Társoldalunk:

Telt ház lesz az Újpest-Fradi meccsen

2009.09.30. 14:12

Minden bizonnyal telt ház előtt rendezik meg szombaton a labdarúgó Soproni Liga egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, az Újpest-Ferencváros mérkőzést.

A lila-fehérek hivatalos honlapja szerint eddig mintegy 8500 belépőt értékesítettek, így valószínű, hogy a találkozóra minden jegy elkel, hiszen biztonsági okokból több szektort is lezárnak, ezért csak 11 ezren lehetnek majd a Szusza Ferenc Stadionban.

Az már biztos, hogy a vendégszektorba elfogytak a belépők, ezért is próbáltak korábban FTC-drukkerek a hazai lelátórészekre jegyet váltani. Az Újpest FC felhívja a figyelmet és arra kéri a zöld-fehér csapat szimpatizánsait, hogy ne próbáljanak jegyet vásárolni a hazai szektorokba, mivel az ide belépőt váltó FTC-drukkereket biztonsági okokból a Szusza Ferenc Stadion elhagyására szólítják majd fel.

A D lelátóra is szinte minden jegy elfogyott, ebben a szektorban mindössze 100-150 belépő vár gazdára.

A 205. Újpest-Ferencváros mérkőzés szombaton 17.30-kor kezdődik, a játékvezető Kassai Viktor lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK