Vágólapra másolva!
A csütörtök esti, monacói Bajnokok Ligája-sorsolást követően, ahol a magyar bajnok Debrecen az angol Liverpoolt, a francia Lyont és az olasz Fiorentinát kapta csoportellenfélnek, a futballcsapat többségi tulajdonosa, Szima Gábor úgy nyilatkozott, szeretnék megerősíteni a keretet. A hírek szerint három játékos érkezhet a Lokihoz.

A Levszki elleni sikert követő sajtótájékoztatón ugyan Herczeg András vezetőedző azt mondta, az augusztus 31-i átigazolási határidő miatt szinte biztos, hogy nem szerződtet új labdarúgót a Debrecen, a csütörtöki BL-sorsolást követően a klub többségi tulajdonosa, Szima Gábor már új hírekkel rukkol ki.

Szima a Digi Sport televíziós csatornának adott interjújában elmondta: a keretet tovább kívánják erősíteni, a hétfő átigazolási határidő lejárta előtt várhatón három új játékos, egy védő, egy középpályás és egy csatár érkezik a klubhoz, ugyanakkor távozni senki sem fog.

A sportnapilap információja szerint a korábban kiszemelt Feczesin Róberttel nem szakadtak meg a tárgyalások, a Brescia kötelékében lévő magyar válogatott támadó, illetve a Vasas védőjének, Laczkó Zsoltnak a szerződtetése nem került le a napirendről.

Ugyanakkor felmerült Mirszad Mijadinovszki megszerzése is. A svájci-macedón futballista a tavalyi szezonban az Újpestben szerepelt kölcsönjátékosként, majd vissza kellett térnie klubjához, a svájci Sionhoz. A ballábas védőt azonban a lila-fehérek ismét hívják, azaz a Lokinak hazai vetélytárssal is számolnia kell.

A hírek szerint felmerült a 11-szeres szenegáli válogatott középpályás, Papa Malick Ba neve is. A 29 éves, jelenleg csapat nélküli játékos legutóbb a Dinamo Bucurestit erősítette, 2005 és 2008 között pedig a Basel színeiben nyert kétszer svájci bajnoki aranyat és két kupaelsőséget.