Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy hajnali fél egytől négyig a Belügyminisztérium előtti parkban bóbiskoltak a gyepre leterített pokrócokon, a Steaua Bucuresti labdarúgói és vezetői egyetlen pillanatig sem gondoltak arra, hogy el kellene halasztani a csütörtök esti, Újpest FC elleni Európa-liga-selejtező visszavágóját. Pedig a hajnali bombariadó következményei igencsak szelektíven érintették a Hotel Sofitel lakóit.

Csütörtök délben idilli képet mutat a Lánchíd pesti hídfőjénél épült Sofitel Budapest - sokan még Atrium Hyattként emlékeznek rá - terasza, nyoma sincs a hajnali bombariadónak, amely talpra ugrasztotta az itt megszállt Steaua Bucuresti labdarúgóit és vezetőit, s egy rövid időre még azzal is fenyegetett, hogy el kell halasztani az este 19.45-re tervezett, Újpest FC elleni Európa-liga-mérkőzést.

Az asztaloknál Steaua-pólós játékosok és csapatvezetők kávézgatnak, a bejáratnál egy fiatal, szőke srác, Bikfalvi Erik beszélget egy vele egyidős hölggyel - magyarul. Ezen nincs mit csodálkozni, Bikfalvi a Steaua két magyar labdarúgójából az egyik - a másik Székely János -, Szatmárnémetiben született 21 éve, tizenháromszor szerepelt a román U21-es válogatottban, de ahhoz még nem elég jó, hogy a 23 évvel ezelőtti BEK-győztes pályára lépő tizenegyébe beverekedje magát.

"A Budapesten élő unokahúgom látogatott meg, nem a bombariadó miatt jött el hozzám, mindenképpen találkoztunk volna. Ami a riadót illeti, három hullámban ébresztettek bennünket, volt, akit fél egykor, másokat kettőkor, megint másokat háromkor. Kitereltek bennünket a térre, ott leterítettünk néhány pokrócot, s hajnali négyig ott múlattuk az időt. Akkor szóltak, hogy visszamehetünk. Aki jó alvó, az tízig, fél tizenegyig aludt" - meséli Bikfalvi.

A kérdésre, hogy elcsigázottak-e, határozottan rázza a fejét. "Nincs semmi baj, kialudtuk magunkat, fel sem merült bennünk, hogy ne játsszunk. Igenis játszani akarunk, és legyőzni az Újpestet. Meg akarjuk mutatni Budapesten is, hogy milyen jó a csapatunk."

Odabent, a hallban több asztalnál is kiscsoportos beszélgetések zajlanak románul, mindenki készséges, az elnöktől, Valeriu Argasealától a játékosokig elmondják a magánvéleményüket. Ebből bizarr kép bontakozik ki.

Pontban 0.30-kor - tehát éjfél után fél órával - a portáról keltették a csapat néhány vezetőjét. Ők lejöttek a földszintre, ahol két civil ruhás férfi és egy kutya várta őket. A férfiak - akiknél egy nagyméretű, bot végére szerelt tükör volt - igazolták magukat, kiderült, a rendőrségtől vannak, s azt kérték, hogy a Steaua küldöttségének tagjai jöjjenek le a portához, majd hagyják el a szállodát, mert valaki felhívta a rendőrséget azzal, hogy bombát rejtett el az épületben.

Mivel a bukarestieket egy román csendőr ezredes és hadnagy is elkísérte, a hatósági embereknek azonnal feltűnt, mennyire szakszerűtlen, életszerűtlen az egész "evakuáció". Hamarosan megérkezett két mikrobusz tizenöt rendőrrel, a szállodát körbekerítették egy sárga rendőrségi szalaggal, majd megkezdődött a tényleges evakuáció. De - állítólag - furcsa módon csak a Steaua-küldöttség tagjait kísérték át a Belügyminisztérium előtti parkosított zöld területre.


Ezt szóvá is tették a románok, afelől érdeklődve, hogy ha felrobban a bomba - már ha van egyáltalán -, akkor az vajon a szálloda többi lakójában nem tenne kárt?

Ezen a ponton a steauások már riasztották Románia budapesti nagykövetét - Ireny Comaroschit -, aki a tanácsost, a magyarul tökéletesen tudó Albert Robut küldte a helyszínre. A Budapestre érkezett román újságírókat is riadóztatták, s hamarosan az egész román internetes sajtó tele volt a bizarr hírekkel.

Természetesen összeült a Steaua válságstábja, megvizsgálták a lehetőségeket, köztük a meccs halasztásának kérelmezését is, de egyhangúlag abban maradtak, hogy ezt nem fogják kérni, történjen minden az UEFA idevágó szabályai értelmében.

Forrás: [origo]

Hajnali négy körül szóltak a rendőrök - a románok elmondása szerint senki nem volt a tűzszerészeknek rendszeresített védőruhában, s a mentősök és a tűzoltók sem érkeztek ki a helyszínre, mintha valójában senki sem tartott volna a katasztrófától -, hogy mindenki visszamehet a szobájába. A steauásokat három lépcsőben, összesen két óra leforgása alatt evakuálták, a románok elmondása szerint szálloda többi lakója közül pedig sokan csak reggel szereztek arról tudomást, hogy éjjel bombariadó volt...

Mindenkit evakuáltak
Az [origo] az evakuálás ügyében megkereste a Sofitelt üzemeltető Accor-Hospitality Hungary Zrt. képviselőjét is. "2009. július 23-án hajnali 1 órakor a rendőrség egy bejelentésről informálta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt, miszerint a szállodában bomba került elhelyezésre. A vendégek és a szállodai személyzet biztonságának biztosítása érdekében megkezdődőtt az épület azonnali evakuációja. A szálloda valamennyi szobája és közösségi tere teljes mértékben evakuálásra került. Miután a rendőrség átvizsgálta a szállodát, a vendégek és a személyzet hajnali 4 órakor tudott a hotelbe vissszatérni" - áll a Király Zoltán marketingigazgató által küldött tájékoztatóban.


Catalin Fainisi, a Steaua sajtófőnöke csütörtök délben hivatalosan a következőket nyilatkozta: "Roppantul sajnáljuk, hogy ilyen kellemetlen közjáték zavarta meg budapesti tartózkodásunkat. Amely tartózkodás - a bombariadótól eltekintve - nagyszerűen alakul. Csodálatos a környezet, a szállodánk ablakából a budai Várra és a Lánchídra látunk, a szálloda személyzete kedves, készséges, és már alig várjuk a mérkőzést. Feltétlenül le akartuk játszani a visszavágót, és örülünk, hogy az UEFA delegátusa is a meccs lebonyolítása mellett döntött. Még egy okot említenék, ami a halasztás ellen szól: képzeljék el, hogyan fogadná a mintegy ezer, Budapestre érkező Steaua-szurkoló, ha megtudná, hogy nem lesz mérkőzés. A magyar rendőrség intézkedéseit elfogadjuk, tartanunk kell magunkat a vendéglátó ország törvényeihez."