Vágólapra másolva!
Egyelőre sem az edzőkérdésről, sem az átigazolási tervekről, sem pedig a petárdaügy következményeiről nem nyiltakoznak a ferencvárosi futballklub vezetői. Szerdán Berki Krisztiánnal szerettünk volna beszélni, ám az FTC Zrt. vezérigazgatója - mielőtt bármit kérdeztünk volna - telefonon azt ígérte, hogy csak írásban válaszol a kérdéseinkre. Később azt üzente, inkább mégsem. Pénteken talán kiderül, lesz-e edzőváltás, mi lesz a petárdaügyben érintett Dragóner sorsa, illetve valóban érkezik-e Tímár, Gyepes és Bajzát.

A sajtóban már hetek óta téma, vajon mikor állítják fel a Fradi-kispadról Bobby Davisont, nem csoda, hogy az eredménytelenség láttán a szurkolók is egyre türelmetlenebbek. A Kecskeméttől elszenvedett vereség után az Albert-stadion előtt mintegy ötvenen tüntettek Bobby Davison vezetőedző és az FTC Zrt. vezérigazgatója, Berki Krisztián ellen. A Bonyhád elleni edzőmeccs előtt, kedden ismét összegyűltek a székház előtt a drukkerek, ahol állítólag Berki beszélt is velük.

A csapat gyenge szereplésének következményei mellett a ferencvárosi vezetők egyelőre a petárdaügyben sem segítenek eligazodni, noha a Magyar Labdarúgó Szövetség már kedden lezárta a vizsgalatot. Bobby Davisont - aki a mérkőzések után több alkalommal sem állt a média rendelkezésére - már régóta lehetetlen telefonon elérni, a marketingesek és sajtósok pedig a legritkább esetben mondanak érdemi információt. Berki Krisztián szerdai hívásunkra - mielőtt feltettünk volna egyetlen kérdést - így reagált: "Nem tudok válaszolni. Küldje el a kérdéseket, és írásban válaszolok."

Néhány óra múlva a Ferencváros sajtófőnöke, Váradi Mátyás telefonon azt közölte: Berki Krisztián nem válaszol a kérdésekre, keressük majd pénteken. Véletlenül azonban nekünk küldte el azt az e-mailt, amelyet bizonyára Berkinek szánt, és amelyben többek között ez szerepelt: "Leginkább Dragónerről és a petárdaügyről nem tudok mit írni magamtól, mert amit eddig mondtuk, hogy várjuk a vizsgálat végét, már nem jó."

A szeptember 20-i, Debrecen-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt nyomozást indított a rendőrség, hogy kiderítse, ki juttatott pirotechnikai eszközöket a fővárosi szurkolóknak. A petárdákkal elfogott futballdrukker a Ferencváros egyik játékosát, Dragóner Attilát és gyúróját, Lipcsei Gábort vádolta meg.

A klub azonnal lépett, s mindkét gyanúba keveredett sportembert eltiltotta a munkavégzéstől - annak ellenére, hogy Dragóner ellen se a rendőrség, se az MLSZ fegyelmi bizottsága nem indított eljárást. (A védő még a Fradi-szurkolók BLASZ-csapatában sem játszhatott edzőmeccset.)

A klubvezetés azt ígérte, a rendőrségi vizsgálat lezárultával választ ad minden kérdésre. Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden lezárta a petárdaügyet: Lipcsei Gábort a testület felmentette, mert a rendőrségi szabálysértési eljárás során nem igazolódott be, hogy pirotechnikai eszközöket vitt be a stadionba.

A klubvezetés ennek ellenére nem foglalt állást, kérdéseinkre nem válaszolt, mint ahogy az sem derült ki, ha Dragóner nem bűnös, akkor miért bűnhődik már több mint egy hónapja.


Tímár: Meghallgatok minden ajánlatot

Bár nyáron sok új játékos tűnt fel az Üllői úton, a rossz szereplés hatására télen ismét új futballisták érkezhetnek. Hogy a Fradi számára nem könnyű reális áron jó játékost szerződtetni, azt már Davison is ecsetelte korábban: "Felállítottunk egy 17-18-as listát, amelyen csak magyar játékosok szerepeltek, felvettük a kapcsolatot a menedzsereikkel és a klubokkal, de hallatlanul drágán adnák mindannyiukat. Teljesen ledöbbentem, amikor meghallottam, mennyit kérnek értük, pedig nem légiósokról van szó, hanem a magyar NB I-ben szereplő futballistákról."

