Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre a sereghajtó Livorno egy góllal nyert az AS Roma otthonában, míg a Debrecennel azonos BL-csoportban szereplő Fiorentina szintén 1-0-ás vereséget szenvedett a vendég Napolitól az olasz labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának vasárnapi mérőzésén. A Milan Alessandro Nesta hajrábeli duplájának köszönhetően fordított a Chievo otthonában, a győzelemhez kellett a Real Madrid elleni óriásit hibázó Dida elképesztő bravúrja is a hosszabbításban, 1-1-es állásnál.

Csak úgy sorjáztak a meglepetések az olasz bajnokság vasárnapi meccsein, a Juve ugyan hozta a kötelezőt az egyre nehezebb helyzetben lévő Siena ellen, a Roma és a Fiorentina viszont hazai pályán maradt pont nélkül: a Farkasok hiába játszottak majdnem félórát emberelőnyben, nem tudták feltörni a Livorno védelmét, a Loki-verő firenzeiek pedig a büntetőt is hibázó Napolitól kaptak ki.

Az sem papírforma, hogy a Bari 2-0-ra lenyomta a Laziót, az újoncnál pályára lépett Koman Vladimir, akit a 77. percben küldött be Ventura edző. Sokáig úgy tűnt, Veronában is nem várt eredmény születik, a Romát és a Realt legyőző Milan ugyanis nagyon sokáig vesztésre állt. A 81. percben aztán egyenlítettek Leonardo fiai, Pirlo beívelését Borriello még a lécre fejelte, de a kipattanót Nesta bebólintotta.

A hosszabbítás első percében visszavehette volna a vezetést a Chievo, de Granoche közeli fejesét a Real ellen óriásit hibázó Dida szenzációs bravúrral kivédte. Az ellentámadásból szögletet harcolt ki a Milan, Pirlo a hosszú oldalra ívelt, a teljesen üresen érkező Nesta fejese pedig egy védőn megpattanva vágódott a léc alá, így a duplázó belső védő lett a piros-feketék hőse.

A Milan-fordítás krónikája:


Serie A, 9. forduló:

AS Roma - Livorno 0-1 (0-1)
gól:
Tavano (40.)
piros lap: De Lucia (64., Livorno)

Atalanta - Parma 3-1 (1-0)
gól:
J.Valdes (43., 11-esből), Tiribocchi (53.), Peluso (85.), illetve Paloschi (78.)

Bari - Lazio 2-0 (1-0)
gól:
Barreto (11.), Meggiorini (69.)
piros lap: Dabo (82., Lazio)

Cagliari - Genoa 3-2 (0-1)
gól:
Biondini (55.), Nené (78., 11-esből), Lazzari (87.), illetve Mesto (20.), Floccari (59.)
piros lap: Moretti (76., Genoa)

Fiorentina - Napoli 0-1 (0-0)
gól:
Maggio (88.)

Palermo - Udinese 1-0 (0-0)
gól:
Bovo (87.)

Siena - Juventus 0-1 (0-0)
gól:
Amauri (72.)

Chievo - Milan 1-2 (1-0)
gól: Pinzi (7.), illetve Nesta (81., 92.)

Az állás:
1. Internazionale 9 21-6 22 pont
2. Sampdoria 9 17-8 20
3. Juventus 9 13-7 18
4. Palermo 9 12-9 15
5. Fiorentina 9 8-6 15
6. AC Milan 9 8-9 15
7. Bari 9 10-5 14
8. Parma 9 10-12 14
9. Napoli 9 12-14 13
10. Genoa 9 16-19 13
11. Chievo 9 11-10 11
12. AS Roma 9 15-16 11
13. Udinese 9 12-13 11
14. Cagliari 9 10-12 10
15. Lazio 9 7-10 10
16. Atalanta 9 9-11 9
17. Catania 9 9-13 7
18. Bologna 9 7-14 6
19. Livorno 9 3-10 6
20. Siena 9 7-13 5