Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers egy hónapra kölcsönadta magyar kapusát, Bogdán Ádámot a negyedosztályban szereplő Crewe Alexandriának.

A 22. születésnapját múlt vasárnap betöltő kapus a 13. helyezett Boltonban nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, mert a finn Jussi Jääskeläinen és az ománi Ali Al Habszi is előtte állt a rangsorban, éppen ezért úgy döntött, hogy a folyamatos játéklehetőség reményében máshol folytatja pályafutását. A Crewe egy hónapra szerezte meg a magyar játékost.

A korábbi U21-es válogatott Bogdánra korábban már Erwin Koeman is felfigyelt, és tagja volt a holland kapitány Albánia és Málta elleni, 2008 szeptember végén kihirdetett keretének.

A futballista akár már kedden bemutatkozhat a League 2-ben: a 10. fordulóban - a 24 csapatos bajnokságban jelenleg 11. helyezett - Crewe a Buryt fogadja.

Bogdán Ádámot 2007-ben a Vasastól szerződtette le a Bolton.