Az átigazolási pletykákról ugyanakkor szívesen írnak a Fradi szurkolói oldalai, úgy tudják, hogy a klubvezetés több, korábbi fradista játékost is vissza akar hozni az Üllői útra. Az ulloi129.wordpress.com szerint például napirenden van Szabics Imre (Augsburg) és Tímár Krisztián (Plymouth) esetleges megszerzése.

A 30 éves Tímár - aki a Fradiban nevelkedett, és az is volt az utolsó magyarországi klubja - visszakérdezett, amikor a Fradi-szálról kérdeztük: "Hol olvastad? Nem hallottam erről, engem még senki nem keresett meg. Még másfél éves szerződése köt a Plymouthhoz, szóval nem tudom, hogy mennyi aktualitása lehet ennek. Persze meghallgatok minden ajánlatot, de az FTC-nek az élő szerződésem miatt ki kellene vásárolnia a Plymouthtól." A négyszeres válogatott belső védő hozzátette: bár nem játszik minden bajnokin Angliában, jól érzi magát, és szeretné kitölteni a szerződését.

Gyepes: A Fraditól nem lenne szívem annyi pénzt kérni

Kézenfekvőnek tűnhet Gyepes Gábor hazacsábítása is, hiszen a 26-szoros válogatott hátvéd idén kiszorult a Cardiff kezdőjéből, és erős ferencvárosi kötődése van. "Szívesen játszanék egy bajnok Fradiban, de jelen pillanatban ez nem állja meg a helyét, így nem is gondolkozom a hazaszerződésen. Még sok tervem van Angliában, illetve külföldön, amit - egyelőre több-kevesebb sikerrel - próbálok megvalósítani, ezért úgy érzem, most még nem merülhet fel komolyan az, hogy az FTC-hez igazoljak. Ennek szakmai és anyagi okai is vannak. Hivatalosan nem kerestek meg, de jóban vagyok az otthoniakkal, Berki Krisztiánnal is, és amikor hazautazom, mindig kilátogatok az Üllői útra, és félig-meddig viccesen már felvetődött, hogy nincs-e kedvem hazamenni, ami kézenfekvő is lehetne, mert mostanság nem játszom - persze ez nem jelent semmit, mert tavaly is így kezdtem az évet. Jól érzem magam Angliában, amikor játszottam, a foci jól ment. Most még nem érzem úgy, hogy haza kéne mennem, még akkor sem, ha a számomra legfontosabb klub hívna."

Korábban már két jól csengő nevű magyart is sikerült az FTC-nek hazacsábítania, Rósa Dénest Skóciából, illetve Ferenczi Istvánt a Barsnleytől. Igaz, a két lejárt szerződésű játékosért nem kellett fizetnie a Fradinak, "csak" a fizetését kellett állnia. Gyepes szerint ez utóbbi is nagy tétel lehet: "Lehet, én is kapnék olyan ajánlatot, amire igent mondanék, de a Fraditól nem lenne szívem annyi pénzt kérni, amennyiért hazamennék. Annál fontosabb számomra a klub, mint hogy csak az anyagiak miatt menjek haza."

A 28 éves játékos szerint nagy probléma a Ferencváros számára, hogy a csapatok azt hiszik, a Fradinál sok pénz van, éppen ezért áron felüli összegeket kérnek a játékosokért: "Ezt picit gusztustalannak is tartom" - tette hozzá a védő.

Bajzátot szívesen látná több magyar csapat is

Zöld-fehér pletykák szerint a fővárosba tart Bajzát Péter is, akit ugyan nem minden ferencvárosi drukker látna boldogan a csapatba, abban viszont egyetértenek, a tavalyi gólkirály szezonbeli 10-20 gólja most nagyon sokat segítene a csapaton. (Állítólag Ferenczi István révén már a nyáron megpróbálta a vezetőség az Üllői útra csábítani, de akkor ez nem sikerült.)

