Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden úgy határozott, hogy szurkolók előtt rendezhetik meg a szombati Újpest FC-MTK Budapest NB I-es mérkőzést.

A zártkapus büntetést eredetileg az előző szezon utolsó fordulójában lejátszott Újpest-Fehérvár találkozón történt szurkolói rendbontások és rendezési hiányosságok miatt kapta a lila-fehér klub.

Az újpesti együttes honlapján megjelent közlemény szerint a fegyelmi bizottság újratárgyalta az ügyet, és a korábban megállapított egymillió forintos pénzbírságot kétmilliósra emelte, s ezzel együtt eltörölte a zártkapus büntetést.

A lila-fehérek hétfőn az MTK-val közösen megtartott sajtótájékoztatón jelezték, hogy nem értenek egyet a korábban kiszabott szankcióval, Sallói István sportigazgató pedig hozzátette: a szombati találkozón szeretnének lehetőséget adni a szurkolóknak arra, hogy köszönthessék Korcsmár Zsoltot, a magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatott újpesti középpályását, aki tagja volt az egyiptomi világbajnokságon bronzérmes csapatnak.

A fegyelmi bizottság kedden még kettő, az újpesti klubot is érintő határozatot hozott: a lila-fehérek a Ferencváros elleni, október 3-án megrendezett összecsapáson történt szurkolói rendbontások és rendezési hiányosságok miatt 600 ezer forintot kötelesek megfizetni, míg ellenfelüket 500 ezres bírsággal sújtotta a bizottság. Ugyanezen okokból a legutóbbi fordulóban lejátszott Kaposvár-Újpest találkozón történtek miatt mindkét klub 200 ezer forintos büntetést kapott. A Nyíregyházát 300, míg a Diósgyőrt 200 ezer forintra büntette meg az MLSZ a két gárda bajnoki mérkőzésén tapasztalt rendezési hiányosságok és szurkolói rendzavarások miatt.

A 11. fordulóban kiállított futballisták közül Könyves Norbertet (MTK) kettő, míg Djordje Mrdjanint (Vasas) és Komlósi Ádámot (DVSC) egy-egy bajnoki összecsapásról tiltották el.