Vágólapra másolva!
A bajnoki címvédő Manchester United labdarúgócsapata 1-0-s győzelmet aratott a Birmigham ellen, míg a Liverpool 2-1-re kikapott a Tottenham vendégeként a Premier League első fordulójának vasárnapi játéknapján.

A manchesteri találkozó egyetlen gólját Wayne Rooney szerezte, a 34. percben Nani bal oldali beadását előbb kapufára csúsztatott, majd a kipattanót közelről a hálóba passzolta.

Az angol válogatott csatár a nyáron többször is hangsúlyozta: készen áll arra, hogy eredeti posztjára visszatérve góljaival is pótolja a Real Madridba igazolt Cristiano Ronaldót.

A United végig fölényben játszott, és több ziccert is kihagyott az újoncsapat ellen. Újabb gólokat azonban nem tudott szerezni, ám Sir Alex Ferguson alighanem így is elégedett azzal, hogy csapata győzelemmel rajtolt, ez ugyanis az utóbbi években nem mindig sikerült neki.

A Tottenham Assou-Ekotto 18 méteres bombagóljával szerzett vezetést, majd Gerrard 11-esből egyenlített. A vendégek öröme nem tartott sokáig, mert Bassong látványos fejesgóllal újból előnyhöz juttatta a londoniakat. Ahhoz képest, hogy a Liverpool idén is a bajnoki aranyra tör, meglepetés, hogy rögtön a nyitányon kikapott.

Premier League, 1. forduló:
Manchester United - Birmingham 1-0 (1-0)
gól:
Rooney (34.)

Tottenham Hotspur - FC Liverpool 2-1 (1-0)
gól:
Assou-Ekotto (44.), Bassong (59.), illetve Gerrard (56., 11-esből)