Vágólapra másolva!
Serse Cosmit nevezték ki szerdán az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában sereghajtó Livorno új vezetőedzőjévé.

Az 51 éves szakember a kedden menesztett Gennaro Ruotolót követi a kispadon, a megbízatása egyelőre a szezon végéig szól.

Cosmi négy évvel ezelőtt a Bajnokok Ligájába vezette az Udinesét, 2008 szeptembere óta azonban munka nélkül volt - akkor bocsátották el a második ligás Bresciától.

A Livorno nyolc forduló alatt egyszer sem nyert, háromszor döntetlent ért el. Legutóbb, vasárnap otthon kapott ki a Palermótól. A gólkülönbsége 2-10.

A Bolognánál szintén váltás volt, a várakozáson aluli szereplés miatt menesztették Giuseppe Papadopulót. Utódját - Franco Colomba személyében - máris megtalálták. Papadopolo áprilisban - a kispadon Sinisa Mihajlovicot váltva - vette át az együttes irányítását. A Bologna nyolc forduló során mindössze egy mérkőzést nyert meg, ennek nyomán pedig az Atalantával holtversenyben a 17. helyen áll a húszcsapatos Serie A-ban.