Társoldalunk:

Öt magyarral indul az angol másodosztály

2009.08.08. 11:30

Ugyan a Premier League rajtjáig még egy hetet várni kell, de a többi profi liga a hét végén már kezdetét veszi Angliában. Sokak szerint a másodosztály, vagyis a The Championship az egyik legkeményebb bajnokság Európában, ahol a játéktudásnál fontosabb a fizikális felkészültség, és szinte lehetetlen megjósolni, hogy melyik három csapat juthat fel az idény végén.

Utóbbi állításnak némileg ellentmond, hogy majdnem mindegyik angol szaklap ugyanazt a két csapatot tartja leginkább esélyesnek az első két helyre. Érdekes módon közülük csak az egyik szerepelt az előző idényben a legjobbak között: a West Bromwich Albion meglehetősen simán esett ki a Premier League-ből.

A WBA mellett a stabilitás szól, a klubnak ugyanis sikerült megtartania kulcsembereit, pedig Jonathan Greeninget több első osztályú együttes is csábította. Az új igazolások közül a Swindon Towntól közel kétmillió fontért megvett csatárt, Simon Coxot kell kiemelni: a támadó az előző idényben a harmadosztály gólkirálya volt 29 találattal, nála több gólt senki sem szerzett a profi ligákban. A játékosállomány tehát egészen kiváló, és sokak szerint kilóg a  Championshipből a tekintetben, hogy a WBA sokkal inkább játssza a futballt, mint a bajnokság többi csapata. A bizonytalansági faktort az adja, hogy a keret együtt tartása ellenére az edzőt, Tony Mowbrayt elcsábította a skót Celtic, és a helyére az a Roberto di Matteo került, akinek eddig egyetlen vezetőedzői munkája a negyedosztályú Milton Keynes Dons irányítása volt az előző idényben.

A másik két, Premier League-ből kibukott csapat közül a Middlesbrough tűnik erősebbnek, annak ellenére, hogy az élvonaltól 12 év után búcsúzott klubnak nem sikerült megtartania minden értékét. Ugyan egyelőre még csak Stewart Downing távozott, de szinte biztos, hogy Tuncay Sanli és Mido is követi őt, és a szakvezetőnek, Gareth Southgate-nek a legfőbb feladata az lesz, hogy megfelelően motiválja csapatát. A másodosztályban az egyesület saját nevelésű futballistái alighanem több szerepet kapnak majd, ami mindenképpen előnyt jelenthet, és a Boro első hatba kerülése szinte biztosra vehető.

Ugyanez már nem mondható el a Newcastle Unitedről, amelynek kiesése a Premier League legnagyobb szenzációja volt az előző szezonban, és a klub helyzete azóta még tovább romlott. Sokat elárul az a tény, hogy a csapatnak május óta nincsen edzője, s bár a nagynevű sztárok (Michael Owen, Obafemi Martins, Mark Viduka, Claudio Cacapa, Sébastien Bassong) távozása még nem lenne olyan nagy probléma, az már annál inkább, hogy egyelőre senki sem érkezett a helyükre - igaz, így legalább a csapat magyar védője, Kádár Tamás több játéklehetőséghez jut majd.

A klubál hatalmas a bizonytalanság, s ehhez jön az a tényező, hogy a többi másodosztályú együttes számára a Newcastle lesz a nagy skalp - a csapat helyzetét a három évvel ezelőtti Ferencvároséhoz lehetne hasonlítani. Akad olyan angol lap, amely azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Newcastle lendületből kiessen a második vonalból is...

És hogy akkor melyik csapatot tartják a közvetlen feljutásra legesélyesebbnek a WBA mellett? Azt a Sheffield Unitedet, amely az előző szezonban eljutott a rájátszás döntőjébe, de ott kikapott a Burnleytől. A sheffieldiek ezúttal semmit sem bíznának a véletlenre, az első két hely valamelyikén akarnak végezni, amire minden sanszuk meg is van. A klub egy bravúros üzleti húzással eladta két védőjét, Kyle Naughtont és Kyle Walkert a Tottenham Hotspurnek - hogy utóbbit rögtön vissza is kölcsönözze a londoniaktól. Megvették a Manchester City fiatal, walesi válogatott csatárát, Chad Evanset (hárommillió fontba került), és a klub tulajdonosa, Kevin McCabe joggal bízhat abban, hogy 2010 nyarától a Ferencváros után egy másik klubja is az élvonalbeli lesz.

Annak köszönhetően, hogy még a hatodik helyezett is részt vesz a szezon végi playoffban, rengeteg csapatnak van esélye, hogy felkerüljön a legjobbak közé. Közöttük tartják számon Gyepes Gábor klubját, a Cardiff Cityt is, amely legutóbb egyetlen góllal maradt le a hatodik pozícióról.

Forrás: Getty Images

A walesieknek elkészült az új arénájuk (nem túl fantáziadús módon a Cardiff City Stadium nevet kapta), amelynek felépítése 48 millió fontba került, és Dave Jones mesternek új csapatot kell összeraknia azok után, hogy a középhátvéd Roger Johnsont eladták a Birmingham Citynek, a csapatkapitány Joe Ledleyt szintén rengeteg élvonalbeli gárda csábítja, a skót szélső, Ross McCormack pedig átigazolási kérelmet nyújtott be. Az új szerzemények között egyébként ott van a Liverpool szupersztárjának, Steven Gerradnak az unokaöccse, Anthony is.

Buzsáky Ákos együttesével, a Queen's Park Rangersszel az anyagiakat tekintve nem sok egyesület versenghet a Championshipben (elvégre a csapat tulajdonosa nem más, mint Bernie Ecclestone), de a pénz eddig kevés volt ahhoz, hogy a QPR legalább a playoffra odaérjen. A magyar karmester felépülése mindenképpen jó hír a csapat szurkolóinak, a kérdés már csak az, hogy kinek adhatja majd a gólpasszokat, hiszen a házi gólkirály Dexter Blackstockot eladták a Nottingham Forestnek. Ha csak az olasz másodosztályból ingyen leigazolt Alessandro Pelliccori nem születik újjá: a 28 éves futballista eddigi karrierje során 11 klubban játszott, és tíz idény alatt mindössze 51 gólt szerzett az olasz második-, illetve harmadik vonalban.

A friss hírek szerint Priskin Tamás a bajnoki rajton már nem a Watford, hanem az Ipswich Town játékosa lesz, ami abból a szempontból mindenképp jó hír, hogy utóbbi csapatnak sokkal nagyobb az esélye a playoffba jutásra, mint az előbbinek. Az Ipswich a legutóbbi idényben kilencedik lett, de immár Roy Keane irányítja a csapatot (az ír szakember áprilisban érkezett), márpedig ő köztudottan nem elégszik meg a középszerrel - és korábban a Sunderlandet is sikerült felvinnie a legjobbak közé. Alighanem ezt szeretné az Ipswichcsel is elérni.

A Championship ötödik, magyar érdekeltségű klubját, a Plymouth Argyle-t inkább a kiesőjelöltek közé sorolják. Tímár Krisztián csapata már az előző szezonban is éppen hogy csak megmenekült a búcsútól, és most is hasonló küzdelemre lehet számítani.

Az első forduló programja
szombat, 16.00:
Cardiff C. - Scunthorpe U.
Crystal Palace - Plymouth Argyle
Derby County - Peterborough U.
Leicester C. - Swansea C.
Preston North End - Bristol C.
Queens Park R. - Blackpool
Reading - Nottingham F.
Sheffield W. - Barnsley
Watford - Doncaster R.
 
szombat, 18.30:
West Bromwich A. - Newcastle U.

pénteken játszották:
Middlesbrough - Sheffield United 0-0

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK