Vágólapra másolva!
Gera Zoltán gólt szerzett, csapata, a Fulham pedig 2-2-re végzett a West Ham United otthonában az angol labdarúgó Premier League 8. fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek a 41. perctől emberhátrányban játszottak, mégis fordítani tudtak, igaz, a West Ham a lefújás előtt egyenlített. Az Arsenal 6-2-re nyert a Blackburn ellen, a Chelsea 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt.

Az Arsenal nyolcgólos mérkőzésen 6-2-re győzött, pedig a londoni bajnoki gyors Blackburn-góllal indult: Robinson kapus ívelt fel egy szabadrúgást a saját térfeléről, Nzonzi pedig túlugrotta Vermaelent, és a léc alá fejelt.

A nyáron érkezett és felettébb gólerős belga hátvéd gyorsan javított, Fabregas lekészítése után 19 méterről lőtt ballal a bal sarokba. A Rovers a 31. percben egy gyors kontra végén másodszor is megszerezte a vezetést, Dunn lövése Gallason megpattanva vágódott Mannone hálójába.

Két perc múlva jött a londoniak válasza, Fabregas remek ütempassza után Van Persie izomból vágta a labdát a bal alsóba. Sőt, még a szünet előtt fordítottak az Ágyúsok, megint Fabregas volt az előkészítő, a befejezést ezúttal Arsavin vállalta magára, a zseniális orosz ballal, futtából simította a labdát a hosszú sarokba.

A folytatásban is lüktetett a meccs, helyzet itt, helyzet ott, a Blackburn egy elmaradt büntetőt is számon kérhetett, és az egyenlítéshez is közel állt, de Olsson lövését Mannone védte bravúrral, Hoilett próbálkozása pedig Vermaelenen megpattanva csattant a lécen.

Fabregas a gólpasszok után maga is betalált, nem is akármilyen lövéssel:


Az 57. percben az addig is parádézó Fabregas góljával feltette a koronát teljesítményére, innen pedig már csak az Arsenalról szólt a meccs, amely Walcott és Bendtner révén még két gólt szerzett, így 6-2-es győzelemmel köszöntötte Arsene Wengert, aki a héten lett minden idők leghosszabb ideig hivatalban lévő edzője a klubnál.

A vasárnap rangadóján a Chelsea viszonylag könnyedén, 2-0-ra legyőzte a Debrecen BL-csoportellenfelét, a Liverpoolt. A londoniak mindkét gólját francia támadó szerezte, a gólpasszt pedig ugyanaz a játékos adta.

A 60. percben Drogba bal oldali beadását Anelka közelről lőtte a hálóba. A 90. percben ismét az elefántcsontparti támadó készítette elő a Chelsea-gólt: remek cselek utáni, jobbról bepasszolt labdáját a csereként beállt Malouda húzta be a kapuba pár lépésről. A Liverpoolnak alig volt helyzete, így a Chelsea teljesen megérdemelten nyert, és diadalával megelőzte az élen a szombaton botló Manchester Unitedet.

Chelsea-Liverpool 2-0


Gera Zoltánt percek választották el attól, hogy győztes gólt szerezzen. A West Ham otthonában pályára lépő Fulham - a hazai Cole gólja után - a 47. percben 11-esből egyenlített, majd a magyar támadó 57. percben szerzett találatával 2-1-re fordított.

Forrás: MTI

Úgy tűnt, hogy Geráék megnyerik a meccset, ám a hazaiak Stanislas hajrágóljával egyenlíteni tudtak. A Fulham mindkét gólját emberhátrányban szerezte, a 41. percben ugyanis Dikgacoit kiállították.

Nézze meg Gera kapásgólját!


Premier League, 8. forduló:

Arsenal - Blackburn Rovers 6-2 (3-2)
gól:
Vermaelen (17.), Van Persie (33.), Arsavin (37.), Fabregas (57.), Walcott (75.), Bendtner (89.), illetve Nzonzi (4.), Dunn (31.)

West Ham United - Fulham 2-2 (1-0)
gól: Cole (16.), Stanislas (90.), illetve Murphy (47., 11-esből), Gera (57.)
kiállítva: Dikgacoi (41., Fulham)

Everton - Stoke City 1-1 (0-0)
gól: Osman (55.), illetve Huth (50.)

Chelsea - Liverpool 2-0 (0-0)
Stamford Bridge, 41 732 néző
v.: Martin Atkinson
Chelsea: Hilario - Ivanovic, Carvalho, Terry, Cole - Ballack, Deco (Malouda, 76.), Essian, Lampard - Drogba, Anelka
Liverpool: Reina - Johnson, Skrtel, Carragher, Insua (Aurelio, 83.) - Kuyt, Mascherano, Lucas (Babel, 76.), Riera (Benajun, 67.) - Gerrard - Torres
gól: Anelka (60.), Malouda (90.)

hétfő:
Aston Villa - Manchester City 21 ó

Az állás:
1. Chelsea 8 18-6 21 pont
2. Manchester United 8 19-8 19
3. Tottenham Hotspur 8 19-12 16
4. Arsenal 7 24-10 15
5. Liverpool 8 22-12 15
6. Manchester City 6 14-7 15
7. Sunderland 8 16-13 13
8. Aston Villa 6 9-5 12
9. Burnley 8 7-16 12
10. Everton 7 9-11 10
11. Stoke City 8 6-10 9
12. Wigan Athletic 8 8-15 9
13. Bolton Wanderers 7 10-11 8
14. Birmingham City 8 5-8 7
15. Fulham 7 6-10 7
16. Blackburn Rovers 7 8-15 7
17. Wolverhampton Wanderers 8 7-14 7
18. Hull City 8 8-20 7
19. West Ham United 7 8-11 5
20. Portsmouth 8 4-13 3