségeknek utal, és onnantól kezdve elintézettnek veszi az ügyet.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Rudolfék gazdaggá tehetik a Debrecent

Az elmúlt három esztendőben ezek az összegek változatlanok voltak, most azonban emelkednek, mégpedig elég jelentősen, átlagosan mintegy 20-25 százalékkal. Ráadásul az új kvalifikációs rendszerben belép egy extra bevételi lehetőség a selejtezőben induló csapatok számára: akik elérik a BL csoportköre előtti utolsó akadályt, az úgynevezett playoffot, azoknak további 2,1 millió eurót fizet az UEFA. A selejtezőben való szereplésért eddig is járt pénz, de ez eltörpül ezen összeg mellett. Az a csapat mondjuk, amely az első selejtezőkörben indult, és a harmadikban elbukott, fordulónként 100 ezer eurót, vagyis maximum 300 ezret zsebelhetett be, most azonban ezen felül jön a fenti 2,1 milliós bónusz.

2,3 milliárdot érne az egykori Fradi-siker

Vegyük a Debrecen konkrét példáját! A Loki bajnokcsapatként 160 ezer eurót kap az UEFA-tól, majd a második selejtezőkörben való indulásért további 100 ezer eurót könyvelhet el. Ha a debrecenieknek sikerül kiverniük a svéd Kalmart (ez a második selejtezőkör), akkor újabb 100 ezer euróhoz jutnak. Ha pedig a következő fordulót is sikerrel veszik, akkor a playoffban való szereplés már 2,1 millió eurót ér - persze csak akkor, ha ott búcsúznak. Amennyiben ebben a selejtezőben is nyernek, és bejutnak a csoportkörbe, akkor a fenti összegek nem járnak nekik. De ebben esetben ez aligha érdekelné a klubot...

A jelenlegi árfolyamot tekintve az eddigi egyetlen magyar BL-szereplés ma 2,3 milliárd forintot érne. A csoportkörbe való bejutás alaphangon is 7,1 millió eurót jelent, és ehhez jönnek még az eredmények alapján kiosztott pénzek. A Ferencváros az 1995-96-os idényben egy győzelmet aratott a BL-ben (ki felejthetné el a Grasshopper-Club elleni idegenbeli diadalt), hazai pályán pedig két döntetlent játszott. Ez további 1,6 millió eurót érne a jelenlegi idényben, vagyis ha a magyar bajnok most szerepelne úgy a BL-ben, mint 14 évvel ezelőtt, akkor összesen 8,7 millió eurót, azaz több mint 2,3 milliárd forint kasszírozna.

2002-20062006-20092009-2010

Bajnokcsapat*

0,09

0,16

0,20

Selejtezőnként*

0,05

0,10

0,13

Playoff*

-

-

2,10

Csoportkör

3,50

5,40

7,10

Győzelem

0,32

0,60

0,80

Döntetlen

0,16

0,30

0,40

Nyolcaddöntő

2,00

2,20

3,00

Negyeddöntő

2,50

2,50

3,30

Elődöntő

3,00

3,00

4,20

Döntős

3,90

4,00

5,50

BL-győztes

6,50

7,00

9,00


* Ezeket az összegeket csak azok a klubok kapják meg, akik nem jutottak be a csoportkörbe. Az összegek millió euróban értendők.