Vágólapra másolva!
A listavezető Videoton gólgazdag találkozón, remek hajrájának köszönhetően legyőzte idegenben a Vasast a labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójának zárómérkőzésén.

Soproni Liga, 13. forduló:
Vasas-Videoton FC 2-4 (0-0)
Illovszky-stadion, 1500 néző
v.: Iványi
Vasas: Végh - Balog Zs., Kovács G., Gáspár, B. Tóth - Bakos, Pavicevic (Kincses 68.), Dobric - Remili, Divic (Piller 59.), Lázok
Videoton: Sebők - Andic, Horváth G., Lipták, Varga R. - Farkas B., Elek (Szakály D. 71.), Polonkai - Nagy D. (Purovic 79.), Sitku (Alison 65.), Alves
gól: Remili (68.), Dobric (78.), illetve Alves (53., 87, 89., a második büntetőből), Farkas B. (82.)
sárga lap: B. Tóth (34.), Gáspár (80.) illetve Varga R. (37.)

A listavezető vendégcsapat irányította az első félidőt, többet birtokolta a labdát, és számos veszélyes támadást is vezetett, ám gólt nem sikerült elérnie, mint ahogy a kontrákkal próbálkozó hazaiaknak sem.

A fordulás után szinte azonnal góllá érett a fehérváriak fölénye. Ezt követően a Videoton kicsit visszavett a tempóból, ennek ellenére a Vasas nem igazán volt képes uralni a játékot, kissé váratlanul mégis sikerült egyenlítenie a játékrész közepén. A gól jót tett a hazaiaknak, ezt követően bátrabban futballoztak, s a hajrára már előnnyel fordulhattak.

A végjáték mégis a vendégeknek sikerült jobban, előbb szabadrúgásból, majd büntetőből is eredményesek voltak, zárásként pedig Alves megszerezte harmadik gólját a meccsen.

A tabella:

1.Videoton FC1392235-1929
2.Újpest FC1382323-1626
3.Lombard FC Pápa1371523-1622
4.Győri ETO1264217-922
5.ZTE FC1262418-1820
6.DVSC-TEVA1061319-1519
7.Vasas1361621-3019
8.MTK Budapest1254319-1419
9.Kaposvári Rákóczi1344517-1916
10.Paksi FC1344513-1716
11.Kecskeméti TE-ERECO1342725-2914
12.Budapest Honvéd1233614-1912
13.Szombathelyi Haladás1333719-2812
14.Ferencváros1124515-1810
15.Nyíregyháza Spartacus1324719-2610
16.Diósgyőri VTK1223714-189


Góllövőlista:
10 - Alves (Videoton), Kabát (Újpest)
8 - Honma (Nyíregyháza), Lencse (MTK)
7 - Lázok (Vasas), Sitku (Videoton)
6 - Bali (Pápa), Csordás (Kecskemét), Kink (Győr),
5 - Böde (Paks), Coulibaly (DVSC), Hrepka (Honvéd), Montvai (Kecskemét), Nikolic (Kaposvár), Rudnevs (ZTE), Zahorecz (Kaposvár)
4 - Balajti (Diósgyőr), Ferenczi (FTC), Magasföldi (ZTE), Remili (Vasas), Tököli (Paks), Yannick (Kecskemét)

A 14. forduló programja:
november 6., péntek:
Újpest FC - Videoton FC 19 ó
november 7., szombat:
ZTE FC - Vasas 15 ó
Szombathelyi Haladás - Nyíregyháza Spartacus 16 ó
Budapest Honvéd - Paksi FC 16 ó
Diósgyőri VTK - Kaposvári Rákóczi 16 ó
Kecskeméti TE-ERECO - MTK Budapest 16 ó
Lombard FC Pápa - Ferencváros 17.30
november 8., vasárnap:
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 17.30