Vágólapra másolva!
Az újonc St. Trond nyolc forduló után a harmadik helyen áll a belga élvonalban, amiben nagy szerepe van a csapat csatárának, a volt debreceni Ibrahima Sidibének is. De nem ő az egyetlen, korábban Magyarországon is megfordult légiós, aki mostanában remek teljesítményt nyújt.

Amikor a szenegáli Ibrahima Sidibe 2005 nyarán megérkezett Debrecenbe, csak kevesen gondolták, hogy a Loki az utóbbi évek egyik legjobb igazolását hajtotta végre. Sidibe korábban az osztrák Riedben játszott (a 2004-2005-ös bajnokságban például hét gólig jutott), de nem sok jel mutatott arra, hogy a magyar élvonalban majd eredményesebb lesz - főleg, hogy a DVSC végül ingyen igazolta le, vagyis Riedben nem tartottak rá igényt. A debreceniek azonban jól jártak, hiszen Sidibe első idényében 15, a másodikban pedig 17 gólig jutott a magyar élvonalban, amivel két bajnoki aranyéremhez segítette klubját, 2007-ben pedig gólkirályi címet szerzett. Ezt követően kényszerűségből többször is balhátvédként szerepeltették, ahol szintén megállta a helyét, de a pletykák szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Loki 2008 januárjában eladta a St. Trondnak - persze az sem volt elhanyagolható szempont, hogy szerződése az idény végén lejárt volna.

Sidibének eleinte nem nagyon ment a játék Belgiumban, fél év alatt egyetlen gólt sem lőtt, klubja pedig kiesett a legjobbak közül. A 2008-2009-es idényben a másodosztályban viszont elkapta a fonalat: 21 alkalommal volt eredményes, és ezzel a belga második vonalban is gólkirály lett, csapata pedig visszakerült a legjobbak közé.

A St. Trond jelenleg a harmadik, de egy fordulóval korábban még az élen állt - a hétközi játéknapon 4-2-re kikapott a Genktől. Sidibe a harmadik fordulóban kezdte meg a gólgyártást: akkor a Lokeren ellen talált be, egy héttel később a Roeselare ellen ért el győztes találatot, az ötödik mérkőzésen a Mechelen ellen volt eredményes, majd a hatodik fordulóban a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht kapuját is bevette.


Sidibe szerezte a második gólt

A hetedik játéknapon a Kortrijk ellen az ő gólja jelentette a győzelmet a St. Trondnak, vagyis öt egymást követő bajnokin volt eredményes, és öt találatával a második helyet foglalja el a góllövőlistán - csak az Anderlecht szerb támadója, Milan Jovanovics előzi meg.

De nem ő az egyetlen volt debreceni csatár, aki jelenleg Belgiumban futballozik. A kameruni Dorge Rostand Kouemahát a Loki 260 ezer euróért vette meg a Tatabányától 2007 nyarán, majd egy évvel és 14 góllal később már 550 ezerért adta el a német másodosztályú Duisburgnak. Kouemahának a Bundesliga 2-ben is jól ment a játék, hiszen rögtön a harmadik fordulóban eredményes volt, és az előző szezont végül 14 góllal zárta.


Kouemaha mesterhármasa az 1860 München ellen

Ennek köszönhetően meghívót kapott hazája válogatottjába, és idén nyáron a duisburgiak további haszonnal adták el: ők már egymilliót kaptak a belga FC Bruges-től. Az afrikai támadó új klubjában egyelőre csak kispados (a belga válogatott Wesley Sonck és az előző idény gólkirálya, a nigériai Joseph Akpala a riválisai), ám a legutóbbi két fordulóban csereként beállva egyaránt eredményes volt: előbb a Westerlo, majd a Zulte Waregem ellen.

A legutóbbi európai vb-selejtezők összeállításait, gólszerzőit böngészve egy ismerős nevet is felfedezhettünk: a Moldova-Görögország találkozón a hazaiak egyenlítő találatát az utolsó percben Valeriu Andronic szerezte.


Andronic egyenlít

Andronic 20 esztendősen, 2002-ben szerződött az MTK-hoz, és egy idényt töltött el a Hungária körúton - bajnokságot is nyert (16 találkozón szerepelt), ám nem tartottak rá igényt. Ezt követően szinte évről évre máshol futballozott: előbb hazatért a Tiligul Tiraspolhoz, játszott Ukrajnában a Metaliszt Harkivnál, a román Progresul Bucurestinél és FC Brasovnál, majd az orosz második vonalban szerepelt (Orel, Baltika Kalinyingrád). Hosszú szünet után tavaly ismét meghívták a moldáv válogatottba a jelenleg a cseh Bohemians Prahát erősítő középpályást.

A kvalifikációs sorozat legutóbbi játéknapjának legnagyobb szenzációja a belgák örményországi veresége volt. Az örmény csapatban szintén akadt egy futballista, aki játszott Magyarországon. Jegija Javrujan 1999-ben 18 évesen került a Matáv Sopronhoz, amely előbb Békéscsabára, majd a REAC-nak adta kölcsön az akkor még orosz korosztályos válogatott támadót. Javrujan a soproni klub megszűnését követően Izrael felé vette az irányt, ahol idényenként váltott klubot: szép sorban szerepelt a Hapoel Petah-Tikvában, a Hapoel Tel-Avivban, majd egy oroszországi kitérőt követően (Sinnyik Jaroszlavl) jött a Hapoel Ironi Kiryat Shmona és a Hapoel Bnei Sakhnin. Utóbbitól vette meg tavaly nyáron az ország egyik legnépszerűbb klubja, a Maccabi Tel-Aviv, ahol az előző idényben négyszer volt eredményes. Ugyan időközben megkapta az izraeli állampolgárságot is, de végül örmény válogatott lett - a nemzeti tizenegyben augusztusban mutatkozott be.

A legnagyobb utat azonban alighanem a dél-afrikai MacBeth Sibaya járta be, akiről 11 éve valószínűleg senki sem gondolta, hogy valaha is világbajnokságon futballozik majd, vagy pályára lép a Bajnokok Ligájában. 1998 nyarán az akkor 21 éves Sibaya két honfitársával, Nayeem Johnsonnal és Lucas Thlomelanggal (később ő is válogatott lett) együtt került Magyarországra, az akkor élvonalbeli III. Kerülethez. A dél-afrikai trióból Sibaya volt a legügyesebb, de ő is csak hat bajnokin szerepelt az akkor éppen Professzionális Nemzeti Bajnokságnak nevezett magyar élvonalban, így inkább hazatért. A Jomo Cosmosban olyan jól játszott, hogy rövid időn belül bekerült a válogatottba, 2002-ben pedig a norvég Rosenborg vette meg, majd egy évvel később leigazolta a Rubin Kazany. Az akkor még csak orosz kiscsapatnak számító egyesület azóta nagyot lépett előre, tavaly aranyérmet nyert, és jelenleg is vezeti a bajnokságot, miközben ott van a Bajnokok Ligájában. Az 52-szeres válogatott Sibaya már a 2002-es világbajnokságon is szerepelt, jelenleg is alapember hazája nemzeti csapatában.

www.global-soccer.eu