"A jövőmmel kapcsolatban menedzseremet kellene megkérdezni, abban maradtunk, hogy csak akkor jelez, ha komoly ajánlat érkezik. Egyelőre még a Győr játékosa vagyok, korai lenne azzal foglalkoznom, hol folytatom. De ha úgy alakul, szívesen kipróbálnám magam más csapatnál, akár külföldön, akár belföldön" - mondta megkeresésünkre a csatár.

Menedzsere, Vörösbaranyi József sem tudott sok konkrétummal szolgálni, bár azt elárulta, ha most kellene csapatot találnia, könnyebb dolga lenne Magyarországon keresnie.

"Folyamatosan egyeztetünk a Győr vezetőivel, nagyon bízom benne, hogy Péter ügye hamarosan jó irányba terelődik. Mivel még a Győr játékosa, nem tárgyalhatunk senkivel, ezért is lenne jó tisztázni a klubbal, mi a terve a játékossal. Ha nem tart rá igényt, akkor persze alapvetően külföldi szerződés lenne a cél, de mivel az utóbbi időben nem játszott, erre kicsi az esély. Magyar érdeklődő viszont biztosan akadnak, sok csapat látná szívesen soraiban" - mondta Vörösbaranyi.

Sem megerősíteni, sem megcáfolni

Megkeresésünkre Váradi Mátyás, a Ferencváros sajtófőnöke azt mondta, pénteken sajtótájékoztató keretében sok mindenre fény derülhet. "A beszélgetésen ott lesz Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója, Terry Robinson, az FTC zRt. igazgatóságának elnöke, illetve Bobby Davison vezetőedző."

Váradi szerint nemcsak a debreceni petárdaügyről lesz szó. "Miután a sajtóban folyamatosan a lehetséges edzőváltásról cikkeznek, nem mondhatom, hogy nem merült fel a lehetőség" - közölte, de se erről, se a lehetséges téli erősítésékről nem kívánt nyilatkozni.

Kérdéseinkre, hogy jönnek-e új labdarúgók, s igaz-e, hogy korábbi Fradi-játékosokról is szó van annyit válaszolt: "Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánom!"

"Az FTC Zrt. vezetése a következő napokban mélyreható egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy a labdarúgócsapat a jelenleginél eredményesebben szerepeljen a bajnokságban. A hét második felében Budapestre érkezik az angol tulajdonosi kör képviseletében az FTC zRt. igazgatótanácsának elnöke, Terry Robinson, aki elemzi a csapat körül kialakult helyzetet. A vezetés megvitatja a zrt.-n belül felmerülő stratégiai kérdéseket, és a meghozza a jelen helyzetben legjobbnak tűnő lépéseket a csapat előremozdításának érdekében. A megbeszélések eredményéről zRt. vezetése azok lezárulta után, várhatóan pénteken tájékoztatja a klub szurkolóit" - áll a klub szerda délután kiadott közleményben.


Már a szurkolók sem bíznak a csapatban

"Sportolóként mindig az első helyet kell megcélozni. Ha csatár vagy, a gólkirályi címet, csapatként pedig a bajnoki aranyat. Ki tudja, lehet, év végén egy harmadik helynek is örülni fogok" - nyilatkozta az [origo]-nak Bobby Davison még a szezonkezdet előtt, amikor mindenki kíváncsian várta, mire lesz képes az NB II-ből feljutott, 28-szoros magyar bajnokcsapat FTC az élvonalban. A szurkolók bizakodtak, legalább a mezőny közepére várták a csapatot, az optimistábbak a dobogót is elképzelhetőnek tartották, de volt olyan, aki a bajnoki címben reménykedett.

Október végére megváltozott a helyzet: a Ferencváros 11 forduló után 10 ponttal hátulról a negyedik helyen áll a tabellán, és egy ponttal gyűjtött csak többet, mint a kiesőhelyen lévő Diósgyőr, Honvéd duó. Mára a drukkerek optimizmusa is alábbhagyott: a DVTK elleni hét végi, hazai bajnokit az ftc.hu látogatóinak a többsége, 59 százaléka szerint elveszítik a zöld-fehérek.