Vágólapra másolva!

Ronaldo manchesteri társat kapott a középpályán

Immár teljes a nagyüzem az európai labdarúgásban, a múlt héten a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is elkezdődtek a csoportküzdelmek. Álomcsapatunkban csak két olyan futballista szerepel, aki nem lépett pályára a nemzetközi porondon - igaz, egyikük megtehette volna, ha az edzője bizalmat szavaz neki.

Kapus:

Dioniszisz Hiotisz (görög, APOEL Nicosia): A BL csoportkörtének első fordulójában a legnagyobb meglepetést a ciprusi gárda okozta, amely idegenben játszott gól nélküli döntetlent az Atlético Madriddal. A vendégek legjobbja a görög kapus, Hiotisz volt, aki több alkalommal is bravúrral védett.

Hátvédek:

Daniel Alves (brazil, FC Barcelona): Az Internazionale elleni rangadón a katalánok idegenben szereztek pontot, tehát nem lehettek elégedetlenek, majd a hét végén az Atlético Madrid ellen brillírozott a csapat. A jobbhátvéd Daniel Alves szokásához híven a támadásokból is kivette a részét, mérlege egy gól és egy gólpassz volt.

Daniel van Buyten (belga, Bayern München): A gyengébb szezonrajtot követően a bajor gárda kezdi összeszedni magát, és a múlt héten mindkét összecsapását megnyerte. A belga középhátvéd pedig kifejezetten gólerősnek bizonyult, hiszen a BL-ben a Maccabi Haifa, a bajnokságban pedig a Nürnberg ellen fejelt a kapuba.

Thomas Vermaelen (belga, Arsenal): Az Ágyúsok mesterét, Arsene Wengert sokat kritizálják a komoly erősítések elmaradása miatt, ám a jelek szerint Vermaelennel nagy fogás volt. A belga gyorsan beilleszkedett a csapatba, és az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát: a múlt héten két meccsen háromszor volt eredményes.

Ashley Cole (angol, Chelsea): A londoniak továbbra is 100 százalékos mérleggel rendelkeznek ebben a szezonban. A múlt héten a BL-ben a Portót, a bajnokságban pedig a Tottenham Hotspurt verték kapott gól nélkül, és a balhátvéd Cole utóbbi találkozón gólt is fejelt.

Középpályások:

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): A világ legdrágább futballistája egyelőre megszolgálja vételárát. A múlt héten például mindkét mérkőzésén duplázott: a Bajnokok Ligájában az FC Zürich ellen két szabadrúgást vágott a hálóba, míg a bajnokságban a Xerez ellen akcióból volt eredményes.

Darren Fletcher (skót, Manchester United): A Vörös Ördögök két egygólos győzelmet arattak a múlt héten, de a találkozókat össze sem lehet hasonlítani. A BL-ben a Besiktas ellen Fletcher például nem is játszott, míg a hét végi, Manchester City elleni városi rangadón igen - és hatalmas mezőnymunkája mellett két gólt is fejelt.

Ivica Banovic (horvát, Freiburg): A Bundesligában a hét vége legváratlanabb eredménye Berlinben született, ahol a Hertha hazai pályán kapott csúnya verést az újonc Freiburgtól. A vendégektől főleg a horvát középpályás, Banovic volt elemében, aki két gólja mellett egy gólpasszt is adott.

Clarence Seedorf (holland, AC Milan): A piros-feketék hívei az elmúlt időszakban nagyon sokat szapulták a középpályást, aki azonban a múlt héten bizonyította, hogy nem felejtett el futballozni. Seedorf a BL-ben két gólpasszal segítette győzelemhez csapatát az Olympique Marseille ellen, majd a bajnokságban a Bologna ellen ő szerezte a három pontot érő találatot.

Forrás: AFP

Csatárok:

Fernando Llorente (spanyol, Athletic Bilbao): A baszk csapat csak a régió futballistáit hajlandó alkalmazni, amivel nem könnyíti meg helyzetét, azonban a hórihorgas Llorente személyében igazi klasszis csatár erősíti. A támadó a múlt héten az Európa Ligában az Austria Wien, a bajnokságban pedig a Villarreal ellen duplázott.

Grafite (brazil, Wolfsburg): Parádésan sikerült a német bajnok BL-debütálása, és ez nagy részben a Bajnokok Ligájában szintén most bemutatkozó brazil csatárnak volt köszönhető. Grafite ugyanis mesterhármast vágott a CSZKA Moszkva ellen, csapata 3-1-re nyert.