Vágólapra másolva!
Több mint három év, egész pontosan 1265 nap után szombaton ismét Újpest-Ferencváros rangadót rendeznek a labdarúgó Soproni Ligában. Összeállításunkban a szinte Európában is egyedülálló - az eddigi 204 meccsnél csak a Celtic-Rangers párosításban volt több - derbihez igyekszünk kedvet csinálni az elmúlt évek meccseinek felidézésével.

Szombaton 17.30-kor három év után ismét összecsap az Újpest és a Ferencváros. A két ősi rivális bajnoki csatája 104 éves múltra tekint vissza. Eddig összesen 204 mérkőzést játszottak egymással, az összesítésben a Ferencváros a jobb: a zöld-fehérek 92-szer győztek, 56 döntetlen mellett 56 lila-fehér siker született, a gólkülönbség 395-289 az FTC javára. Ugyanakkor a felújított Szusza Ferenc-stadion átadása óta (2001) hazai környezetben még nem kapott ki az Újpest a derbin.

A rangadóhoz nem csak a pazar hangulat, a felfokozott szurkolói várakozás, hanem a szoros eredmény is hozzátartozik, legtöbbször, 27 alkalommal 1-1 lett a vége, ritkaságszámba megy az olyan nagyarányú győzelem, mint amilyet a lilák arattak 1976 májusában, amikor az ötgólos Fazekas vezérletével 8-3-ra verték a Fradit, vagy az 1979-es rangadó, amikor az újpestiek kulloghattak szomorúan haza egy 7-1-es zakó után.

Huszonhat alkalommal fordult elő, hogy öt gól született a meccsen, 1990 augusztusában mind az ötöt a Fradi szerezte, Nyilasi Tibor először ült a kispadon, emlékezetesre sikerült a debütálása, csakúgy mint a Kazincbarcikáról igazolt Lipcsei Péternek és az erdélyi Szenes Sándornak, aki két bombagóllal mutatkozott be Brockhauser Istvánnak.

Szenes-bombák, vicces Lipcsei-frizura, Fradi-ötös a Megyeri úton:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5Srq4JExW89fNxW1


A 2000-es évek elején a Fradi öt meccsen keresztül veretlen maradt az Újpest ellen (három döntetlen mellett egy 1-0 és egy 2-0 tartozik ebbe az időszakba), a lilák viszont kétszer is kiejtették a Magyar Kupából az ősi ellenséget.

2002 májusában aztán egy fordulatos meccsen Herczeg Miklós góljával 3-2-re nyert hazai pályán az Újpest, a győzelem nem csak azért lehetett édes, mert megtörték vele a Fradi ötös szériáját, hanem azért is, mert Garami József csapatát ezzel elgáncsolták a bajnoki cím felé vezető úton, amelyen végül a ZTE ért célba. 2002 szeptemberében ismét az Újpest ünnepelhetett, amely a kétgólos Kovács Zoltán vezérletével 3-0-s zakóval küldte haza a Fradit.

Kovács-dupla, Rósa-szimpla, lila eufória:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DC7WV2kdQzZd3QyD


Tavasszal Tököli Attila hajrában szerzett fejesgóljával sikerült a visszavágás a Ferencvárosnak, és ezzel még nem volt vége a derbiknek arra az idényre, hiszen a felsőházi rájátszásban is találkoztak a felek.

Tökölit itt még nem akartak megfenyíteni a Fradi-drukkerek:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZHkpeGqndJYkqxTc


Az Üllői úti felvonást 0-1-ről fordítva nyerte a hazai csapat, Újpesten nem született gól, ami megint sokba került a Fradinak, mivel az utolsó fordulóban is csak egy döntetlenre futotta a Debrecen ellen, így a Szusza-stadionban nyerő MTK lett a bajnok, ekkor volt az emlékezetes balhé, amikor a feldühödött drukkerek kiosztottak pár pofont a játékosoknak és vesén rúgták Szentes Lazárt, a Loki edzőjét.

Gera és Jovic vezényli a Fradi-fordítást:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ObSutfiGn1j67oPu


A következő szezonban egy újpesti 1-1-gyel kezdődött a derbik sora, hazai oldalról Simek Péter, a vendégektől Gera Zoltán volt eredményes, utóbbi 11-esből. Gera és Simek az Üllői úton is betaláltak, de ekkor csak a góljait szaltóval ünneplő támadó lehetett boldog, mivel 2-1-re nyert a zöld-fehér alakulat.

Látványos Gera-gól 2003 novemberéből:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1EQP3GZGQNECjtvx


A rájátszásban az Újpest oda-vissza megverte a Fradit, idegenben egy vitatott ítélet után Tóth Norbert értékesítette a három pontot jelentő büntetőt, a Szusza-stadionban pedig Rajczi emelt a bal felsőbe, és úgy tűnt, ezzel bajnoki címhez segíti a lilákat. Az utolsó fordulóban azonban az MTK ikszelt az Újpesttel, a Fradi viszont nyert a Debrecen ellen, így a forduló előtt a legesélytelebbnek tűnő Pintér-csapat végzett az élen.

Rajczi gólja a derbi megnyeréséhez elég, a bajnoki címhez kevés volt:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=J9WjiyAZnOT6l9op


Öt évvel ezelőtt a négy helyett már csak kétszer találkoztak, nem volt ugyanis rájátszás, Újpesten az előrelopakodó Sorin Botis szerzett vezetést a Fradinak, aztán Rajczi Péter és Szűcs Lajos közösen összehozták az egyenlítést, a kapus ugyanis felszabadítás gyanánt eltalálta a csatárt, akinek lábáról nagy ívben a kapuba hullott a labda.

Égből pottyant Rajczi-gól és újpesti össztűz Szűcs kapusra:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kSt5FCtuSVrdkmwz


A tavaszi idényben szintén nem bírtak egymással, de ez a bajnokság nem is róluk szólt, sokkal inkább a Debrecenről, amely története során először végzett az élen.

Utoljára a Ferencváros kizárását megelőző, azaz a 2005/06-os szezonban játszottak egymással: ősszel Újpesten 2-1-es hazai siker született Vermes Krisztián és Kovács Zoltán góljaival.

Rósa félpályás kapufája és Újpest-fordítás a hajrában:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mA89xJIknmNw4zl8


A tavaszi visszavágón ismét a lilák diadalmaskodtak: az Üllői úton egészen a 92. percig vezetett a Ferencváros, ám Kovács Zoltán ekkor egyenlített, a 96. percben pedig Rajczi büntetőből a győzelmet is megszerezte a vendégeknek.

Piros lapok, lökdösődés, drámai végjáték az eddigi utolsó derbin:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Z92pR1smnROuOunu