Vágólapra másolva!
Hároméves fennállása óta, több mint 90 zsinórban elvesztett meccs után először győzött Nagy-Britannia legrosszabb focicsapata. Nem felnőttekről van szó, hanem 14 év alatti Harraby Athletic kölyökcsapatról.

A gárdát már a 2006-os bemutatkozásakor rögvest jól kitömték: 19-0-ra kapott ki. A helyzet ezután javult ugyan, de nem sokat: a három szezonban több mint 400 gólt kapott a csapat.

A minap azonban nem a papírforma győzött: a Harraby Athletic: 3-2-re legyűrte az Edenvale Hawksot. Ráadásul idegenben.

A csapat antijátékához hozzátartozik, hogy egy alkalommal nem kapott gólt, igaz, nem is rúgott, de legalább nem vesztette el a meccset. Ezt a bravúrt annak köszönhette, hogy nem jelent meg az ellenfél.

A mostani valódi diadal után edzőjüknek állandóan cseng a telefonja, mindenki gratulál, főként menedzserek.

A csapat olyan játékosokból áll, akik ugyan nagyon szeretnek focizni, de még sohasem játszottak korábban, vagy ha mégis, akkor vagy kirúgták őket más klubokból, vagy eleve be se vették azokba.

"Jól tudják, hogy ha távoznának, sose játszhatnának többé bajnokságban, mert másik csapatba úgyse kerülnének be. Ezért aztán rendesen eljárnak az edzésekre, ha esik, ha fúj" - magyarázta Brett Peston edző a csapat fő hajtóerejét az Ananova brit hírügynökségnek.