Vágólapra másolva!
Nem mindennapi lehetőség előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton Svédországot, jövő szerdán pedig Portugáliát fogadja vb-selejtezőn, s ha nyer, közel kerülhet a focivébéhez. Nincs azonban könnyű helyzetben Erwin Koeman, hiszen a hátvédsorban roppant szűk a kínálat, a középpályán viszont a bőség zavarával kell megküzdenie. Segítsen a szövetségi kapitánynak, rakja össze az ideális kezdőcsapatot!

A taktika természetesen ugyanaz, mint - általában - Erwin Koemané: 4 védő, 2 védekező középpályás, 2 szélső középpályás, egy támadó középpályás és egy csatár.

Szavazzon posztonként azokra a játékosokra, akiket betenne a kezdőcsapatba! Olvasóink válogatottját még a szombati meccs előtt közzétesszük, a középső védők és a védekező középpályások esetében az első két helyezett kerül be az együttesbe.

VÁLASSZON EGY KAPUST!

Babos Gábor (NEC Nijmegen)
Mellette szól: A Koeman-érában hat meccsen hat gólt kapott, ami nem rossz átlag. Eddig nagyobb hiba nélkül védte végig a selejtezősorozatot, és a holland bajnokságban szerzett rutinját is jól kamatoztatja, a NEC-et immáron csapatkapitányként erősíti.
Ellene szól: A holland bajnokság gyengébb, mint az angol, ahol legfőbb riválisa véd. A Feyenoordban (2004/2005) nem tudta letenni névjegyét, korábban vele sem volt sikeres a válogatott.

209301outform.html400350


Fülöp Márton (Sunderland)
Mellette: Még jobb a válogatott átlaga, mint Babosé, Koeman irányítása óta hat meccsen mindössze négy gólt került a hálójába. Az előző idényben stabil kapus lett a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben, ahol 26 meccsen védett. Idén is ő az első számú kapusa a Sunderlandnek.
Ellene: Előfordul, hogy védhető lövésből kap gólt, a válogatottban is betlizett már. Kevésbé rutinos Babosnál, ráadásul kisebb sérüléssel bajlódik.

209302outform.html400350


Király Gábor (1860 München)
Mellette: Hetvenszeres válogatottként mindent tud arról, miképp kell a sorsdöntő mérkőzéseken játszani. Az 1860 Münchenben remekül kezdett.
Ellene: Nemrég köténygólt kapott a Bundesliga II-ben, ez megkérdőjelezheti a formáját.

209303outform.html400350


Köteles László (Genk)
Mellette: A Diósgyőrben többször bizonyította már tehetségét, nem volt váratlan, hogy leigazolta a belga Genk.
Ellene: A legfiatalabb (25 éves) a négy kapus közül, ezáltal ő rendelkezik a legkevesebb tapasztalalattal. Még sosem játszott a válogatottban.

209304outform.html400350


VÁLASSZON EGY JOBBHÁTVÉDET!

Gaál Miklós (Amkar Perm)
Mellette: Az egyre elismertebb orosz bajnokságban edződik, az Európa Ligában végig a pályán volt a Fulham elleni meccsen, amelyet 1-0-ra megnyert csapata.
Ellene: A kupadiadal ellenére Gera Zoltánék kiejtették az Amkart, amely mindössze 13. a 16 csapatos orosz bajnokságban. Inkább a bal oldalon érzi jól magát.

210401outform.html400350


Fehér Csaba (NAC Breda)
Mellette: 41-szeres válogatottként ő is sok csatát megélt már, több poszton bevethető jolly joker. Hollandiában - a PSV-t leszámítva - a Willem II-ben és a NAC-ban is éveken át alapember volt.
Ellene: 12 év és öt kapitány alatt még egyszer sem tudott elindulni a siker felé vezető úton. A gyorsasága már nem a régi.

210402outform.html400350


Szélesi Zoltán (Debrecen):
Mellette: Amikor lehetőséget kapott a válogatottban, sohasem tűnt ki azzal, hogy rosszul játszana.
Ellene: Klasszis teljesítményt sem érdemes tőle várni. Miután távozott Strasbourgból, sokáig nem volt klubja, csak a hétvégén igazolta le a Debrecen, így meccshiánnyal küszködik.

210403outform.html400350

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Halmosi, Szélesi és Gera is több poszton bevethető

VÁLASSZON EGY KÖZÉPSŐ VÉDŐT!

Juhász Roland (RSC Anderlecht)
Mellette: A legjobb magyar védőnek tartják, még csak 26 éves, de már 45-ször szerepelt a nemzeti együttesben.
Ellene: Az Anderlecht 8-2-es összesítéssel esett ki a Lyon elleni BL-selejtezőn, ennélfogva vélhetően nincs a legjobb passzban.

209501outform.html400350


Gyepes Gábor (Cardiff City)
Mellette: Akaraterejét bizonyítja, hogy súlyos sérülés után visszatért a futballpályára. Csapata idén is jól szerepel az angol másodosztályban.
Ellene: Az új szezonban nem számít stabil kezdőnek walesi klubjában. Nem sorolható a legmegbízhatóbb védők közé, sokszor ingadozik a formája.

209502outform.html400350


Tímár Krisztián (Plymouth Argyle)
Mellette: Angliában rengeteget fejlődött, a szurkolók nagy kedvence lett, augusztus elején még gólt is lőtt. Magas, erős, ideális testfelépítésű középső védő.
Hátránya: Nincs túl jó viszonyban az edzőjével, emiatt sokszor kimarad.

209503outform.html400350


VÁLASSZON EGY BALHÁTVÉDET!

Bodor Boldizsár (Roda JC)
Mellette: Az évek múlásával fokozatosan tisztult a játéka, a Rodában már-már kulcsembernek számít. A válogatottban sem lehetett panasz a balbekként nyújtott teljesítményére.
Ellene: Nem segíti eléggé a támadásokat.

209601outform.html400350


Halmosi Péter (Hull City)
Mellette: A Premier League-ben 18 mérkőzésen szerepelt az elmúlt idényben. Ha kell, védőként is bevethető.
Ellene: Főképp csereként számítnak rá Angliában, sokszor egyáltalán nem kap lehetőséget.

209602outform.html400350


Gaál Miklós (Amkar Perm)
Mellette: Minden bizonnyal élete lehetőségének tartaná, ha balhátvédként bekerülne a kezdőcsapatba.
Ellene: Még sohasem volt válogatott, így a rutin a többiek mellett szól.

209603outform.html400350