Társoldalunk:

Semmit sem ért Arsavin manchesteri bombája

2009.08.29. 20:30

Az Arsenal Arsavin bombagóljával ugyan vezetést szerzett az Old Traffordon, ám a címvédő Manchester United előbb Rooney büntetőjével egyenlített, majd Diaby öngóljával a győzelmet is megszerezte a Premier League 4. fordulójának a rangadóján. A 96. percben, Van Persie lesgólja után a bíró kiállította az Arsenal edzőjét, Arsene Wengert. A pontveszteség nélkül menetelő Chelsea könnyedén verte 3-0-ra a Burnleyt, míg a Liverpool hátrányból fordítva győzött Boltonban.

Komolyan kellett vennie az eddig háromból hármat nyerő Chelsea-nek a Burnley elleni meccset, mivel a kiscsapat az előző idényben a Stamford Bridge-en ejtette ki a Ligakupából a Kékeket, ráadásul a most futó bajnokságban is elejtett már egy nagyvadat, amikor 1-0-ra megleckézette a címvédő Manchester Unitedet.

A Chelsea uralta az első félidőt, de nem tudott mit kezdeni a Szörny becenevű Burnley-kapussal, Brian Jensennel, aki a MU sztárjait is megbabonázta. Az első játékrész ráadásában aztán megtört a jég: Essien indításával Drogba lépett ki a jobb oldalon, beadása pedig előbb a becsúszó védő, Carlisle, majd a mellette szintén gatyaféken érkező Anelka lábát érintette, végül a jobb kapufáról került a hálóba.

Ha a Burnley abban bízott, hogy a szünet után talál egy gólt, és azzal megmenti a meccset, akkor gyorsan csalódnia kellett, mert két perccel a fordulás után Lampard baloldali beadása után Ballack fejelt elvetődve a kapu közepébe az ötösről. Még padlón volt a vendégcsapat, amikor jött a harmadik döfés, Ashley Cole  kényszerítőzött Lamparddal, a Chelsea-fanok kedvenc Frankje remekül pörgette vissza a labdát a balbekk elé, aki a bal felsőbe tüzelt, mielőtt a két védő közbeléphetett volna.

A hátralévő időben már csak cicázott a Chelsea, Anelka még eljutott egy kapufáig és lesgólig, de az állás nem módosult, a 3-0-s siker azt jelenti, hogy Carlo Ancelotti csapata négy forduló után is százszázalékos.

Gulácsi a Liverpool kispadján ült

Kétszer is hátrányban volt, végül mégis nyerni tudott a hajrára megfogyatkozott Bolton otthonában a Debrecen Bajnokok Ligája-ellenfele, az FC Liverpool. A Vörösök kispadján Gulácsi Péter ült, aki azért került be a keretbe, mert a második számú kapus, Diego Cavallieri édesapja halála miatt hazautazott Brazíliába.

Így nyert a Liverpool:


Rafael Benítez csapatához hasonlóan az eddig listavezető Tottenham is megszenvedett a sikerért: csak egy utolsó percben szerzett góllal őrizte meg százszázalékos mérlegét a vendég Birminghammel szemben.

A kapus Fülöp Márton csapata, a Sunderland kikapott, Halmosi Péter együttese, a Hull City pedig döntetlent játszott idegenben. Egyik játékos sem lépett pályára.

Arsavin bombagóljával szerzett vezetést az Arsenal

Rangadóval zárult a szombati játéknap: a címvédő Manchester United a tavalyi negyedik Arsenalt fogadta. Nyáron mindkét csapatot elhagyta egy-egy meghatározó ember, Cristiano Ronaldo a Real Madridhoz távozott az Old Traffordról, míg a gólzsák Emmanuel Adebayor Londonból a ManCityhez igazolt.

Az Arsenalt idén sokan még a BL-t érő negyedik hely elérésére sem tartják esélyesnek, Sir Alex Ferguson a rangadó előtt úgy nyilatkozott, hogy ezzel egyáltalán nem ért egyet.

Az első helyzet a Manchesteré volt: a 10. percben az Arsenal-védők nem tudtak felszabadítani, a kifejelt labdát Rooney kaparintotta meg, majd az előreívelését követően Fletcher ballal, 8 méterről ráfordult, és kevéssel lőtt fölé.

A 25. percben Van Persie a jobbösszekötö helyén egy remek csel után 12 méterről, ballal lőtt, ám az egyik védőn megpattant lövése elkerülte a kaput. A szöglet után Foster kiöklözött labdáját 8 méterről egyből kapura lőtte Arsavin, a finom emelés centikkel kerülte csak el a bal oldali kapufát.

Fletcher buktatta Arsavint, tán még kézzel is a labdába ért, a büntető elmaradt - de nem bánta az Arsenal orosz középpályása, hiszen nem sokkal később távolabbról lőtt szép gólt.

Forrás: AFP

A 40. percben vezetéshez Arsavin 19 méterről teljesen tisztán lőhetett (még vezetgethette is a labdát), bombájába Fosters csak beleérni tudott, a labda a jobb felsőben landolt.

A rangadó első 45 perce visszafogott játékot hozott, a két csapatból egyedül Andrej Arsavin nőtt a mezőny fölé. A második félidő sokkal magasabb színvonalú játékkal folytatódott.

Büntető és öngól kellett a MU-sikerhez

A 48. percben Arsavin futott el a balszélen, az alapvonal közeléből ziccerhelyzetbe hozta a középen érkező Van Persie-t, aki lőtt - Fosters óriási bravúrral védett. Öt percre rá a manchesteri Valencia 19 méterről szúrta rá - jócskán fölé.

Az 58. percben Almunia elkaszálta a 16-oson belül lendületesen érkező Rooneyt - 11-es! A büntetőt a sértett a kapu bal oldalába lőtte, a kapus a másik irányba vetődött (1-1).

Öt perccel később a rengeteget mozgó Van Persie Dzsudzsák Balázst próbálta másolni, ám a jobbszélről elvégzett szabadrúgása a felső kapufán csattant - úgy, hogy picit beleért a MU kapusa.

Pár pillanattal később, a másik oldalon - szinte teljesen ugyanonnan, mint az előbb Van Persie - a jobb oldali oldalvonal mellől Giggs ívelt pontrúgásból középre, az arsenalos Diaby pedig az ötösről a saját kapujába csúsztatott (2-1).

A középkezdés után az öngólszerző Diaby majdnem azonnal javított: szép előretörés után, 11-ről laposan a bal kapufa mellé lőtt.

A rangadó góljai:


A rendes játékidő letelte után még inkább felpörögtek az események. A 93. percben Nani a bal oldalról álompasszal szöktette a csereként beált Berbatovot, aki 13 méterről nem tudta átemelni a labdát a kapuson, pedig csak Almuniával állt szemben.

A következő MU-támadás során felcserélődtek a szerepek, ezúttal Berbatov adott a balszélről középre, Nani előbb jobbal lőtt, a kapus óriási bravúrral védett, a portugál ballal ismételt, de a labda kevéssel elkerülte a kaput.

A 96. percben Van Persie 8 méterről hiába lőtt gólt, Gallas lesen volt, így maradt a 2-1. Arsene Wenger a kispadon előbb örült, majd legyintett, a bíró ezt nem tűrte, és kiállította a francia szakvezetőt. A csodálkozó Wenger nem tudott hová menni, így felsétált a MU drukkerei elé, és ölbe tett kézzel, a rá jellemző pókerarccal figyelte az eseményeket, a hazai fanatikusok pedig nagy tapssal és őrjöngéssel üdvözölték a rivális edzőjét, aki nem értette, miért küldték fel. 

Premier League, 4. forduló:
Manchester United - Arsenal 2-1 (0-1)
Manchester, Old Trafford, 75 095 néző
v.: Mike Dean
Manchester: Foster - O'Shea, Vidic, Brown, Evra - Valencia (Park, 63.), Fletcher, Carrick, Giggs (Berbatov, 85.), Nani - Rooney.
Arsenal: Almunia - Sagna, Vermaelen, Gallas, Clichy - Eboue, Song Billong, Denílson (Eduardo, 79.), Diaby, Arsavin (Ramsey, 81.) - Van Persie.
gól: Rooney (59., 11-esből), Diaby (64., öngól), illetve Arsavin (40.)

Chelsea - Burnley 3-0 (1-0)
gól:
Anelka (45+2.), Ballack (47.), A. Cole (52.)

Bolton Wanderers - Liverpool 2-3 (1-1)
Liverpool: Reina - G. Johnson, Kirgiakosz, Carragher, Insua - Kuyt (Dossena, 89.), Mascherano (Voronyin, 74.), Gerrard, Lucas, Riera (Benajun, 63.) - Torres.
gól: Davies (33.), Cohen (47.), illetve Johnson (41.), Torres (56.), Gerrard (83.)
kiállítva: Davis (54., Bolton)

Blackburn Rovers - West Ham United 0-0

Stoke City - Sunderland 1-0 (1-0)
gól: Kitson (43.)

Tottenham Hotspur - Birmingham City 2-1 (0-0)
gól: Crouch (72.), Lennon (90.), illetve Bowyer (75.)

Wolverhampton Wanderers - Hull City 1-1 (0-1)
gól: Stearman (46.), illetve Geovanni (3.)

vasárnap:
Portsmouth - Manchester City 14.30
Everton - Wigan Athletic 16
Aston Villa - Fulham 17

Az állás:
1. Chelsea 4 10-2 12 pont
2. Tottenham Hotspur 4 11-4 12
3. Manchester United 4 8-2 9
4. Stoke City 4 3-4 7
5. Arsenal 3 11-4 6
6. Manchester City 2 3-0 6
7. FC Liverpool 4 9-7 6
8. Sunderland 4 4-5 6
9. Burnley 4 2-5 6
10. West Ham United 3 3-2 4
11. Birmingham City 4 2-3 4
12. Wolverhampton Wanderers 4 2-4 4
13. Hull City 4 4-8 4
14. Aston Villa 2 3-3 3
15. Fulham 2 1-2 3
16. Wigan Athletic 3 2-6 3
17. Blackburn Rovers 3 1-4 1
18. Bolton Wanderers 3 2-5 0
19. Portsmouth 3 1-6 0
20. Everton 2 1-7 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK