Vágólapra másolva!

Amikor a játékos jóval idősebb edzőjénél

Az argentin bajnokság izgalmas fináléja mellett szinte elsikkadt az a tény, hogy a harmadik helyet a Lanús szerezte meg - amelynek edzője mindössze 28 esztendős. Luis Zubeldía minden idők legfiatalabb szakvezetője az argentin élvonalban, Európában pedig szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen korban lehetőséget kapjon vezetőedzőként.

Az 1981. január 13-án született Luis Zubeldía még nem volt 18 esztendős, amikor már bemutatkozott az argentin élvonalban a Lanús színeiben, és rendszeresen szerepelt a korosztályos válogatottban is.

Az argentin csapattal ott volt az 1997-es U17-es, majd a 2001-es U20-as világbajnokságon is. Visszatérő térdproblémái miatt azonban 23 esztendősen kénytelen volt visszavonulni, hat év alatt mindössze 57 bajnokin lépett pályára. A sportágtól azonban nem szakadt el, hiszen rögtön feladatot kapott a Lanús szakmai stábjában, és hamarosan pályaedzőként dolgozott.

Így is meglepetést okozott azonban, hogy 2008 nyarán őt nevezték ki vezetőedzőnek! Az akkori keretből hatan is idősebbek voltak nála, a védő Rodolfo Moisés Graieb nem kevesebb, mint hat és fél évvel, ám mindez a jelek szerint egyáltalán nem zavarta a szakmai munkát, hiszen a Lanús az aperturában negyedik lett, a nemrég véget ért clausurában pedig megszerezte a bronzérmet.

Zubeldía esete egyedülálló nem csak hazájában, hanem Európában is. Az elmúlt idényben mindössze egyetlen olyan szakember dolgozott élvonalbeli klubnál, aki még nem töltötte be a 30. életévét. A szerb Rad Beograd mestere, Marko Nikolic 29 esztendősen irányíthatta a csapatot az első osztályban. De még a harmincas éveinek elején járó vezetőedző is ritkaságnak számít: a BATE Boriszovnál Viktor Goncsarenko mindössze 31 esztendős, nem csoda, hogy amikor együttese bejutott a Bajnokok Ligájába, ő lett a BL történetének legfiatalabb edzője.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A kölyökképű Viktor Goncsarenko a BL történetének legfiatalabb edzője

A szakma sajátosságaiból részben következik, hogy miért ritka az ilyen fiatal edző, hiszen ahhoz, hogy valaki eljusson egy felnőtt csapathoz, általában hosszabb tanulási folyamaton kell átesnie. Manapság már majd mindenhol UEFA Pro-licenchez kötik az élvonalban való munkát, amelynek a megszerzése több év, hiszen előbb a B, majd az A licencet kell megszerezni - márpedig elméletileg a B licenc egyéves, az A licenc pedig kétéves tanfolyamot jelent.

Kivételek persze akadnak (bár manapság egyre kevesebb), mégpedig elsősorban korábbi neves játékosok esetében. Az elmúlt években főleg Angliára volt jellemző, hogy ha felmentést nem is, de halasztást adott a Pro-licenc megszerzésére - 2006-ban például Gareth Southgate a megfelelő papírok nélkül is átvehette a Middlesbrough irányítását pályafutására való tekintettel.

A 2008-2009-es idényben a topligákban dolgozó edzők benjáminja a stuttgarti Markus Babbel volt a maga 36 évével. Más kérdés, hogy a szezon elején még csak pályaedző volt a sváboknál, és a bajnokság közben vette át a csapat irányítását a gyenge eredmények miatt menesztett Armin Veh-től. A spanyol élvonalban Mauricio Pochettino (37) hasonló módon jutott kispadhoz az Espanyolnál, akárcsak Angliában Alan Shearer (38) a Newcastle Unitednél. Mindössze három "harmincas" szakember kapott szerepet már a szezon elejétől: a 37 éves Unai Emery a Valenciánál és Josep Guardiola az FC Barcelonánál, illetve Gareth Southgate (38) a Middlesbrough-nál.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Amit senki nem gondolt az idény elején: a Barca zseniálisat húzott Pep Guardiola kinezésével

Ha az utolsó fordulóban állásban lévő edzők átlagéletkorát vizsgáljuk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a Premier League-ben dolgoznak a legidősebb szakemberek, hiszen Angliában az átlagéletkor 51,7 év - persze Sir Alex Ferguson vagy éppen Harry Redknapp bizony alaposan felviszi az átlagot. A Bundesligában ugyanez a szám "csak" 45,2, a Primera Disiónban 47,1, míg a Serie A-ban 48,5 - viszont az olaszoknál a legfiatalabb tréner (Marco Giampaolo a Sienánál) is 41 éves volt.

Olaszországban eddig szinte kötelező volt végigjárni a szamárlétrát, majdnem mindegyik edző alacsonyabb osztályokban vagy valamelyik sztárklub utánpótlásánál kezdte a karrierjét, és fokozatosan jutott el az élvonalig. Ez alól csak kevés kivétel akadt, közülük az egyik a fiatalon elhunyt Armando Picchi, aki minden idők legfiatalabb edzője volt a Serie A-ban. A játékosként 12-szeres válogatott, az 1960-as évek Grande Interjében futballozó Picchi az 1968-69-es idényben 33 esztendősen a Varese játékos-edzőjeként debütált. Két évvel később már a Juventust irányította, azonban 1971-ben rákban elhunyt. Nevét ma szülővárosának és első klubjának, a Livornónak a stadionja viseli.

A Premier League történetének legifjabb szakvezetője az a Chris Coleman, aki 2003 áprilisában vette át a Fulham irányítását Jean Tiganától. Az akkor 33 esztendős, egykori walesi válogatott védő kevesebb, mint egy éve volt tagja a szakmai stábnak, és eredetileg csak ideiglenesen nevezték ki, ám miután megmentette a klubot a kieséstől, hosszabb szerződést kötöttek vele. Coleman 2007 áprilisáig irányíthatta a csapatot.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

33 évesen milliók fociznak aktívan, Chris Coleman viszont már a kispadon ült

A Bundesligában egy későbbi szövetségi kapitány, Erich Ribbeck tartja a rekordot, aki már 30 esztendősen a Rot-Weiss Essent dirigálta - de csak a másodosztályban. Egy évvel később aztán az élvonalbeli Eintracht Frankfurt fogadta fel, vagyis 31 évesen a Bundesligában dolgozhatott. Ribbeck öt éven keresztül volt a frankfurtiak mestere, nála hosszabb ideig senki sem irányította az Eintrachtot.

A topligák történetének legfiatalabb vezetőedzője azonban spanyol: a Real Zaragoza az 1990-91-es szezon közben kínált feladatot Víctor Fernándeznek, aki akkor még nem töltötte be 31. életévét sem. A húzás bejött, hiszen Fernández megmentette a csapatot a kieséstől, később pedig spanyol kupát, majd KEK-et is nyert a gárdával - ami mind a mai napig a Zaragoza történetének legnagyobb sikere.

Ami a magyar bajnokságot illeti, meglehetősen nehéz megbízható adatot találni arról, hogy ki is lehetett az NB I történetének legfiatalabb mestere. Annyi bizonyos, hogy 1968-ban Kovács Ferenc mindössze 34 éves volt, amikor átvette az MTK irányítását, ám Gellei Imre 1983-ban még fiatalabban jutott élvonalbeli kispadhoz. A későbbi szövetségi kapitány csak 33 esztendős volt, amikor 1983 nyarán munkához látott Zalaegerszegen.

www.global-soccer.eu