Vágólapra másolva!
Az újonc Burnley felett aratott magabiztos hazai sikerrel hangolt a Debrecen elleni, szerdai Bajnokok Ligája-rajtra az FC Liverpool az angol labdarúgó Premier League 5. fordulójának szombati játéknapján. A házigazdák négy góljából hármat az izraeli Josszi Benajun szerzett. Mindkét manchesteri csapat rangadót nyert: a City az Arsenalt, a United pedig a Tottenhamet verte egyaránt két góllal.

A legutóbbi ezüstérmes Liverpool gyengén kezdte a szezont, hiszen a Premier League első négy fordulójában kétszer is kikapott, míg az előző szezonban 38 meccsen szenvedett ugyanennyi vereséget. A Burnley ellen ismét régi formájában tündökölt Rafael Benítez csapata, amely meggyőző játékkal győzte le az újonccsapatot.

A gólgyártást a hazaiak a 27. percben kezdték meg, az izraeli Josszi Benajun egy remek indítással lendületesen indult meg a vendégkapu felé, majd szép cselek után 13 méterről laposan lőtt a jobb alsóba. A második gólnál is Benajun volt a főszereplő, bombalövését ugyanis csak kiütni tudta Jensen kapus, a lesipuskás Dirk Kuyt pedig közelről nem hibázott. A Benajun-shownak ezzel még nem volt vége, a 61. percben 4 méterről, a 82. pedig 7 méterről lőtt ziccergólt az izraeli légiós, beállítva ezzel a 4-0-s Liverpool-győzelmet.

Benajun volt az Anfield hőse:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XnNEtr1TLlveOkfE


A Manchester City 4-2-re nyert hazai pályán az Arsenal ellen, a hazai csapatból eredményes volt az előző idényben a londoniakat erősítő Adebayor. A Chelsea az utolsó percben elért találattal őrizte meg százszázalékos mérlegét a Stoke City otthonában. A ManCity és a Chelsea még nem veszített idén pontot.

Ritkán kap négyet az Arsenal:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aJMwL1hDMe1MkJhd


A címvédő Manchester United kétgólos győzelmet aratott az eddig százszázalékos Tottenham Hotspur otthonában. Ugyan a londoniak már az első percben vezetést szereztek Defoe ollózásos góljával, a MU még az első félidő vége előtt fordított, majd a folytatásban - dacára Paul Scholes kiállításának - még növelte is előnyét.

Defoe góljára háromszor válaszolt a MU:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gIgFE7bHDXQ3fn7F


A magyarok nélküli csatában a házigazda Sunderland fölényes sikert aratott a Hull City felett - sem Fülöp Márton, sem Halmosi Péter nem lépett pályára.

Premier League, 5. forduló:
FC Liverpool - Burnley 4-0 (2-0)
gól: Benajun (27., 61., 82.), Kuyt (41.)

Blackburn Rovers - Wolverhampton Wanderers 3-1 (1-0)
gól: Diouf (19.), Roberts (56.), Dunn (64.), illetve Maierhofer (88.)

Manchester City - Arsenal 4-2 (1-0)
gól: Almunia (20., öngól), Bellamy (74.), Adebayor (80.), Wright-Phillips (84.), illetve Van Persie (62.), Rosicky (88.)

Portsmouth - Bolton Wanderers 2-3 (1-2)
gól: Kaboul (25.), Boateng (63.), illetve Cohen (13.), Taylor (41., 11-esből), Cahill (89.)

Stoke City - Chelsea 1-2 (1-1)
gól: Faye (32.), illetve Drogba (45.), Malouda (90.)

Sunderland - Hull City 4-1 (1-1)
gól: Bent (13., 66., az elsőt 11-esből), Reid (49.), Zayatte (75., öngól), illetve Zayatte (44.)

Wigan Athletic - West Ham United 1-0 (0-0)
gól: Rodallega (55.)

Tottenham Hotspur-Manchester United 1-3 (1-2)
gól: Defoe (1.), illetve Giggs (25.), Anderson (41.), Rooney (78.)
kiállítva: Scholes (59., Manchester)

vasárnap:
Birmingham City - Aston Villa 13 ó
Fulham - Everton 17.15

Az állás:
1. Chelsea 5 12-3 15 pont
2. Manchester United 5 11-3 12
3. Manchester City 4 8-2 12
4. Tottenham Hotspur 5 12-7 12
5. FC Liverpool 5 13-7 9
6. Sunderland 5 8-6 9
7. Stoke City 5 4-6 7
8. Arsenal 4 13-8 6
9. Aston Villa 3 5-3 6
10. Wigan Athletic 5 4-8 6
11. Burnley 5 2-9 6
12. West Ham United 4 3-3 4
13. Blackburn Rovers 4 4-5 4
14. Birmingham City 4 2-3 4
15. Wolverhampton Wanderers 5 3-7 4
16. Hull City 5 5-12 4
17. Bolton Wanderers 4 5-7 3
18. Fulham 3 1-4 3
19. Everton 3 3-8 3
20. Portsmouth 5 3-10 0

A Loki francia BL-ellenfele is győzött

A Debrecen Bajnokok Ligája-ellenfele, az Olympique Lyon egygólos győzelmet aratott hazai pályán a Lorient együttese felett a francia labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szombati játéknapján. A Lyon ezzel továbbra is veretlen, s 13 pontjával vezeti a tabellát.x

Ligue 1, 5. forduló:
Nancy - Toulouse 0-0
Valenciennes - Boulogne 1-1
Olympique Lyon - Lorient 1-0
Le Mans - Olympique Marseille 1-2
Montpellier - Lens 1-0
Lille - Sochaux 1-0
Girondins Bordeaux - Grenoble 1-0
vasárnap:
Auxerre - Nice 17
Stade Rennes - St. Etienne 17
AS Monaco - Paris St. Germain 21