Vágólapra másolva!
A belgrádi kórházban meghalt az a francia szurkoló, akit szeptember 17-én vertek meg a Partizan Beograd labdarúgócsapatának huligánjai. Az orvosok kedden jelentették be, hogy nem tudták megmenteni a Toulouse szimpatizánsának életét. 

A két csapat szeptember 17-i Európa Liga-mérkőzése előtt az iszogató vendégszurkolókat egy csaknem 30 fős csoport megtámadta egy sörözőben. A most elhunyt 28 éves drukkert fej- és mellkasi sérülésekkel szállították kórházba, azóta az intenzív osztályon kezelték. Másik két társa könnyebben sérült meg. Az eset után a szerb rendőrség 11 huligánt tartóztatott le.

Ivica Dacic szerb miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Snezana Malovic igazságügyi miniszter és Slobodana Radovanovic államügyész közös nyilatkozatban jelentette ki, hogy a legsúlyosabban meg kell büntetni Brice Taton gyilkosait. A szlovéniai hivatalos látogatáson tartózkodó Boris Tadic államfő kijelentette: a szerb állam a legszigorúbban fog fellépni a történtek miatt.

Szerbiában a labdarúgáshoz kötődő erőszak a hétköznapok része. Szakértők, állami hivatalnokok mondták már ki számtalanszor, hogy a nagy szerb futballklubok (elsősorban a belgrádi Crvena zvezda és Partizan Beograd) állampolgári egyesületként bejegyzett szurkolói klubjait bűnözők, főleg a kábítószer-kereskedelemben érdekelt személyek vezetik, akiknek érdekük, hogy az általuk irányított fiatalokat erőszakra ösztönözzék, fenntartva ezzel az állandó félelem légkörét.

Elhangzott ez a múlt héten a belgrádi kormány egyik szakbizottságának ülésén is, de az erről beszélő Snezana Markovic ifjúsági és sportügyi miniszter egyetlen nevet sem említett. A sajtónak nyilatkozó jogi szakértők ezután azt mondták: vagy hazudott a miniszter, vagy a szerb államnak nincs mersze leszámolni a futball-huliganizmust szító bűnözőkkel.

Állandó témája a belgrádi sajtónak az a szoros kapcsolat is, amely a szurkolói klubokat egyes parlamenti pártokhoz fűzi. Közismert tény, hogy a múlt század kilencvenes éveiben a ma demokratikusnak nevezett pártok közül több is futballdrukkereket mozgósított a Milosevic-rezsim elleni tüntetésekre, s máig hálás azoknak az "élszurkolóknak", akik akkor segítették.