Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo akkor sem igazolna le senkit a Barcelonából, ha lehetősege lenne a katalánok bármyelik játékosát megszerezni csapata, a Real Madrid számára.

A portugál támadó úgy gondolja, hogy az előző szezonban mindhárom sorozatot (Bajnokok Ligája, bajnoskság, spanyol kupa) megnyerő Barcelonából senki, még az Aranylabda első számú várományosának tartott Lionel Messi sem jelentene erősítést a mostani Real Madridnak.

"Én nem félek tőlük, és biztos vagyok benne, le fogjuk győzni őket" - mondta az idén nyáron rekordösszegért Madridba igazolt Ronaldo a Cadena SER spanyol rádiónak. "Nagyszerű csapatunk van, senkit nem igazolnék le a Barcelonából" - tette hozzá.

A spanyol bajnokságot nyolc forduló után a Barcelona vezeti, az átigazolási időszakban közel 250 millió eurót elköltő Real három ponttal lemaradva a második helyen áll.

Ronaldo nem játszott tétmeccset a magyarok elleni vb-selejtező óta, lassan azonban felépül bokasérüléséből, és bízik benne, hogy a jövő héten már pályára léphet a Milan elleni BL-visszavágón. "Pillanatnyilag jobban érzem magam, mint korábban bármikor. Természetesen vigyázok magamra, hiszen ez része a munkámnak, mindig a lehető legjobb fizikai és mentális állapotban kell tartanom magam" - oszotta meg szakmai hitvallását a hallgatókkal Ronaldo.