Társoldalunk:

Csúcsrangadók hétvégéje a topligákban

2009.08.28. 13:49

A hétvégén utolsó topligaként megkezdődik a spanyol labdarúgó-bajnokság 2009-2010-es szezonja is, ám az igazi csúcsrangadókat a többi kiemelt bajnokságban játsszák. Angliában a Manchester United az Arsenalt fogadja, Németországban a címvédő Wolfsburg a még nyeretlen Bayern Münchenhez utazik, míg a Hertha a Werder Bremennel meccsel, Olaszországban pedig AS Roma-Juventus, illetve AC Milan-Inter csatákat rendeznek.

A 4. forduló rangadóján az eddig még nyeretlen Bayern München a címvédő Wolfsburggal találkozik. A holland Louis van Gaal irányította müncheniek kritikán aluli produkcióval kezdték a Bundesliga 2009/10-es kiírását, így a három pont begyűjtése majdhogynem kötelező feladatnak számít a bajorok számára.

A három meccsen szerzett két pont ugyanis azt jelenti, hogy egy újabb botlással - mindössze négy kör után - szinte bizonyosan már nyolc ponttal maradna le a Bayern az éllovasoktól. Uli Hoeness menedzser azt nyilatkozta a Kickernek, ha minden szerencsésen alakul, akkor akár már be is mutatkozhat a Real Madridtól 25 millió euróért szerződtetett középpályás, Arjen Robben.

A Wolfsburg önbizalmának is jót tenne egy győzelem, ugyanis hiába kezdett jól a bajnokcsapat, két magabiztos győzelem után a legutóbbi forduló rangadóját otthon veszítette el 4-2-re a Hamburg ellenében.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Lőw Zsoltot is foglalkoztató, újonc Mainz a Mönchengladbach, Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund a Frankfurt otthonában lép pályára, míg a Dárdai Pált soraiban tudó Hertha BSC a Werder Brement fogadja.

Bundesliga, 4. forduló, péntek:
Mönchengladbach - Mainz 20.30

szombat:
Bayer Leverkusen - VfL Bochum 15.30
Frankfurt - Borussia Dortmund 15.30
Hannover - Hoffenheim 15.30
Schalke - Freiburg 15.30
Stuttgart - Nürnberg 15.30
Bayern München - Wolfsburg 18.30

vasárnap:
Hertha - Werder Bremen 15.30
Hamburg - Köln 17.30

Az állás:

1. 3 2 1 0 8-2 7
2. 3 2 1 0 9-4 7
3. 3 2 1 0 5-1 7
4. 3 2 0 1 7-5 6
5. 3 1 2 0 5-4 5
6. 3 1 2 0 4-3 5
7. 3 1 1 1 6-4 4
8. 3 1 1 1 3-2 4
9. 3 1 1 1 5-5 4
10. 3 1 1 1 5-7 4
11. 3 1 1 1 4-6 4
12. 3 1 1 1 3-5 4
13. 3 1 0 2 2-3 3
14. 3 0 2 1 3-4 2
15. 3 0 2 1 1-2 2
16. 3 0 1 2 2-5 1
17. 3 0 1 2 1-4 1
18. 3 0 1 2 3-10 1


Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK