Társoldalunk:

Hétvégi csúcsrangadók Sevillában és Londonban

2009.10.02. 12:10

Vasárnap a spanyol és az angol labdarúgó-bajnokságban is rangadót rendeznek. A Primera Divisiónban a harmadik helyen álló Sevilla a még százszázalékos Real Madridot fogadja, míg a Premier League-ben a második helyen álló Chelsea-hez a harmadik Liverpool látogat.

Két elégedetlen edző csapata csap össze vasárnap az angol labdarúgó Premier League 8. fordulójának rangadóján: a második helyen álló Chelsea a harmadik Liverpoolt fogadja.

Miközben a címvédő és éllovas Manchester United egyértelműen győzelmi reményekkel várja Fülöp Márton együttesét, a Sunderlandet, a két üldözőnek sem lehet más a célja, mint a három pont megszerzése, különben lépéshátrányba kerül a Vörös Ördögökkel szemben.

Az elmúlt napok történései a Chelsea és Liverpool háza táján sem adtak okot a túlzott örömre, a londoniak előbb kikaptak a Wigantől, majd csak 1-0-ra nyertek a Bajnokok Ligájában a ciprusi APOEL Nicosia otthonában, míg a liverpooliak - a Debrecen BL-csoportjában - nem várt, 2-0-s vereséget szenvedtek a Fiorentina vendégeként.

"Még soha nem láttam a csapatomat annyira szenvedni, mint a firenzei meccs első félidejében" - elevenítette fel a keddi mérkőzést Rafa Benítez, a Liverpool vezetőedzője. "Nagy csalódás volt, hiszen sokat hibáztunk és így a hazaiak játszhatták a saját játékukat."   

A futballisták utóbb elárulták, hogy korábban még nem látták ilyen mérgesnek mesterüket, de nem volt szükségük a kemény szavakra, mert ők is tudták, tudják, hogy ennél jobb teljesítményre van szükségük - mind a BL-ben, mind a bajnokságban.

Bár velük ellentétben a Chelsea megszerezte a három pontot szerdai BL-meccsén, Carlo Ancelotti vezetőedző messze nem volt elégedett a ciprusi produkcióval.

"Jó eredmény, de nem jó teljesítmény. Nem vagyok elégedett, jobb játékot akarok" - értékelt röviden az olasz szakember.

Az élcsoport további tagjai közül a negyedik Tottenham Hotspur a Boltonhoz, az ötödik Manchester City pedig az Aston Villához látogat a hétvégi fordulóban, míg a hatodik Arsenal a Blackburnt fogadja. Halmosi Péter gárdája, a Hull City a Chelsea-verő Wigant látja vendégül, Gera Zoltánék (Fulham) pedig a West Ham United otthonában lépnek pályára.

A párosítás, Premier League, 8. forduló:
szombat:
Bolton Wanderers - Tottenham Hotspur 16.00
Burnley - Birmingham City 16.00
Hull City - Wigan Athletic 16.00
Wolverhampton Wanderers - Portsmouth 16.00
Manchester United - Snderland 18.30

vasárnap:
Arsenal - Blackburn Rovers 14.30
Everton - Stoke City 16.00
West Ham United - Fulham 16.00
Chelsea - FC Liverpool 17.00

hétfő:
Aston Villa - Manchester City 21.00

A bajnokság állása:

1. 7 6 0 1 17-6 18
2. 7 6 0 1 16-6 18
3. 7 5 0 2 22-10 15
4. 7 5 0 2 17-10 15
5. 6 5 0 1 14-7 15
6. 6 4 0 2 18-8 12
7. 6 4 0 2 9-5 12
8. 7 4 0 3 14-11 12
9. 6 3 0 3 8-10 9
10. 7 3 0 4 7-13 9
11. 7 3 0 4 5-15 9
12. 7 2 2 3 5-9 8
13. 6 2 1 3 8-9 7
14. 7 2 1 4 4-6 7
15. 6 2 1 3 6-9 7
16. 7 2 1 4 7-13 7
17. 6 2 0 4 4-8 6
18. 6 1 1 4 6-9 4
19. 7 1 1 5 6-19 4
20. 7 0 0 7 3- 13 0


Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK