Vágólapra másolva!
Lemondott Csertői Aurél, a Soproni Ligában sereghajtó Haladás FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. Utódja lapértesülés szerint Róth Antal lesz.

Tóth Miklós, a Haladás klubmenedzsere kedd délelőtt arról tájékoztatta a vasnepe.hu honlapot, hogy a zöld-fehér csapat vezetőedzője, a rugdosódás miatt az év végéig eltiltott Csertői Aurél lemondott a posztjáról.

"Aurél már a szombati mérkőzést követően benyújtotta lemondását, úgy véli, azzal tud a legtöbbet segíteni a csapatnak, ha feláll a kispadról" - nyilatkozta Tóth Miklós. "A tulajdonosi kör ekkor még nem fogadta el egyértelműen a lemondását, és még vasárnap is érvek, ellenérvek hangzottak el a döntéssel kapcsolatban. Végül aztán vasárnap estére véglegessé vált: a klub elfogadta a lemondást, és közös megegyezéssel szerződést bontott a szakemberrel."

"A határozat csak kedd délelőttre vált publikussá. Mindannyiunkat az vezérel, hogy a Haladás minél előbb elkerüljön az utolsó helyről, Csertői pedig úgy gondolta, hogy jelen helyzetben ezzel tud a legtöbbet segíteni a csapatnak. Ami Csertői megítélését illeti, csak az ő szavait tudom idézni: nincs jó, vagy rossz edző, a trénereket az eredmények minősítik. Nos, véleményem szerint Csertői Aurél a Haladás történetének legeredményesebb edzője volt, hiszen a csapat fennállásának legjobb eredményét érte el a bajnoki harmadik hellyel."

A vasnepe.hu információi szerint Csertői Aurél utódja Róth Antal lesz, akit a kedd délutáni szurkolói ankéton mutattak be a klub vezetői. A tréner várhatóan szerda délután tartja meg első edzését a csapatnak.